Kakukkfű

Tavaszvégen, nyárelőn réteken járva gyakran csapja meg az embert kellemes illat - ami a megtaposott kakukkfüvekből árad. Most nem szeretnék a kertben termesztett csomborddal rokon fűszernövényre kitérni, maradok a vadon élőnél.

A kakukkfüvek (Thymus sp) rendkívül alakgazdag fajokat magába foglaló nemzetség. Egyik leggyakoribb faja a keskenylevelű kakukkfű (Thymus serpyllum), mely évelő heverő vagy felemelkedő szárú félcserje. Száraz vagy félszáraz legelőkön, hegyi réteken, útszéleken él, gyakran kis buckákon párnákat alkot.

Jellegzetes eset a párnákra a kakukkfűvel borított hangyabolyok esete - a nagyfoltú hangyaboglárka bölcsődéje. Az említett lepkefaj ugyanis kakukkfűre rakja petéit, a kikelő lárvák pedig földre dobják magukat, innen a hangyák behordják a bolyba, és noha morfológiailag nagyban különbözik a saját lárváiktól, de jól leplezi magát - a hangyák örökbe fogadják, felnevelik. Ha nem sikerül elérni, hogy a hangyák közvetlen módon táplálják, úgy hangyalárvákat fogyasztva nő fel.

A kakukkfű tipikusan az ajakosakra jellemző morfológiai bélyegekkel rendelkezik: négszögletű szára van, a levelei keresztben átellenesen állnak, a virágzat csúcsálló és levélhónalji örvökbe tömörült virágokból áll.
A virágok lilás-rózsaszínek, a pártacsövükből a porzók kiállnak.

A virágzási időszak májusban kezdődik, június elején egy csúccsal, amit szeptemberig elhúzódó gyengébb virágzás követ.
Az egész növény kellemes illatú, ezt nagy timol, cimol és citronellol-tartalmú illóolaja adja.
Felhasználása sokoldalú: gyógynövényként külsőleg és belsőleg igen jó hatással van a légzőszervi megbetegedések esetén - köptető, köhögésgátló, de fertőtlenítő hatású illóolaja az emésztőszervek zavarai esetén is hat.
Igen régi idők óta használt gyógynövény, álljon itt Melius 1578-ból származó leírása a hatásokat illetően:
"Ha borban megfőzed, gyakorta iszod, undok nyálat akiből kő lészen, kiűzi, mint egy ennyű, olyan taknyot hoz ki a vesékből, havi kórságot indít, hastekerést, hasfájást, vérhasat gyógyít, belső sebeket, szakadásokat gyógyít. Tüdőnek, májnak, lépnek beszorulását megnyitja.
Ha penig a kakukkfüvet Glicerizával, azaz édes gyökérrel, Anisommal, bécsi köménnyel borban megfőzed, meggyógyítja a száraz kehet, hurutot ha gyakorta iszod. Probált ez is."
Külsőleg bőrbetegségekre ajánlják.
Fűszerként is fontos növény.
Egyéb felhasználása: talajtakaró, gombairtó, illatosító.

Fehér árvacsalán

A szavazás eredményeképp akkor nem lesz külön növényesblog, hanem itt folytatom, ezúttal a fehér árvacsalánnal.
Növényünk (Lamium album) az ajakosak (Lamiaceae) családjába tartozó évelő faj. Könnyen felismerhető és gyakori, megtaláljuk kerítések mentén, utak szélén, sövényekben, erdőkben, réteken  - sokfele ahol tápanyagban gazdag a talaj.
A szár 20-60 cm magasra nő a rövid gyöktörzsből. A szár ajakosakra jellemzően négyszögletes, ennél a fajnál vastag, a levelek a csomóknál keresztben átellenesen állnak.

A levél ráncos, mindkét oldalán finoman szőrös, lemeze megnyúlt tojásdad alakú, a széle fűrészes. A száron felfele haladva a levelek egyre kisebbek és rövidebb nyelűek lesznek.

A virágok a csomóknál álörvet alkotva ülnek, nagyok, kétoldali szimmteriát mutatnak, sárgásfehérek. A pártát alkotó sziromlevelek összenőttek, az alsó ajak hosszabb. A párta csövében párhuzamosan fut a 4 porzó, mely nem lóg ki a párta finoman szőrös felső ajka alól.
A virágzás ideje nagyon hosszú, áprilisban kezdődik és ősz végéig láthatjuk a virágzó árvacsalánt.
Étkezési célra a fiatal leveleket és hajtásokat használják, belőlük saláta és főzelék készíthető. A gyöktörzsek puhára főzve fogyaszthatók.
Gyógynövényként leghatásosabb a virág, ezt leginkább a szabálytalan és fájdalmas menstruáció kezelésére használják úgy külsőleg (ülőfürdő formájában), mint belsőleg, gyakran más gyógynövényekkel kombinálva (cickafark, pásztortáska).
Ismert azonban köptető és köhögéscsillapító hatása is, a virágokból készült forrázat pedig a bőrbetegságek, pattanásos bőr gyógyítását segíti elő. Gyógyhatását a cseranyagok, illóolaj, szaponinok, alkaloidok adják.
Jó mézelő faj (gyerekkorunkban gyakran szívogattuk ki a nektárt a virágokból).
Jó terjeszkedőképességének köszönhetően gyorsan befutja a lekopaszított területeket.
Festőnövényként is ismert, sárga festékanyagot tartalmaz.

Dió

A diófa (Juglans regia) megint egy olyan növény, amelyet mindenki ismer - nem sokat fogok mesélni a rendszertanáról (a diófafélék - Juglandaceae családjába tartozik) vagy az anatómiai sajátosságairól - tudjuk, hogy fa, felismerjük a kérgéről és leveleiről.
Nálunk ültetik, de a Balkán félszigeten és Előázsiában a spontán flóra része. Vannak adatok, melyek szerint a Kárpát-medencében is léteztek vadon élő dió-populációk.
A diófát mindig nagyra becsülték, a halhatatlanság jelképe volt az archaikus néphitben és sok mitológiában léteznek hozzá fűződő legendák: Artemisz görög istennő szívesen nézte a diónimfák (kariatidák) táncát, a germán mitológia a védelemként dióba varázsolt aranyalma mellett mágikus erőt is tulajdonít a diónak - az agyvelőhöz való hasonlósága miatt.
Talán picit érdemes volna a virágaira kitérni: egylaki - ez azt jeleni, hogy a hím és női virágok ugyanazon a fán, de egymástól külön helyezkednek el.

A hím virágok lecsüngő zöld barkák, melyek elvirágzás után megfeketednek.

A nővirágok végállók, két húsos bibével. A megporzást a szél végzi, ezután a női virágokból alakul ki majd a csonthéjas termés, melyet húsos burok borít.
Egy érdekes tény az, hogy az diófa által termelt juglon nevű anyag gátolja a növények fejlődését - ezért van az, hogy diófák alatt nem sokminden tud megmaradni (allelopatikus hatás). A gyökerek is kiválasztják ezt az anyagot, de nagyrészt a levelekben tárolódik, ezért nem szabad a talajba beleforgatni a lehullott dióleveleket.
A dió igen fontos haszonnövény.
Fája értékes alapanyag, a bútoripar előszeretettel használja.
Gasztronómiai értékéről nem is kell írnom, mindenki ismeri. Jóízű olajos magva azonkívül, hogy a cukrászat fontos alapanyaga, az egészséges táplálkozás összetevője is.

Gyógynövényként ritkán használják, de van gyógyhatása is: a levelek és a barkák összehúzó, gyulladásgátló, féregűző, vízhajtó hatásúak.
Sokkal fontosabb azonban a sok egyéb haszna:
- rovarirtó hatása van - a szekrénybe helyezett diófalevelek elűzik a molyokat
- az áztatott diófalevelekből készített folyadék gyomirtó hatású, de hordómosásra (fertőtlenítésre) is használták.
- a burokból fapácot készítenek
- festékanyagkét használják: a levelei, a kérge és a burka is tartalmaz festékanyagokat, melyek zöldre, barnára vagy feketére festenek gyapjút, bőrt. A dióbelet elválasztó fásodó hártya is fest, porrá őrölve hajat festettek vele barnára.
- a levélből készült főzetet hajmosáshoz használták.
Post about the walnut - uses and stuff...

Pitypang

Noha mindenki ismeri ezt az elterjedt növényt, talán mégis érdemes róla írni pár sort.
A pitypang (Taraxacum officinale) a fészkesek (Asteraceae) családjába tartozó évelő, tejnedvet termelő faj.
Erőteljes karógyökere van.
Levelei lándzsásak, durván fűrészesek (kacúrosak), tőlevélrózsát alkotnak. A tőlevélrózsából nő ki az egy vagy több erőteljes, el nem ágazó üreges kocsány, melyeken egy-egy fészekvirágzat fejlődik.

A virágok kicsik, nyelvesek, aranysárgák, a fészektányéron nagy számban ülnek - a teljes virágzat maga tűnik egy nagy virágnak. A virágzás április-júniusban történik, de nagyon gyakori a másodvirágzás is - őszig bármikor.
Termésérleléskor a fészekpikkelyek hátrahajlanak, a fészektányér kidomborodik, ezen helyezkednek el a kis bóbitás kaszattermések. A termések terjesztését a szél végzi.

A faj nagyon gyakori, tápanyagban gazdag gyepekben - kaszálókon, legelőkön, kerítések mentén.
A pitypang felhasználása nagyon sokoldalú:
- Zöldségnövény: használják gyökerét és leveleit egyaránt, mindkét részt még virágzás előtt gyűjtve. A virágzás után gyűjtött részek erősen keserűek és rágósabbak. A leveleket salátába keverik, a gyökereket főve fogyasztják. A ki nem nyílt virágzatokat kapribogyóként ecetben marinálják.
- Gyógynövény: sokféle gyógyító hatása ismeretes: epeképzést és ürítést serkentő (emésztésserkentő), fontos reumagyógyító, serkenti a veseműködést. Inulintartalma által a cukorbaj terápiájában segédszer lehet. A gyökeréből készült főzetet vagy a föld feletti részből készüt forrázatot tea formájában fogyasztják.
- Külsőleg használja a kozmetika bőrhibák javítására, de sebek lemosásánál is jó szolgálatot tesz.
- A faj jó méhlegelő, sok pollent tartalmaz és nektárt is elég nagy mennyiségben termel.
- Gyökeréből barna festékanyagot lehet izolálni.
- Egy érdekesség a növény etiléngázképzése, mely a gyümölcsérlelő technológiákban felhasznált gáz.
Sok jótékony hatása ellenére az érzékeny személyeknél allergiát válthat ki. Nem igazán lehet összetéveszteni mással, némileg hasonlít a mérgező szúrós csorbókára, annak azonban a szára is leveles és a levelek széle szúrós.

Kerek repkény

Tegnap egy óriásit jártunk, a határmenti településeken felmértünk pár helyszínt - 800 km 22 óra alatt, éjjel 3:30-tól másnap éjjel 1-ig, 4 helyszín valami rettenetes utak által összekötve - szép helyeken jártunk,

s a a repkényeken látott nagy tavaszi zsongás közben arra gondoltam, erről a gyakori ám kevéssé ismert növényről is kellene egy posztot írjak.
A kerek repkény (Glechoma hederacea) az ajakosak (Lamiaceae) családjába tartozó évelő növény. Erdőkben, réteken, mezsgyéken is gyakori - bárhol, ahol megfelelően nyirkos talajt biztosít számára az élőhely.
A növényre jellemző az erős terjeszkedőképesség, meddő hajtásai a földön kúsznak, a szárcsomóknál legyökereznek, a felemelkedő elágazó hajtások hozzák a virágot. Termésérlelés után ezek a hajtások is gyors növekedésnek indulnak, gyakran méteresre nőnek, a csomóknál ők is gyökeret eresztenek.

A repkény szára négyszögletes keresztmetszetű (ez egyébként az ajakosakra jellemző határozóbélyeg), rajta a levelek keresztben átellenesen állnak a csomóknál. A levelek vese vagy háromszöges tojásdad alakúak, csipkés szélűek, kocsányosak, általában sötétzöldek.
A fajra jellemző a nagy változatosság - a növény (szár, levelek, csésze) lehet erősen szőrös vagy kopasz.
A virágok a levelek hónaljában ülnek, 2-5 virágból álló álörvben. A csésze forrt, fogai aránylag hosszúak, a párta, melyet összeforrt sziromlevelek alkotnak, hosszú csövű, kétajkú (a felső ajak egycimpájú, az alsó pedig háromcimpájú), kék, ritkábban vöröslő.

A párta torka erősen szőrös ("szakállas"), a felső ajak alatt egymással párhuzamosan fut a 4 porzó, ezek nem állnak ki a pártából. A növény áprilistól júniusig virágzik, de gyakran észlelhető egy őszi másodvirágzás is.
Az egész növény erős kellemes fűszeres illatú.
A makkocskatermést magába zárja a csésze.
A faj felhasználása sokoldalú:
- ehető - erős fűszeres íze miatt keverik salátákba, levesekbe, túrókrémbe. Teáknak is fűszeres ízt adnak úgy a levelei, mint a virága.
- gyógynövény - a növénynek nagy az illóolajtartalma. Főként légzőszervi betegségek esetén ajánlják köhögéscsillapításra, de emésztésserkentő hatása is bizonyított. Külsőleg sebek lemosására ajánlják összehúzó hatása miatt.
- jó talajtakaró. Gyors növekedése és terjedése miatt használják árnyékosabb kertekben a talaj gyors befuttatására.
- jó méhlegelő

Galagonya

Gyorsan akkor jön a galagonyás-poszt.
A Kárpát-medence flórájában több galagonyafaj is jelen van, legelterjedtebb közülük az egybibés galagonya (Crataegus monogyna), a rózsafélék családjába tartozó évelő faj. Nevének eredete a kratos görög szóra vezethető vissza, melynek jelentése "erős", a genein pedig "létrehozó" - a növény használatára utal.
Ritkás lomberdőkben, erdőszéleken, cserjésekben, irtásokban, sövényekben a síkvidéktől a montán régióig mindenütt jelen van. Kedveli a csapadékos, napsütötte termőhelyeket. A töviskes bozótok és cserjesávok jellegzetes faja a kökénnyel együtt. 

 

Magasabb növésű cserje, néha közepes magasságot elérő fa. Kérge hasadozó, sötétbarna. A fiatal hajtások ritkásan szőrözöttek, 1-2 cm-s tövisekkel.
Levelei széles-tojásdadok, 3-4 (6) cm hosszúak, mélyen karéjosak és ép szélűek. A levéllemez felül fényes sötétzöld, alul szürkés, az érzugokban szőrözött.
A kb 1-1,5 cm átmérőjű virágok lombfakadás után nyílnak sátorozó virágzatban (május-júniusban). A szirmok fehérek, egy bibéjét nagyszámú piros portokú porzó öleli körül. Jellegzetes "illatuk" van (szubjektív személyes vélemény: büdösek).

Az áltermés kb. 10 mm hosszú, piros színű csontáralma, mely egy nagy kőmagot tartalmaz. Húsa vékony, lisztes, ízetlen - mindemellett fogyasztható. A szárított terméshúst lisztté őrölve kenyérbe keverték régebben. Irodalmi adatok vannak a szárított magbelek kávépótlóként való használatára.

A rokon galagonyafajok közül leggyakoribb a kétbibés galagonya, melynek két kőmagva van a csontárjában.
Fontos gyógynövény, a virágos hajtás gyógyhatása erősebb a termésénél, vérnyomás- és szívműködésszabályozó hatása miatt használják leggyakrabban teaként, kivonatként, de vízhajtó és nyugtató hatása is bizonyított.
Gyakran ültetik sövénynek - jól tűri a nyesést és nem enged túlságosan könnyű behatolást az elkerített területre (ehhez fűződő személyes élmény: tavaly egy bozóton át törtünk utat, hogy feljussunk egy védett területre - rövidíteni akartunk a cserjésedő legelőn át -, akkor beletört a csípőmbe egy tövis, azóta is ott van, kivehetetlenül belémágyazódott, a bőrön keresztül látom a fekete pontot, de kiásni nem tudom).
Tövises, sűrűhajtású volta miatt  nagyon jó fészkelőhely énekesmadaraknak, termését pedig szívesen fogyasztják. Ezért (is) tartsuk meg a sövényeinket!

Medvehagyma

Tavaly elkezdett, de aztán idő híján kimaradozott projektem folytatásaként az idén is szeretnék növényekről írni.
Elsőként a medvehagymáról (Allium ursinum), melynek épp szezonja van.
Rendszertanilag az egyszikűek, azon belül a hagymafélék (Alliaceae) családjába tartozó évelő faj, mely Európa lombhullató erdeinek növénye, ahol helyenként szórványosan, helyenként tömegesen borítja az erdő talaját. Igényli a humuszban gazdag talajt, az árnyékos, nyirkos élőhelyeket kedveli.
Kb. 30 cm magasra nő meg. A földben található hagymája keskeny, legtöbb 6 cm hosszúra nő meg. Kevés fiókhagyma lehet rajta. A hagyma buroklevelei áttetszően fehéres vagy sárgás színűek.
A hajtás többnyire 3 élű és nem csöves (mint pl. a kerti hagymánál).
A levelek tőállóak, hosszú nyelűek, simák, ovális-lándzsásak, hegyes csúcsúak.

A virágok a hajtás végén álernyőben állnak, 6-20 virág van egy száron. A virágtakarót képező fehér lepellevelek két körben állnak, számuk körönként 3.

A virágzás ideje április és június közé esik.
Levelei salátákba keverve, levesbe főzve, vagy sok más módon elkészítve fogyaszthatók, vigyázzunk azonban arra, hogy a mérgező gyöngyvirág leveleihez hasonlóak! Megkülönbözteti a gyöngyvirágtól a növény erős fokhagymaszaga.
Gyógyhatása is fontos: féregűző, antiasztmatikus, fertőtlenítő, görcsoldó, összehúzó, vízhajtó, vérnyomáscsökkentő és lázcsökkentő, értágító hatását írták le.
Hasznát vesszük a háztartásban is, rovarirtóként, molyirtóként.

Szurokfű

"Ha penig a füvét, virágát, az ágyban fejed alá teszed, véled hordozod, elaluszol, a kígyót, békát, gyékot elűzi" - írta róla Melius Péter az 1578-ban megjelent Herbáriumában.
A szurokfű, Origanum vulgare az ajakosak családjába tartozó évelő faj, 40-60 cm magasra nő meg.
Szára felálló, selymesen szőrös, a virágzatban elágazó.

Levelei keresztben átellenesek, tojásdadok, ép szélűek, mirigyszőrösek. Az apró, lilás-rózsaszín virágok a szár végén ernyős bogvirágzatba tömörülnek. A porzók a virágokból kiállnak. A virágzat murvalevelei sötét bíborszínűek. A virágzási idő július-szeptemberre tehető, ilyenkor gyűjtsük, lehetőség szerint napsütéses időben.
Az egész növény fűszeres illatú. 
Napsütéses erdőszélek és cserjések növénye, de megtaláljuk száraz gyepekben is. Melegkedvelő, és a mésztartalmú talajokat preferálja.
Felhasználása sokoldalú.

Gyógynövényként a föld feletti virágos hajtást alkalmazzák, akár külsőleg, akár belsőleg. Gyógyhatását a timoltartalmú illóolaja, a cser- és keserűanyagok biztosítják.
Belsőleg (teakánt, alkoholos kivonatként) alkalmazva gyulladásgátló, görcsoldó, karminatív és vízhajtó hatása van, de köhögés ellen is igen hatásos. Hormonháztartásra való hatása miatt terhes nőknek nem ajánlott a fogyasztása!
Külsőleg alkalmazva a légúti szervek panaszait enyhíti (köhögés, hörghurut, asztma), de hatékony izomfájdalom, artritisz és fogfájás esetén is.
Illóolaja a kozmetikumipar egyik alapanyaga. A szárított növényt potpourrik-ba, illatos párnácskákba keverik.
Teája igen kellemes ízű, ezért teakeverékek alkotójaként is gyakran használják.
Fűszernövény, az oregánó a szurokfű egyik alfaja. 
A virágos hajtást textilfestésre is használják, piros szín létrehozására, de ez nem tartós.

Cickafark

Ez a növény is megérdemel egy bejegyzést sokoldalúsága miatt, no meg botanikai bejegyzéseimet igencsak mellőztem az utóbbi időben.
A cickafark (Achillea millefolium) a fészkesvirágzatúak családjába tartozik, ezt apró fészekvirágzatai mutatják, melyben belül csöves (sziromtalan, kis tölcsérhez hasonló), kívül nyelves (egy aránylag nagy sziromlevelük van) virágok helyezkednek el, ez utóbbiak tűnnek a szirmoknak.

Növényünk évelő lágyszárú, kb 50 (esetenként 80) cm magasra nő meg.
Szára egyenes, el nem ágazó, sűrűn leveles, selymesen szőröcskés. A levelek kétszeresen szárnyaltak, váltakozó állásúak.

A fészekvirágzatok bogernyőbe (lapos, ernyős bugába) rendeződnek. A növény júniustól októberig virágzik, ekkor gyűjthető. Gyűjtésére legalkalmasabb napsütés, meleg idő, amikor a növény illóolajtartalma nagyobb. Az egész növény erős illatú, az előbb emltett illóolajok jelenléte miatt.
Száraz gyepek növénye, nitrogénkedvelő.
Leggyakrabban gyógynövényként alkalmazzák, gyógyhatását sokféle hatóanyaga adja: kámfor, illóolajok, egy achillein nevű keserűanyag, a kamilláéhoz hasonló azulének, cseranyagok.
Hatása: érrendszer-erősítő (javítja a végtagokban és a szívizomzatban a keringést), vérzéscsillapító, a havi ciklust serkentő és szabályozó, menstruációs panaszok és bélgörcsök esetén görcsoldó, gyulladásgátló.
Használják forrázatként, belsőleg (tea) és külsőleg (borogatás, öblítés, fürdő, kenőcs). Kozmetikai felhasználása is ismert, főként a zsíros bőr kezelésénél vált be, ahol összehúzó hatása által összehúzza a pórusokat. 
Felhasználása során azonban vigyázni kell vele, érzékeny személyeknél allergiát válthat ki!

A cickafark zsenge leveleit fűszerként használják, apróra vágva túróba, vajba keverik, de húsok és saláták fűszereként is ismert. Teakeverékek aromáját is erősíti.
Virágai a természetes rostokat, szálakat sárgára/zöldre festik.

Csalán

(Erre a bejegyzésre nagyon rég készülök, ami visszatartott, az a fotók hiánya volt. De tegnap összehoztam.)
A csalán a csalánfélék családjába tartozó évelő növény. Gyöktörzséből sok hajtás tör ki minden tavaszon, ezek 30-150 cm magasra nőnek. Kétlaki növény, azaz a hím és nővirágok külön egyedeken fejlődnek, a megporzást a szél végzi. A virágzás nyári lefolyású - június-szeptember közé tehető.
A növény szára szögletes, rajta átellenesen ülnek a fűrészes szélű levelek. A növény föld feletti része csalánszőrökkel fedett.

A csalán többnyire nitrogénben gazdag talajokon nő, utak mellett, sövényeknél, legelőkön, vízpartokon.
Hogyan csíp a csalán? A csalánszőrök végén pici, sokféle anyagot - többek között hangyasavat, hisztamint, ecetsavat - tartalmazó hólyagocska ül. Amikor a szőr a bőrünkbe fúródik, a hólyag kiszakad és tartalma a bőrbe kerül, itt irritál - szúr, viszket, éget. A csaláncsípés kellemetlenségeit a lándzsás útifű szétdörzsölt levelei enyhítik.

Felhasználása igen sokoldalú.
Fogyasztható. Megfőzve, forrázva nem marad szúrós. A fiatal hajtásokat spenóthoz hasonlóan lehet elkészíteni, főzeléknek, levesnek.
Gyógyhatását illetően: belsőleg alkalmazva fokozza a veseműködést, ezzel tehermentesítve az anyagcserét. Jó vitaminizáló, sok vasat tartalmaz, ez a vérszegénység egyik ellenszere. Külsőleg gyakran a gyöktörzsét használják, ennek erős főzete haj- és bőrápolásra alkalmas. A friss növényt is lehet külsőleg használni, arthrózis, reumás fájdalmak esetén alkalmazható ez a gyógymód az érintett testrészen.
Ismert növényvédelmi felhasználása is, amikor a csalán erős főzetével permetezve a termesztett növények kártevőit irtják.
Szárából erős rostot lehet nyerni.
A növényt textilfestésre alkalmazták, zöld, sárga, barna színek előállítására.

Salátaboglárka

Évelő faj, kb 15 cm magasra nő. A boglárkafélék családjába tartozik.
A salátaboglárka gyökérzete bojtos, a gyökerek között húsos gyökérkoloncokkal. A szár fekvő, néha legyökeresedő, néha azonban felálló. A levelek húsosak, fényesek, csupaszak, széles szív alakúak, a szélük csipkés. A levélnyél hosszú.

A virágok hosszú kocsányon magányosan állók. 3 lepellevelük csészeszerű, zöld, a mézelőszirmok száma 8-12, színük élénksárga. A virágok március-április folyamán nyílnak.
A termés aszmagcsoport.
A növény igen gyakori nedves területeken: erdők völgyeiben, réteken, forrás- és rétlápokon, patakpartokon.
Leveleit tavasszal, virágzás előtt gyűjtik, levest vagy salátát készítenek belőle. A gyökérkoloncok C-vitaminban igen gazdagok, ezeket virágzás után lehet begyűjteni és zöldségként lehet felhasználni.

Vigyázat, összetéveszthető a mérgező tavaszi gólyahírrel, az azonban sokkal erőteljesebb növény, és általában sokkal nedvesebb területek növénye.

Martilapu

Úgy döntöttem, új sorozatot kezdek. Növényekről és felhasználásukról. Elsőként a tavasszal elsők között megjelenő martilapuval kezdem.
Martokon, útszéleken, ruderális területeken, földomlások oldalában élő, fészkesek családjába tartozó növény. Pionír faj, azaz frissen kialakult élőhelyeken az elsőkként megjelenő fajok egyike.
A levelek megjelenése előtt virágzik, gyakran igen nagy tömegben, ami azért is feltűnő, mert virágzásakor (március-április) más virágok még nemigen nyílnak.
A virágok 10-15 cm-s szár tetején magányos fészekvirágzatban állnak. A virágszerű virágzat élénksárga, úgy a nyelves, mint a csöves virágok is.

A virágzati kocsány molyhos pikkelylevelekkel fedett.
A levelek kerekded vagy szív alakúak, a levéllemez ritkásan fogazott szélű. A levél alja fehéren molyhos. 
Gyógynövényként és zöldségnövényként használják.
Fő hatóanyagai a nyálkaanyagok, ezért a fészekvirágzatokból és levelekből (vagy külön az alkotókból) készült forrázat köptető, asztma ellen használatos. Erre utal latin neve is, a Tussilago farfara.
Külsőleg sebek lemosásánál segit, ezt a tulajdonságát összehúzó csersavtartalmának köszönheti.
Fiatal leveleit megpárolva vagy főzelékként fogyasztják, Kalotaszegen pedig hússal megtöltik (akár a töltöttkáposztát), és "tőtike"-ként szolgálják fel.
Mezőgazdasági területeken gyomként tartják számon, gyors szaporodását erős gyöktörzsének köszönheti.

A tavasz hírnökei - egy kis növényhatározó

A sok kötés után térjünk vissza a szakmához. Azaz kezdjünk a szakmáról beszélni. Egy botanász az ilyen márciusközépig tartó télben már igencsak türelmetlen kezd lenni. Főleg, hogy volt már ízelítő a tavaszból az idén. Tegnap pedig szakadt, szakadt újra a hó, ma reggelre pedig, Nőnapra, -10-et mutatott a hőmérő.
Hát mit tehetek a nagy télben? Felelevenítem a régi tavaszok emlékét. És készitem a terepfelszerelést...
Ilyenkor már az kéne történjen, hogy a hó a naposabb oldalakon jól le legyen olvadva. Erdőkben a naposabb, erősen lenyomott avaron pókok kellene futkossanak, melegedjenek. És a hóvirágoknak, sáfrányoknak is nyílniuk kéne. Még itt nálunk is...
A réteken a hóolvadás nyomán elő kellene bukkanniuk a rágcsálók fűbélelte járatainak. És ilyenkor lehet a rókákat egerészni látni.
Lassan madárcsicsergés kellene megtöltse a ligeteket.
A hegyekben pedig meg kéne induljon az erős olvadás, ami a folyók szintjét megemeli, szinüket pedig kakaóbarnára változtatja.
Hát igen...
Számomra a tavasz akkor jön el, amikor az erdőben, a még nem záródott lombkorona alatt az erdők gyepszintje kivirul:

Ilyenkor igen sok növény virágzik, kihasználva a fényt, ami csak most áll rendelkezésükre. Miután a koronaszint záródik, és nem jutnak elég fényhez, már csak a magokat kell elszórni, aztán a föld feletti rész lassan elszárad, és a növény rejtve, gumókba, hagymákba visszaszorulva készül a következő tavaszra.
A közönséges májvirág a boglárkafélék családjába tartozó faj, elegyes lomberdők lakója. Virágzás után is felismerhető még egy ideig háromosztatú leveleiről. Erdély bennszülöttje az erdélyi májvirág, ő csak a mi Kárpátjaink növénye.

A csillagvirág a jácintfélék családjába tartozik, több kisfajra osztották újabban, ezek mindegyike jobb helyeken védett.

A kárpáti sáfrány a magasabb vidékeken élő nősziromfélék családjába tartozó faj, hegyi platókon jellegzetes, de erdőkbe is benyomul alacsonyabb vidékeken.

A kakasmandikó elegyes bükkösök liliomfélék családjába tartozó. Virágzás után felismerjük barnás foltos leveleiről.

A keltikék igen gyakran fehér és lilás virágú egyedeiket ömlesztve tálalják.

Erdőszélek, bokrosok jellemzője a hunyor. Gyöktörzsét gyógynövénynek gyűjtik, de csinján bánjunk vele, mert mérgezést is okozhat.

Száraz gyepekben kora tavasszal találkozunk a kökörcsinekkel, ők mind védettek!

A berki szellőrózsa elegyes lomberdőkben valóságos szőnyeget alkot. Igen közeli rokona a sárga virágú bogláros szellőrózsa.

És sárga a koratavaszokon a réteken virító védett tavaszi hérics is. Erre vigyázzunk, mérgező!

Legvégül pedig az egyik legjobban rejtőzködő növény jöjjön, az üde bükkösök szurdokainak és forráslápjainak növénye, az aranyveselke.

Most, hogy (remélem) jön a szezon, jövök majd egyéb dolgokkal is növényeinkről, felismerésükről, felhasználásukról.