2016. február 3., szerda

Különválva.

Már 6 napja kikerült belőlem az úrfi.
Hát... a második császár bizony sokkal nehezebb mint az első volt. Igaz, én is 4 évvel idősebb lettem közben, a gyerek is nagyobb volt és ez sokmindent vont maga után: erősebben kitágult méhet és sokkal hosszabb vágást.
Végülis múlt kedden telefonált az orvosom, hogy mit szólnék, ha csütörtökön egyenesen a műtétre mennék, nem vizsgálatra. Hogy mit szóltam? Örültem, nagyon. Már tényleg mindenfele nyomott és minden bajom volt.
Szerda este elbúcsúztam Kláritól és férfiasan megvallom, félni kezdtem. Nem a műtéttől, hanem attól, hogy mi lesz ha... az ilyen programozott császároknak van ez a pszichikai része is, lehet első gyereknél nincs, de nekem bizony megfordult a fejemben, hogy mi lesz Klárival ha nem élve jövök ki a műtőből. Az első szülésnél nem volt idő felkészülni a császárra, ott pillanatok döntése volt az egész, nem volt időm gondolkodni de most, közel 48 óra alatt de főleg utolsó éjjel sokminden megfordult a fejemben.
Aztán mivel nincs választási lehetőség, a gyereknek ki kellett jönni, csütörtökön elmentünk a kórházba, beutaltak, és bekerültem egy szülőszobába. Kezdtek összehúzódások lenni, elég erősek, de nem érdekelt, tudtam, hogy úgyis vágnak valamikor, és erre kora délután sor is került.
A műtőasztalon pedig próbáltam nagyon bátor lenni, de sírtam egy kicsit és életemben először pánikrohamom lett: nem kaptam levegőt. Csak Klárira gondoltam. Kérdezte az altatóorvos, hogy kérek-e oxigént, mondtam, nem. És itt filmszakadás.
A következő emlékem az, hogy sír Tamás. És hogy mindenki mondja, hogy hatalmas. Én meg valamelyik műtősnek mondtam, hogy azt hiszem elaludtam, mire ő mosolyogva, hogy tudja. (szerintem ők altattak el pár percre, hogy ne legyen komolyabb baj és ezt így ismeretlenül köszönöm nekik).
Aztán odahoztak egy csomagot, gratuláltak, hogy ott a fiam, el is vitték. És kicsit később jött egy nővérke, mondta, hogy "4660 gramm, érti? 4660". Én meg nem bírtam magamhoz térni. Akkor megértettem mi volt az ami mindenfele nyomott. Ez a nagy gombócka: 
Aztán összeraktak, összeférceltek és ki az intenzív osztályra. Akkor már közel 3 óra volt. 
Másnap reggel 6-kor lábraállni. Na, az nem volt könnyű menet a 22 cm-s vágással, majd 9 körül kipakoltak a rooming-inbe, és odahozták Tamást is, és kezdődött a menet. 
Azóta minden nap kicsit jobban vagyok, de még mindig fáj és még mindig nagy a hasam és még mindig vérzek, sokkal jobban mint Klárival. 
Ez a legény viszont gyakorlatilag eszik és alszik, és nem hiszem el, hogy van olyan gyerek, aki pár naposan egyszer ébred éjszaka - pedig van. Tej van bőven, nyugalom is.
Most már a boldogságé a fő szerep.

2016. január 23., szombat

- 2 nap

és mi még mindig egyben. Időnként sírok egy sort, időnként azt hiszem beletörődök, aztán megint elég az egészből. Tudom, hisztis vagyok, de ez már tényleg sok.
Szerdán 4200 g volt, én továbbra is 162 magas és a magzatvízteremelésem az megmaradt a régi szinten. Aránytalanok vagyunk egymáshoz, és nagyon nagyon nehéz. A doki meg kifejtette, hogy még 10 napot nyugodtan maradhat.
Egész napok telnek kemény jóslókkal, hogy aztán elmúljon minden. (ilyenkor sírok). Már reggel is dagadt a lábam, tényleg csak szeretnék túllenni mindenen.

2016. január 10., vasárnap

Remélem kevesebb

még 15 nap és már a türelmem végén járok.
Remélem, nem lesz annyi. A doki állandóan vércukorszintet méret és már unom - nagy a gyerek. Egészen kiment már a grafikonból, 37 hét 2 napkor 3950 grammra becsülte a gép. Én meg alig élek tőle.
A harmadik harmad maga volt a rettenet. Betegséggel köszöntött be és még mindig ugyanúgy tart. Legalább a hangszalag-gyulladásom elmúlt és beszélni tudok (4 hétig nem tudtam), de most már antibiotikumot szedek homlok és arcüreggyulladásra. Mert ugye császár lesz ez is minden valószínűség szerint (a doki nem megy bele a rendes szülésbe császár után ekkora gyerekkel és én bízom benne), és a nőgyógyász elmondta, hogy nem a legjobb valamilyen gyulladással feküdni kés alá. Most már csak annyi kéne, hogy legalább 5 nap antibigyóig eljussak - 3 már megvolt, aztán jöhetne.
Nem csodálom egyébként, hogy nem tudok magamtól gyógyulni és minden apró vírus elkomplikálódik, ez a legény még az agyamat is elszívja. 4 hét alatt hízott 1.2 kilót úgy, hogy én közben próbáltam kivergődni a betegségből - sikertelenül.
Szívem szerint leginkább túllennék már mindenen. Nekem egy életre elég volt a terhességekből.
(az igazság az, hogy ahogy visszanézem a dolgokat úgy tűnik kb 5 nappal nagyobb mint a naptár szerinti kora, tehát 10 nap lenne még hátra. Csak nekem már 10 óra is sok így...)

2015. december 2., szerda

A pihenés elkezdődött.

Nem hittem volna, hogy képes leszek ilyen sokáig dolgozni, de csalódtam magamban. Nem tudom ez most jó vagy nem, de tényleg az utolsó utáni időig maradtam munkában, jó, persze még dolgozhattam volna a szülés napjáig, de meghúztam magamnak a vonalat. Tény, hogy a szülési szabadságot a normális határidő után vettem ki. Most itthon vagyok és nem tudom hogy fogom megtalálni a helyem az elmúlt idő pörgése után. Biztos lesz rá mód.
Nem volt könnyű. Viszont sikeresnek mondom az elmúlt időt, sikerült kicsit éreztetni a létünket és megoldást kikényszeríteni bizonyos problémákra amikre eddig nem. De elég a munkából.
A nyáron volt pár nap pihenés is, fent a hegyekben meg falun - sajnos kevesebb mint amennyit szerettünk volna.
Elég sok egészségügyi problémával küzdöttünk (nekem most sincs rendes hangom és ez az állapot két hete tart de ma végre szakorvos kezére adom magam), most már kicsit elegem van a folytonos betegeskedésből. Bár inkább én, mint Klári...
Kötés, az nem sok volt. Eleinte a hányinger miatt, aztán egyebek miatt is, de november második felében belehúztam, kötöttem egy icipici zoknit az icipici gyereknek, meg befejeztem Klári Charade-ját, és elkezdtem neki egy pár kesztyűt is.
Azzal is félúton túl járok. A minta saját kútfőből, a színeket ő válogatta össze magának.
Remélem, most majd visszatérek a régi rendes kötős állapotomba, tervem az van - kezdetnek apróságok, de a következő két évre egyebek is...
És főzni akarok, sokat. Mert bizony az is elmaradozott mostanság. Igaz, hétvégén (és itt hosszú, négynapos hétvége volt) már volt egy fánk- és kenyérsütés. Csak úgy bemelegítőnek.

2015. június 27., szombat

Szabadságolunk

Az idén sikerült egyszerre itthon lenni mindenkinek. A baj az, hogy egyik ramatyabb állapotban mint a másik, így a szabadságunk első hete betegséggel telt. De már túlvagyunk rajta mind, úgyhogy a maradék két hetet talán élvezni is fogjuk. (most már tényleg nagyon unom, hogy minden ovis vírus testületileg kiüt...)
Már amennyit élvezni lehet belőle, mert hátravan egy halom orvos meg labor nekem.
Meglep, mennyire más ez a terhesség mint az első.
Elsősorban lelkiekben más, nem foglal le annyira. Klárival minden nap tudtam, hogy hány hét hány nap - most a hetet kb megmondom (10 hét körül vagyok). És a nagy igazság az, hogy nem éltem bele annyira magam, mert tudom, hogy ha a genetikai teszt eredménye nem jó, akkor nem fog megszületni.
De más fizikalikag is. Nincs az a rettenetes éjjelnappali rosszullétem. Azt nem mondom, hogy egyáltalán nincs hányingerem, de elviselhető mértékben és mennyiségben. A fejfájások sem öltek meg ezidáig és orrérzésem sem volt. Eddig.
Zavar a nagy meleg, olyankor minden tünet felerősödik - leginkább a hányinger -, de szerencsére az idén nyáron ez nem egy állandó állapot, úgyhogy csak egy-két igazán nehéz napom volt.
Annyira nem volt nyár, hogy a midsummerezésünk is elmaradt, a nagyon kiadós esők miatt. Tényleg, napokig ömlött az eső, aminek végülis örültem, hiszen az aszály ijesztően ideült, az egyeten bajom az elmaradt nyárünneplés volt.
Amiben viszont gyakorlatilag egy az egyben egyezik a két terhesség az a kötés zavaró hatása. Újra erősen szédülök kötés közben, csak nagyon keveset tudok kötni egy-egy alkalommal.
Így történik, hogy ezt a gyerekzoknit (Klárinak) már idestova 2 hete kötöm.
A minta Charade, de én annyit változtattam, hogy az orrától kezdtem, és nyilván a kettőt egyszerre kötöm, Fish Lips Kiss sarokkal. 
Azért igyekszem befejezni, és remélem, az első harmad után annyira magamhoz térek, hogy fogok tudni rendesen fonalazni.
És ha minden jól megy akkor lesz újabb 23 hónapom itthon. Örülök neki.

2015. június 7., vasárnap

Téli zokni nyár derekán

Néhány éve szemeztem már a mintával. Tudtam, hogy előbb-utóbb meg fogom kötni, de kellett hozzá "A" fonal. És az idén jött el az ideje annak, hogy fonalat is találjak, igaz nem épp olyant amiből a mintadarab készült, de ez is nagyon nagyon tetszik.
A woodruff magyarul szagos müge.
Nos, a színe miatt az enyém inkább valamilyen tengeri moszatra emlékeztet, de ez mindegy is. Bármi legyen is, szeretem.
Nem volt egy túl gyors projekt. Május elsején kezdtem el és kerek két hétig kötöttem az első félpárat. Aztán volt egy megszakítás, amikoris mást kötögettem és múlt héten tértem vissza a zoknihoz. De volt pár nap, amikor egyszerűen nem jutottam oda, hogy kötőtűt vegyek a kezembe. Valahogy 3 nap alatt megkötöttem a saroklapot, aztán újabb 3 nap alatt a bokarésztűl végig. Tegnap húztam bele nagyon, őszintén, magam is megleptem a haladási sebességemmel. Valahonnan a bokarész közepétől indultam, és este úgy tettem le, hogy már csak az orr-részt kellett illeszteni, no meg elvarrni a szálakat.
Ez az a zokni, ami nagyon más mint a többi. (és ez General Hogbuffer szinte minden zoknijával így van. Valami hihetetlen konstrukciókat hoz össze ez a tervező).
Egyrészt a mintás saroklap.
Soha meg nem fordult volna a fejemben, hogy oda is mintát tegyek. Neki igen.
Ez a rész azért nem volt a kedvencem, ugye ott az ember síkban köt és a fordított színváltós sorok nekem nem mentek a legkönnyebben. Aztán sikerült valamilyen technikát kitalálni ami némileg könnyített a dolgomon, ennek ellenére nem hiszem, hogy képes és hajlandó leszek valaha síkban ennél nagyobb darabot kötni színváltósan.
A csúcs pedig a bokarész.
Első ránézésre nem tűnik fel, de ha jobban odafigyel az ember akkor látja, hogy ahol más zoknikon fogyasztás szokott lenni, itt egy teljesen kompakt egységet alkotó minta van. De akkor hol vannak a fogyasztások? - A lábfej közepén mennek, a középszem két oldalán.
Bizony kötöttem bele hibákat is. Ezek az ujjaknél a talprész két oldalára sikerültek, ahol farkasfogszerű váltásban mennek a színek.
Volt, ahol ezt visszabontottam, volt ahol nem volt ehhez lelkierőm.
Most meg csak örülök neki, hogy készen van. Már csak a tél kell eljöjjön a viseléséhez, egyelőre hordhatatlanul meleg. (bár szívesen leteszek jelen pillanatban arról, hogy hordjam...)
A fonal natúrszínű Vendita sockenwolle és egy ismeretlen színátmenetes. 2.5 mm-s körkötőtűvel kötöttem, de nem egyszerre a kettőt. Ennyire elvetemült azért nem vagyok.
Mindenképp, a következő darab elkezdése előtt pihenni fogok, ami akár fonást is jelenthet. Vagy egy kis erkélyi kertészkedést.

2015. június 2., kedd

Változások

Eljött a nyár. Igazi kánikula van mifelénk, mi már rendesen lebarnultunk, pedig nem is napoztunk (sőt, igyekszünk kerülni a tűző napot), de ugye a kertes ház velejárói közé tartozik ez is. Még úgy is, hogy csak hétvégén járunk ki.
Hogy az elmúlt két hétben mennyire megváltozott a kertünk az hihetetlen: tavaszból egyből nyár derekát mutatja. A fél kertet lekaszálták, másik felében derékig ér a fű és a mezei virágok:
És volt ez a kérész és fogalmam nincs honnan került a kertünkbe mert a közelben nem ismerek nekivaló élőhelyet:
Mindemellett eléggé le vagyunk maradva pl. a Mezőséghez képest, mert nálunk éppenhogy nyílik a bodza:
sőt, a bokor nagy részén még csupa bimbó. De búvóhelynek máris ideális.
Másik változás, hogy 19 év után (!!!!) újra mertem autót vezetni. Nem is keveset. Igaz, hogy újra kellett tanulnom mindent, de az az érzésem, hogy ez sem megy ki az ember lábából ha egyszer már ment neki. Ez most kényszerű velejárója a beosztásomnak - de jó, hogy volt ami motiváljon ezügyben.
Egy nem túl pozitív változás, hogy már a zoknikötéssel sem haladok. Egyszerűen kiüt a mindennapok zsúfoltsága, mostanában meg még van ez a hihetetlen fáradtság is rajtam - gyakran 10 körül már alszom amennyiben Klárikától lehet - így már este sem vagyok képes haladni. Az éjjel meg hatványozottan nehéz volt, Klári lázasodik újra és egy ilyen lázasodós periódus esett az éjszaka közepére is (3:30-5:30 közé) és ez ma folytatódott azzal, hogy ölben elvittem az orvoshoz meg haza - reméltem, hogy séta lesz, de nem. Hát enyhén szólva kikészültem.
No de nem egészen három hét múlva szabi. Nagyon jó. Nagyon várom.
És akkor a zokni: a félpár talán két hete megvan, vagy lehet három, nem is emlékszem.
El is kezdtem a második felet is, amikoris a dadusnéni születendő unokájának kötöttem egy kis kabátkát (ezt nem fotóztam, még vizesen vittem el neki), pamutból. Ez soha nem fog a kedvenceim közé tartozni. Szeretem a megkötött darabot, viszont maga a folyamat számomra nagyon fárasztó a pamut rugalmatlansága miatt.
Aztán újra nekiugrottam a zokninak, és kb. 3 este alatt máris megkötöttem a zokni saroklapját. Tényleg siralmas ez a haladási sebesség.
Talán fonnom kéne.
Csak előbb fejezzem be ezt a zoknit.
De leginkább pihenni kéne és örülni minden nyugalmas percnek az újabb valósznű változások előtt, amit sok reménnyel és örömmel várunk.