Kiruccantunk

Hétvégén úgy döntöttünk, ideje a pihenésnek. Nagyon begyűlt minden az elmúlt két héten, és az utolsó bútordarab összerakása után eldöntöttük, hogy valamivel megünnepeljük az egészet. Barátok épp felmentek a házukhoz a hegyekbe (igazából a hegyek lábához), és amikor felhívtuk őket, hogy jöjjenek át, mondták, hogy nem tudnak mert kint vannak, de menjünk mi hozzájuk. Egy félóra alatt összepakoltunk és indultunk is.
Itthon ilyen tavasz van:

Ahogy közeledtünk a hegyek felé kicsit visszafogottabbnak tűnt a tavaszi zsongás, de érződött mindvégig, hogy a télnek egészen vége. A Maros völgyéről jó kilátás nyílott a Kelemen havas gerinceire

mi pedig az Istenszéke alá indultunk.
Elég későre értünk fel, már nem voltak fények a fotózáshoz, ennyire futotta, amikor a nap utolsó sugarai kicsit besütöttek még a völgybe.

A fiúk nagyon elvetemültek voltak, kint sütögettek éjfél utánig, én viszont a gyerekekkel elaludtam - az éjszaka minden volt, csak pihentető nem, de nem számít.
Klári olyan volt, mint egy kiscsikó, még önmagához képest is rengeteget rohangált, és pihenésképp köveket meg pálcákat dobált a patakba.
Meg bele is lépett, hogy minden tökéletes legyen.
A kődobáló tevékenység másnap is folytatódott, akkor már jó fényekben.

Másnap reggel gyerekmentesen elmenten egy icipicit fotózni, épp egy közeli kis sziklafalig, mert gondoltam hogy lesz ott némi páfrány, volt is

a környéken közben találtam két Kárpáti bennszülött fajt: piros tüdőfüvet

és szívlevelű nadálytőt.

Meg tavaszi fényt

Ragyogó kék eget

Meg levedlett pókbőrt.

Aztán hazafele beugrottunk a kedvenc kockásliliomos helyemre. Gyönyörű volt, gyönyörű időben, csak tocsogósra áztam én is fotózás közben.

Azt hiszem Klári kezdi élvezni a kirándulásokat, remélem, jó kirándulóidők következnek ezután már.
PS. elvittem magammal a kötésemet, de egy szemet sem sikerült lekötni...