Fóbia

Van nekem egy bajom. Nem gyakran kell együttélni vele, de amikor igen akkor az nagyon nehéz.
Rettegek ugyanis minden, a testhez nem szervesen hozzátartozó kiálló bütyöktől. Nehéz volt megtanulni együttélni a csuklómban a kb 5 mm-s csontkinövéssel (most már azért vagyunk jóbarátok, mert leszoktam arról, hogy megérintsem) és még nehezebb a köldökcsonkkal való jószomszédi viszony kialakítása.
Egyszerűen rettegek. Tudom, biológus létemre ez nem szép dolog, de hát épp ez a része volt az, ami az orvosi pályától visszafogott.
És hiába tudja az agyam, hogy oda be kell terjedni a hámnak és majd leválik amikor eljön az ideje, nekem ez egy olyan hatalmas gát a gyerekápolásban amin alig alig tudok túllépni. A napi többszörös alkoholos alámosás minden egyes alkalommal egy kín. Klárival bevérzett, akkor rohantunk a sürgősségre. Most nem vérzik, de levezik és egy hajszál tartja, és bennem is hajszál tartja a lelket minden egyes tisztábatevéskor, hogy vajon mikor fogok találkozni a levált köldökkel vagy istenőrizz egy újabb bevérzett területtel.
Alig várom, hogy köldöktelenedjen meg a legény.
Pezsgőbontás lesz.
EDIT: kb egy félórával a poszt után felébredt és kibontottam és az alvadt vértől sírni kezdtem, mondtam, hogy én ahhoz hozzá nem nyúlok, MOST megyünk vele orvoshoz. Aztán jött a férfiúi tisztánlátás, Zuram kézbevette a dolgokat, a köldököt is annyira, hogy a kezében is maradt és ott volt alatta a tökéletes sima és természetes színű finom új bőröcske. Nagy az öröm, felszabadultam...
Úgy tűnik, csak egy kis panasz kellett.