2016. február 19., péntek

Gyermekágyi történések

A minap megbicsaklott a bokám, megbillentem és valahol a vágás környékén erősen fájni kezdett valami. Miután napokig nem múlt a fájdalom felhívtam a dokim, és ma bementem hogy megnézze UH-n. Minden rendben egyébként, a belső felszívódó szál vége piszkál ott, nincs mit kezdeni vele, még pár napig-hétig kellemetlen lesz, míg fel nem szívódik a kiálló rész, de nem baj miatt fáj a hely.
No, de a dokim UH közben elmondta, hogy zajlott a császárom: átvágta a bőrt, aztán kézzel széttépte-húzta a zsírszövetet, hogy ne vágjon át ereket, aztán szmájli alakban elvágta a bőnyét, aztán széthúzta az izmokat, majd végül felvágta a hashártyát, és így jutott el a méhig, na és a visszazárás fordított sorrendben ment, és ott piszkál valamit a szál, ahol kezdték varrni a bőnyét. (de ha "csak" ennyi vágás volt plusz a méh, akkor mitől volt szinte könyökig véres amikor a varrás előtt közvetlenül odalépett mellém valamit elmondani?)
Én szerencsére épp feküdtem, mert szerintem elgyengült volna a lábam ennek hallatán. (azóta feldolgoztam a hallottakat)
Aztán öltözködés közben feljött a ragasztás az ujjamról, és mikor ragasztottam vissza kérdi mit csináltam. Mondom, átvarrtam varrógéppel. Na, ezzel megbosszultam a teljes császárbemutatót, láttam, hogy ez tényleg megérintette, őszintén borzongott. Mondom, hogy hát ez kisebb és kevésbé bonyolult mint a császár. Igen, de mondja, ez jobban fáj. Neki tutibiztos, mert arra még van lehetőség, hogy varrjon, de császármetszése tuti nem lesz, lévén férfiból. (de nem fáj annyira mint a császár, csak mondom)
És elmeséltem neki, hogy bele is tört a tű, és át kellett húznom az ujjamon, hogy szoptatni tudjak, pedig igencsak nehezemre esik minden ilyesmivel megküzdeni, és aztán levágtam a szálakat, hogy leessen a tű letörött darabja, de ami cérna maradt, az részben a körmöm tetején lógott, részben az ujjbegyemen ameddig a kollegái ki nem vették (ugyanannak a kórháznak a sürgősségijére mentem).
Nem hittem, hogy ez egy orvost meglep, de sikerült... 
Azóta egyébként már csak akkor fáj ha épp dolgoznék vele (nem tudok azzal az ujjammal gépelni sem), és a ragasztás célja leginkább az, hogy ne akadjon mindenbe bele, mert természetesen összetört a környék. Azt hiszem előbb-utóbb lereszelem a kiálló darabokat és bekenem körömlakkal, hogy ne mind akadozzon, mert a ragasztás is idegesít. Csak még szokjam a gondolatot.

4 megjegyzés:

Maris írta...

Hú, ez félelmetes! A császár is, meg a varrás is. (Én karácsony előtt elborotváltam a körmömet a mutatóujjamon, úgy középtájt. Mostanra nőtt le majdnem teljesen... A lakkozás ideig-óráig tényleg jó megoldás, bár én aggódtam, hogy biztos nem megy-e már a sebbe a lakk meg a lemosó. Aztán mikor meg kiért a sérült rész a széléig, onnantól jött a csutkára vágás, hát az se szép :-D )

T. Alexandra írta...

Oohh, elég jól viselem a fájdalmat, de ezek olvasása kicsit megviselt. Sőt, én lehet inkább mondtam volna az orvosnak, hogy inkább ne mesélje el, mit hogyan. Mihamarabbi gyógyulást és felépülést kívánok, és nyugodt, boldog "gyermekágyat". :)

aarkus írta...

Borzalom!

Annamari írta...

Hát a leborotválás sem sokkal jobb. Az enyém egyre kevésbé fáj és egyre jobban akad, nagyon idegesít. Tegnap próbáltam horgolni, ment is volna ha láttam volna mit csinálok a fekete fonallal...