Színesedek

nem is kicsit, hanem egyből ilyen extrémen.
Ezt a stólát már nagyon rég elkezdtem, közben egy halom egyéb kötés ment, volt amit közben fejeztem be, mást közben kezdtem el, volt amit elkezdtem és befejeztem, szóval folyt a kézimunka.
Akkoriban, amikor kezdtem vele foglalkozni azt mondtam, japánbirsvirág színe van a fonalnak,

és akkoriban még reméltem, hogy virágzó bokron fogom lefotózni, de nem így történt mert a japánbirsek közben elhervadtak...

A stóla megkötéséhez a Haapsalu Sall-ból vett Ingrid Rüütli motívumot használtam fel.
A fonal Barka Szitakötő Hajnal árnyalata.

A méreteit tekintve 175*57 cm, 65 gramm.
3.25 mm-s bambusztűvel kötöttem a sál testét, 3.75 mm-ssel a szegélyt.
720 nupp van benne és rendes csipkesálhoz illően átmegy egy gyűrűn.

A szegéllyel volt egy kis bajom, mert irgalmatlanul hosszú sorokat kellett kötnöm, több mint 900 szemmel soronként, a leláncolás is eltartott vagy másfél órát, de most készen van.
Már csak valami naposabb időre várok, hogy kivihessem a napra fényképezni.

Talán a kor teszi,

vagy nem tudom mi más, de elég rendesen változom.
Most nem arról van szó, hogy kezdenek ősz hajszálaim lenni (mert ez a folyamat is elkezdődött), hanem hogy olyan dolgokat kezdek megkedvelni, amelyeket régebb elutasítottam. Tegnap írtam a muskátlikról, ma pedig a rózsaszínről mondhatom el ugyanezt.
Soha - mióta magam döntök az öltözködésemet illetően - nem volt rózsaszín ruhadarabom, még most sincs, de egyre inkább barátkozom a színnel.
Itt van például ez a darab, egy csipkestóla amit épp kötök, vad rózsaszínből. És... tetszik!

A szándék az, hogy nagy legyen, minimum 12 mintaismétlést szeretnék belekötni (a 32 soros mintából), ami olyan 180-190 cm hossznak felelne meg. Ez leginkább a szegély megkötését teszi unalmassá (a 800+ szemes sorok nem a kedvenceim), a végeredmény viszont megéri.

Ma reggel

egy gyors akció keretében végre "berendeztük" (kirendeztük???) a kinti kötősarkot, vagy ahogy nevezni akarjuk.
Ez főként abban áll, hogy a növényeket kiraktam.

Történt valami: gyerekkoromban sosem szerettem a muskátlikat, most pedig --- belőlük van a legtöbb a kinti növények között.

Igaz, mind nemesített fajták, és szebbnél szebbek.
Ő a kedvencem:

3 éve nem volt olyan nap, hogy ne legyen rajta virág. Amikor hozzám került, azzal kaptam, hogy egyéves és majd menjek jövőre újabb tőért, ehhez képest már lett 2 újabb cserép belőle, már azok is virágban... s az első növény vígan él és virágzik tovább. És ugyancsak ő az aki a molytetveknek ellenállt, amikor kiirthatatlanul mindenütt ott voltak tavaly... (remélem, az idén ilyen jellegű problémám nem lesz, egész télen naponta lapogattam őket szét a kezemmel, míg már jó ideje egyet sem láttam)
S a sok rózsaszínhez egy közéjükillő kötésdarab:

A csipke, amit a takaró után kézápolás okán kötögettem. Mert azt be kell vallanom, hogy a takaró igencsak igénybe vette mindkét kezem ízületeit.

A tökös gólyafészek napja

Egy újabb lazának induló, ámde nagyon nehéz nap délutánja. A nap fénypontja a mezőgazdász gólyák megtalálása volt: igazi tök, igazi fészken:

Amint látható, kimentünk a városból, szerencsére. A Mezőség irányába.

Most már a szénarakós termékeny nyári napok ideje van... meleg, sárguló, száradó, szürkeegű.

Nehezen találtam egy kis árnyékosabb kisfüvű részt egy picike mellékút mentén.

egyébként az útszéli magaskórós növényekre aggathattam volna a sálamat.

Itthon is kattintottam egyet, két háziasszonyi teendő ellátása között, a kontraszt kedvéért:

Szerda este

Már szégyellem, mióta mind ígérgetem, hogy jövök, hozom, mutatom - és még most sem az igazi.
Igen, eljutottam a blokkolásig. De csak ma délután. Mert ami laza napnak indult, úgy besűrűsödött, hogy hihetetlen, és csak az előbb tudtam végre kézimunkát a kezembe venni. Azt is blokkolni.
Most szárad és feszül a vöröském, próbáltam fotózni, de már csak a benti lámpafénynél sikeredett, és kevés kép lett használható. Az egészalakosak semmiképp nem.

Ami meglepett, az a mérete: 155*58 cm. Megvallom, kisebbre számítottam...mégpedig a 2.75 mm-s tű és a nagyon vékony fonal miatt.
Holnap, ha minden igaz, a városon kívülre megyünk, és elviszem magammal, hátha tudok rendes színűt fotózni, rendes helyen. A kolleganő bizonyára megint megmosolyog :o)
Na, és ha már munkahely... ma megtudtam, hogy bizonyos veszélyeztetettségi állapotok miatt újabban jár nekünk az évi szabadságon kívül még 5 nap... táncolni kezdtem és ugrándozni az irodában. Tudjátok, az mennyi kötést jelent? Gondolom, igen :o)

Kedd

Kötésileg nehéz napjaim voltak. A vasárnap volt az a nap, amikor minden esett ki a kezemből - nem csak a kötőtű, más is. A mosogatást csoda, hogy sikerült törés nélkül megúszni.
Ennek ellenére próbálkoztam, de tényleg. Az Ingrid Rüütli központi részét befejeztem, és megpróbáltam felszedni a szélszemeket. Körbe. Hát az első keskeny szél ment. A hosszú szél is ment, ameddig el nem jutottam a végére, aholis kiderült, hogy pontosan 7 szem eltérésem van a kellő szemszámhoz képest, hát lebontottam. És voltam annyira tompa, hogy nem bírtam kiszámolni a szemek eloszlását úgy, hogy a végére meglegyen a 292. (És az előzőleg leírt egységet még ismételnem is kellett)
Úgyhogy pár órán keresztül vettem fel, bontottam le a szélszemeket, némi félbeszakításokkal, amelyek eleinte egyszerű félrerakásban nyilvánultak meg, de a sokadik után félredobássá nőtték ki magukat.
Olyankor North Roe-ztam, pihenőnek.
Aztán valahogy késő estére legyőztem a matematikát, le a kézimunkát is, és sikeresen körbeértem a szemfelszedéssel, de nem mertem kötni belőle. A tűk végét biztonságosan lezárva félretettem, és North Roe-val zártam a napot.
Tegnap pedig körbekörbe kötögettem, elég sokat (ugye, így 800 szem/körnél pár kör is sok...) és ma remélhetőleg befejezem. Nagyon kíváncsi vagyok rá, most a rongycsomó-állapotban leledzik, amikoris se széltében, se hosszában nem látni a "művet".
De most már motivál a vég közelsége. Nagyon...

Hétvége

Noha szeretem a munkámat, azért szoktam várni a hétvégeket. Mert azért lustizni is szeretek, és pihenni.
Ma pedig kimondottan ilyen nap lesz. Zuram elbiciklizett kora reggel, és csak későre várom haza, ugyanis a nagy meleget Szovátán árnyékban fogják tölteni, és csak a következő, késő délutáni enyhülésben indulnak vissza.
Úgyhogy így kezdtem:

Ilyen környezetben:

Következik ez:

És tanácskozom magammal hogy az Unikat blogjában látott technikát képes vagyok-e megtanulni, no meg hogy ami itt van, az jó-e így együtt.

(Tegnap végre pótoltam az elveszejtett nagyfokú tűimet, úgyhogy ezentúl a tűs illesztések újra könnyűek lesznek.)
Zeneileg meg ilyesmivel vagyok:

És olyan jó, hogy a hétvége még ilyen hosszú előttem...

Fáradtan

Nehéz nap után hazavetődtem, és még nem volt erőm kötőtűt venni a kezembe. Kötést annál inkább, simogatni, nézegetni, fonalat is, tervezgetni.
Mutatom a North Roe-t, amivel azért jócskán haladtam, ha nem is mutogattam, úgy döntöttem, hogy több ismétlést kötök a levélmintából is, és a likacsokból is, mert a 2.25 tűvel bizony nem olyan növekvős a dolog, és a fonal is jócskán megengedi.
A fonalat Melinda festette, Adél már kötött belőle egy szépséget, rozsdaszínek, olyanok, hogy az ember belevesződik a lehullott kora októberi avarba vele. (a képek színhűsége nem jó, de megint vihar előtt vagyunk és a fények teljesen másnak mutatják)

És a kasmír, amit előkészítettem, ebből a Triangular Summer shawl fog elkészülni (valamikor).

Ez a minta-fonal kombináció elég rég motoszkál a fejemben, hamarosan testet is fog ölteni. A mintát ismerem, mint mondottam, már megkötöttem régebb, szerintem könnyebb, mint amit a képekről az ember gondolna (najó, a varrás kivételével), múltkoriban mindössze 6 napomba tellett. Szerintem a kasmír finom esése a nuppok textúrájával mindez a legpuhább kiadásban - ideális lesz.

Haladok azért a piros Ingrid Rüütlivel is. Csak hát a 2.75 mm-s tűvel a növekedés nem olyan nagyon látványos.

Vadító vörös

Folyamatban.

Ez csak kicsitbigyós.