Elszakadások

A múltkor már említett vérző mellbimbó okán - ami gyógyulás helyett sokat súlyosbodott - felmerült az elválasztás is, mint lehetőség a bajok orvoslására.
Nagyon nehéz dolog ez.
A kezdet nem volt könnyű, akkor is voltak sebek és könnyek, de minden jó irányba terelődött és aztán sokáig ment mint a karikacsapás. Volt nálam mindig étel-ital, nyugtató egyben. Annyi mindenre volt megoldás a szoptatás... és akkor jött ez az egész. Gondolom, sokan tudjuk, hogy milyen az, amikor vagy tíz repedés van egy ilyen érzékeny bőrfelületen, és ezek mindegyike pár óránként felszakad.
És most sem adtam fel. Úgy érzem nem vagyok készen még erre az elszakadásra. Sem.
Klárika már nem igényli az anyatejet mint élelmet. Amikor olyanja van mindent megeszik. (húson és tojáson kívül, amit még becselezni sem tudok, mert ahogy megérzi mindent kiköp. És megérzi...) De kell neki az a biztonság vagy megnyugvás amit a cicin érzett, kapott.
És minden fájdalom ellenére nekem is kell még érezni azt a melegséget amit a puha babatest jelent. Nem beszélek erről múlt időben, mert úgy tűnik minden jó irányba halad most is. De mi lesz, amikor eljön az ideje és ő fog elválasztódni vagy együtt fogjuk ezt megtenni? Mert ez ugyanígy fog fájni akármikor, azt hiszem.
------------------------------------------------------------------------
Ma este nagyon nehezen aludt el. De nem sírt, dehogy. Mosolygott és élvezte, hogy mászhat és gurulhat el és vissza az ágyban, aztán odabújik és megint el és vissza - úgy láttam a közeledés és bújás őt is nagyon boldoggá tette. A füléig ért a szája. Pedig a szeme ragadt le.
Most, hogy így nő kezdek félni attól, hogy milyen lesz amikor másképp lesz. Amikor azok a dolgok, amelyek eddig fárasztottak és néha ingereltek már nem lesznek. Amikor egyedül fog elaludni, enni, eljutni A-ból B-be, fürdeni és sorolhatnám.
Igaza volt mindenkinek aki azt mondta, élvezzem ezeket a pillanatokat, mert olyan gyorsan elmúlik ez az időszak. Tényleg, már hiányzik az icipici Klárika... pedig ez a mostani elméletileg pótolja a hiányt. Ezek megismételhetetlen idők. Minden nap más és kezd tudatosulni bennem, hogy minden nap közelebb visz az elválasztódáshoz. És itt nem a ciciről való leszoktatásra értem, hanem az önállósuló gyermekhez, kamaszhoz, fiatalhoz közeledésre.
Remélem olyan lesz a viszonyunk, hogy teljes leszakadás nem lesz. És remélem, hogy sokáig fogunk még ennyire egyek lenni.
De azért az éjszakát lassan jó volna átaludni. Együtt.