2014. október 21., kedd

Leállíthatatlanul

(in English: HERE)
Elkezdtem egy pár zoknit magamnak, de sehogyse sikerült a színeket egyformára kötni, hát lebontottam.
És aztán elkezdtem egy picikét, Klárikának.

Ez alkalommal, ha jól látom a színek jók lesznek, többé-kevésbé egyformán követik egymást a két zoknin.

2014. október 19., vasárnap

Kettőt egy csapásra

(In English: HERE)
Zoknit. Kettőt. Egyszerre.
Azt hiszem, ez az új kedvenc technika. És az új kedvenc zokni.
Ott kezdhetném, hogy nemrégiben azt mondtam: én aztán soha így, mert én kötni azért kötök, hogy élvezzem, nem azért, hogy idegbajt kapjak tőle.És mekkorát tévedtem!
Volt nekem ezzel a kettőt-egyszerre-orrától-kezdve technikával pár bajom. Az egyik a fonal csavarodása, a másik pedig a leláncolás. Azt most elmondom, hogy a fonal NEM csavarodik, legalábbis nem annyira amennyire számítottam, a leláncolásról pedig a végén majd írok.
Viszont van egy jó kötős blog, és a blogszerző mindig így köt zoknit. És nekem nagyon tetszett a végeredmény nála, ergo: lehetséges zoknit kettőt kötni egyszerre úgy, hogy jó legyen. És ez az agyrágóbogár addig rágott ameddig belevágtam szerdán.
Az elméletet ismertem már régebb. Fonal egyik vége egyik zokni, fonal másik vége másik zokni. És aztán figyelni arra, hogy mindkét zoknit a saját fonalával kötni. Tiszta sor.
Elkezdtem hát amint a kedvenc 2.5 mm-s tűm megürült. (ja igen, közben közöltem a Zurammal, hogy nincs elég 2.5 mm-s tűm és valami korai angyaljárás lesz nemsokára.) 
A fonalról gombócban nem tudtam eldönteni tetszik-e vagy nem. De ajándék lónak ne nézd a fogát – ezt egy nagyobb adag fonal vásárlása alkalmával kaptam ajándékba. Talán mert gombócban csúnyácska volt és az eladó úgy gondolta, hogy úgysem veszi meg senki. De aztán ahogy kötöttem rájöttem, hogy bizony szép. (nem volt eredeti cimkéje, úgyhogy fogalmam nincs minek a milyen árnyalata)
Judy csudás kezdését is ismertem, használtam már. Itt csak annyi volt, hogy kétszer egymás után kellett a szemeket felszedni az első sor lekötése előtt.
Mivel a gombóc belsejéből jövő szálat az ember nem látja nagy darabon nem tudtam hol tartok színügyileg, és hát egyefene, ez úgyis gyakorlózokni, mondtam nem is foglalkozom az üggyel, ahogy esik úgy puffan, hát sikerült pont nagyon eltolni a színeket, de azt hiszem ez most nem is érdekel.
Van valami amit másképp oldanék meg: az orra kereksége. Itt most kétsoronként szaporítottam és olyan félbevágottnak tűnik, de nem baj, a következőnél az első három-négy szaporítást soronként fogom megejteni, csak ezután térek át a kétsoronkénti szaporításra.
Na de túljutottam az orrán és egy ideig elvoltam azzal, hogy
a) kössem 64 szemmel a fordítottmentes Monkey mintájával (ami nagy szerelem volt)
b) kössem 60 szemmel és keressek hozzá mintát.
De aztán győzött a 64 szemes szeretemminta, és hát igen, végülis itt jutottam túl az orrán, mert kellett ehhez még egy szaporítósort betenni, de ez nem osztott és nem szorzott.
És kezdődött a minta. Én hülye azon agyaltam, hogy hányadik soron kezdjem, de úgy, hogy észbentartsam a második zokni kötéséig, és egy idő után eszembe jutott, hogy NINCS második zokni máskor, az most van, és nem kell semmitse észbentartani. Hiába, a régi beidegződések nehezen múlnak el...
A sarokig semmi extra nem történt, tulajdonképpen a saroknál sem. Csak kicsit nehezen találtam ki hol kell elkezdenem a sarok kialakítását. Vagyis sokszor sokszor mértem más zoknikhoz és a lábamhoz.
Most is a halajkakcsókja-sarkot kötöttem.
(ezidáig ez a legnagyobb kedvencem, de pár napja hallottam még pár saroktechnikáról, azokat is ki kell próbálni. Valamikor.)
Aztán kötöttem felfele mintha lefele kötöttem volna. Csak persze egyszerre a kettőt, de ezen a ponton már olyan volt, mintha világéletemben így kötöttem volna zoknit.
Aztán eljött a leláncolás. Attól féltem. Nagyon. 
Bújtam a netet a rugalmas leláncolások ügyében. Elkezdtem a Jeny-félét, de az első 6-7 szem után borzasztó rondának ítéltem. Végül aztán Peggy jött segítségemre.
Pikk-pakk ment. Logikus, rugalmas, nem bántja a szemem. 
És kész volt a pár zoknim. Pár perc eltéréssel.
És szeretem.
Azt hiszem amint Klárika elalszik kezdem a következőt. Ugyanígy.
(P.S. A színekről fogalmam sincs mennyire jók, laptopon dolgoztam fel a képeket és ez annyira nem színhű képernyő, hogy fáj...)

2014. október 18., szombat

Következtetés, miután egy hatalmas birsalma chutney-ként végezte

Én mindeddig azt hittem a chutney egy úri huncutság, de tegnap rájöttem, hogy bizony nem.
Azt hiszem így fogom megszeretni a hús-gyümölcs kombinációt.

2014. október 16., csütörtök

A hidegre készülődve

Kesztyűt kötöttem. Igaz, ezúttal csak ujjatlant, de muszáj volt, mert szerelem volt első látásra...
Gyors projekt volt. Egy hét alatt készen lett egészen - még mosni kell, de a két réteg nem száradt volna meg ma reggelre, ezért maradt el tegnap este. Pedig időm lett volna rá.
A képeken mindenütt csak félpár mutatkozik - csak ezt sikerült összehozni egymagamban, de igazán mondom, hogy mindkét darab megvan.
Azt szerettem benne, hogy többféle technikát ötvöz: volt egy kis csipke, váltottam színeket, és van neki textúrája is. 
A színváltós nagyon színes részének megvolt az átka:
ennyi szálat varrtam el tegnap este, meg volt egy sor amikor egyszerre 3 színnel kötöttem, de egy ennyi kényelmetlenség kibírható.
A fonalak zoknifonalak, nagyrészt a hazai Canguro Twister, de van benne egy picike Drops Fabel és egy ismeretlen összetételű sárga, de azért a 2x2 sorért nem mentem el sárga zoknifonalat keresni. Összesen 6 színt használtam.
Szeretem ahogy a csuklóján a virágokban a színek összeolvadnak és mégis elválnak.
Szeretem a kézfej textúráját.
Szeretem ahogy a hüvelykujj "elágazik":
Most már várom, hogy hordjam.
És amint tegnap este megürült a 2.5 mm-s Addi Lace-em azonnal elkezdtem egy zoknit rajta, most egyszerre a két félpárat, lentről.
Már régóta izgatja a fantáziámat, hát kipróbáltam. Bár a terv eredetileg más volt, és az is meglesz, most ehhez volt minden kéznél...

2014. október 13., hétfő

Újra itthon

a héten.
Klárika sikeresen összeszedett újra valamilyen hőemelkedéses izét, nem rettenetes az állapota csak éppen annyira, hogy ne lehessen oviba vinni.
És én ezzel most úgy vagyok, hogy az nem jó, hogy beteg, de az, hogy reggelente megint összebújunk egy kicsit ébredés után az nagyon jó lesz. Majd átjön a takaróm alá, tapos a kis lábaival, fogja a kezem és ad egy-egy puszit... és öleli a nyakam. Nincs ennél jobb.
---------------------------------------------------------------------
Ma reggel már nem vittem oviba, viszont elcipeltem az irodába, hogy a nehéz munkában segítsek a kolleganőmnek - nem akartam otthagyni a nehéz döntéssel -, 11-ig dolgoztunk, aztán hazajöttünk és Klárika ágyba kívánkozott. (igen, így látszik rajta, hogy beteg, másként nem aludna). Miután felébredt kérdem tőle: fáj valamid? Mire a válasz: "a seggem". Így. Szavak nélkül maradtam.
---------------------------------------------------------------------
Tegnap azért élveztük a hétvégét. Elugrottunk egyet új utat felavatni fotózni kávézni Szovátára. Csodálatos meleg őszi nap volt, az előrejelzések szerint az utolsó az ilyen az idén.
Dél körül indultunk, és még elég párás volt a levegő, a Küküllőmente dombjai csak sejthetőek voltak a messzeségben.
De sikerült azért egy kis színt fotózni
Még nyílik egy-egy bánsági sáfrány is
És amikor hazafele jöttünk már teljesen tiszta volt a légkör.
Most pedig feltöltődve várjuk a szürkébb őszt...

2014. október 8., szerda

Őszi napok

A múlt heti igen kemény hajtás után egy jól megérdemelt szabadnapon ülök itthon.
Pótolom azt ami a szabadság alatt kimaradt.
Például végre befejeztem a zoknimat.
Már nem is tudom mióta van tűkön (de, megnéztem, szeptember elsején kezdtem el, nem semmi teljesítmény a szinte másfél hónap), kötöttem itthon, a hegyen és valamelyik nap úton Dicsőszentmárton fele meg onnan hazafele az autóban a kollegák nagy meglepetésére.
Sokminden újat nem mondhatok róla.
Minta a Broken Seed Stitch socks, (11-edszerre kötök zoknit ezzel a mintával), meg az új kedvenc sarokmegoldás. A tű a megszokott 2.5 mm Addi Lace, a megszokott magic loop.
A fonal zoknifonal (ezúttal egyszínű Vendita Sockenwolle és színátmenetes Aldis zoknifonal).
A színe, na az nem a megszokott, de nekem tetszik (Zuramnak nem, de majd nem nézegeti a lábfejemet).
És azon gondolkodom, hogy legközelebb a talpán fordítottan kéne kössem a színét, nekem úgy jobban tetszik
mint a sima
Most pedig erősen piszkálja a fantáziámat a kettőt egyszerre zokni, de a múltkor mutatott kesztyű is (bár leginkább a nagy halom ruha kéne piszkálja ami elrakásra vár).

2014. október 5., vasárnap

Ősz a hegyen

Hosszú idő után végre sikerült elszabadulni Ilvára. Pontosabban az Ilva völgyébe ahol egy jóbarátunk hétvégi háza van.
Amikor odaértünk a tegnap reggeli csepergés nyomai még megvoltak védettebb helyeken:
Régebb, Klárika előtt mindenéves program volt az ilvai kiruccanás, sőt, volt hogy évente kétszer is mentünk, de úgy emlékszem, 2010 nyarán voltunk ott utoljára.
Most nagyon-nagyon jó volt. (és hát igen, idén ez volt a nyaralásunk, remélem jövőre sikerül legalább a szabadságunkat egyidőben kivenni és reméljük, nem fogunk egész nyáron-ősszel lakást felújítani...)
Itthon nagy dilemmánk volt, hogy Klárikát elvigyük-e mamához és menjünk csak mi, felnőttek (és másszunk meg egy sziklácskát) vagy jöjjön ő is és legyen ami lesz. Végül győzött ő (meg én), velünk jött. És nagyon jó, hogy így történt. Meglepő módon már nem volt az a rettenetes, aki tavaly a nyaralásunkat teljesen tönkretette a folyamatos hisztijével és ordítozásával, és időnként egész jól elvolt egyedül a füvekkel (mintha botanász lenne az anyja vagy mi),
azonkívül meg futott, kérdezett, emésztette a válaszokat. A manókardijában.
Csak este nem akart lefeküdni, de aztán győzött a természet és - bár erővel - lefekvés után pillanatszerűen aludt el, megszakítás nélkül hajnalig, akkor megitta a tejet és délelőtt 10-ig (!!!!!) folytatta. Imádtam ahogy éjjel taposott - a takaróm alá vettem amikor elkezdett hűlni a lakás, este kb 24 fokra felfűtöttük a levegőt, hogy legyen miből hűlni úgy, hogy lehetőleg reggel ne fagyjunk meg amikor kibújunk az ágyból.
Tulajdonképpen mi szarvasbőgést szerettünk volna hallani, de pár nappal lekéstük. Hiába járogattunk ki este-éjjel, semmi. Hajnalban amikor kimentem az udvarra (ugye ott az illemhely nincs a házban) hallottam valami dobolást, talán medve volt - ő szokott így - de túl messze tőlünk. És elég hideg is volt ahhoz hogy pizsamában ott lézengjek, tovább hallgatózni... azonkívül csak a patakzúgást hallottam. Az éjjel derekán is.
Nappal aztán kezdődött az élet, én is elmentem egyet fotózni reggel is, miután szombat délután is jártam egyet a környéken.
Ősz van.
Sokféle növény épp pirosodik:
A juharfa csodálatos sárga:
Van, ami a magokat szórja:
Van ami most bimbózik:
vagy virágzik:
A kakukkfüvek sokféle állapotban vannak:
A még meglevő virágokon sok rovar táplálkozik egyszerre:
(ott baloldalt éppen érkezik egy zengőlégy, de aztán elkanyarodott...)
Gomba meg rengeteg van, ehető (rizike, gereben) is, meg ilyen apróság is - a képeken levők mind centi alattiak:
Hazafele aztán a Marosvölgyben is megálltunk egy rövidet fotózni,
sajnos a fények nem voltak az igaziak. Már ahhoz, hogy ennyit lefotózzunk le kellett ereszkedni a vízhez, ami nem ment egyszerűen, mert olyan 3 méteres suvadás kíséri a Maros partját, és Klárikával ez a szinte áthághatatlan akadály. Mondtuk neki, hogy nem lehet lemenni, mire ő: "próbáljuk meg". És sikerült. De honnan szedi a próbálkozást?!
Egyelőre ezzel feltöltődtünk.
(Közben kötögettem is, de igazán csak nagyon keveset.)