2014. szeptember 15., hétfő

Nem tudom...

... ki sírt ma jobban. Klárika vagy én.
Otthagytam az oviban. És hiába tudja az agyam, hogy jobb ez így, hogy nem fogjuk több napra kiküldeni falura, hanem minden este velünk lesz - nagyon nagyon nehéz volt otthagyni, annyi ismeretlen között.
Nem tudom hogy fogom ma megtalálni önmagam, talán jó is, hogy bútortologatós takarítást terveztem be a napokra, hátha a fizikai munka és a vele járó fáradtság segít túlélni a napo(ka)t 4-ig.
Csak bírjam azt is, az éjjel 3:20-kor felébredt, 4:40-ig fent volt, aztán 5:40-kor újra felébredt és mire rendesen visszalaudt már költöttem, szóval én aludtam úgy 4 órát több szakaszban s az nem olyan sok...

2014. szeptember 14., vasárnap

Otthon

Ma újra hazamentünk falura. Ez az út és ott, a templom alatt van a házunk
(pontosan alatta, ez a kép az udvarról készült)

Sok a munka még, de lassan-lassan alakul minden.
Az udvarunk egyre szebb, a rendszeres kaszálás megtette hatását.
Egyre inkább otthon is a ház.
(A padló továbbra is gyönyörködésem tárgya.)
Most már lassan lassan jön az ősz.
A kert fölött, az erdő sarkában nyílnak a kikericsek ezerszám.
És kicsit már színesedik a környék.
Nemsokára leszedhetjük az almát - rengeteg van. 
És birsalmánk is lesz, az idén kevesebb mint tavaly de óriásiak.
Tervezem, hogy majd ősz derekán ribiszkebokrokat telepítek, és talán homoktövist is, ha eldöntjük a végleges helyét. És ágyásokat szeretnék, hogy megérjenek tavaszra. 
Holnaptól viszont nagyon másra kell koncentrálnom - oviba viszem Klárikámat. És ahányszor erre gondolok összeszorul a szívem...

2014. szeptember 13., szombat

Nyugalom

Hosszú idő óta először nem fájt ma a lábam, talán egyáltalán. Végre úgy tudtam járni, hogy nem szenvedtem minden lépésnél.
És jártunk is egy rövidet - azért nem viszem túlzásba, nem szeretném ha újrakezdeném a kínt.
Koronka határában elindultunk egy ösvényen. Ahogy fennebb haladtunk nyugat fele előbukkant egy feketefenyő és mondtuk, hogy na addig megyünk.
Az ösvényt árvalányhaj és nagyezerjófű szegélyezte (már virágok nélkül), sok írisz-levelet is láttunk (törpe nőszirom lehet sztyeppréten), de ez nem a megfelelő időpont a határozásra. Majd tavasz végén kéne oda eljutni.
Aztán a tető közelében rájöttünk, hogy a régi temetőben járunk. Egy 1833-as és egy 1886-os sírkövet tudtunk leolvasni, a többin az írást eltörölte a szél, eső, nap és hó. Úgy általában az idő.
"Béke lengjen porai fölött", írta az egyik olvashatón.
És béke volt, csend és magány ott fent.
Az idén az ősz még nem jött el egészen. Kelet fele nézve, ahova visszasütött a nap éppen kezd színesedni a világ.
Még mindig vannak virágok is,
sőt egy méh is gyűjtögetett még egy szurokfű megkésett virágzatán.
Nálunk most így tombol a vénasszonyok nyara...

2014. szeptember 12., péntek

Színes

estére is.
A pinkes zoknikezdemény egyre nagyobb.

Ma reggel

kinyílt az orchidea utolsó virága
besütött a nap a készülő zoknimra
Mert itt még mindig napsütés van és szép ősz.

2014. szeptember 11., csütörtök

Ma reggel

bent így csillogott az egyik páfrányom:
kint újabb virágzata nyílt ki a viaszvirágnak (tulajdonképpen egész nyáron virágzott)
Gyönyörű őszi nap van.

2014. szeptember 2., kedd

Szeptember

Ma így kelt fel a nap:
Már a gyerekszoba ablakából látszik jobban.
Ősz van. Az a fajta amit nagyon szeretek: napos, meleg - bár minden reggel 10 fok alá csökken a hőmérséklet egy ideje.
Volt, van egy inspirációhiányos időszakom, pár nap szenvedés után tegnap végre zoknit kezdtem el kötni. De milyent:
Pinket. Magamnak. Ilyenem még nem volt.
Most munka következik, de jövő keddtől szabadság. Nem pihenős, de itthonülős. És most nagyon kell...