2012. február 10., péntek

Megállapítás

Az, hogy a -17-et hidegnek vagy melegnek érezzük pusztán annak függvénye, hogy lentről vagy fentről közeledünk irányába. A tegnapi -24 után határozottan tavaszias, de igencsak zordnak éreztük az első ilyen napot pár hete, amikor a nulla felől estünk.
Most már azért várom a melegeket.
Itt bent nálunk viszont egészen tavasz van: az egyik Hippeastrum kinyílt
- csak azt sajnálom, hogy a mélyvörös nem. Persze még nincs veszve semmi, de kicsit zavaró, hogy két levelet nyomott és leállt mindennel.
A korallvirág hozza a formáját,
és az aranyhalvirág máris kezdi a bimbókat hozni - miután a tavalyi telet majdhogynem nem élte túl.
A konyhánk már annyira használható, hogy főztem! Hétvégén pedig sütni is fogok, mert addig a mikrót sikerül helyretenni a nyújtódeszka helyéről. Fahéjas csigára fáj a fogam, de majd egyeztetünk Zurammal, szerintem belemegy, ő is nagy fahéjimádó, akárcsak én. (Apropó, fahéj: megtudtam, hogy terhesen nem szabad fogyasztani, mert beindíthatja a szülést, illetve vetélést okoz terhesség elején. Na paff... ahhoz, hogy ez így legyen hány csomag fahéjat kéne elfogyasztanom??? Nem akarok újra belemenni a terhes-riogató sztorikba, de ettől is falramásztam...)

10 megjegyzés:

böpörö írta...

óóó, a fahéjjal engem is riogattak. Használom. Szerintem a konyhai mennyiség belefér, ahogy a reggeli minimál tejeskávém is:)
Le sem írom, miket nem szabad még, úgyhogy továbbra sem olvasom a fórumokat, inkább hallgatok a megérzéseimre és a kívánósságra.
Hajrá fahéjas csiga!
Írok hamarosan:)

Gránátalma írta...

Az aranyhalvirágot és szégyelősvirágnak ismerem, az enyém is bimbós. De kifejezetten tetszik ez a név is!
Biztos nem egy, két csigányi fahéj indítja be a szülést.

Annamari írta...

Én szinte semmit nem változtattam az étkezésemen a baba miatt :). A kávét teljesen kihagyom mert hányingerem van tőle (bár mostanra eljutottam oda, hogy már nem zavar a szaga), a paradicsomot nem bírtam enni az első hetekben, de azóta ez sem gond. Fahéjat viszont meg sem fordult a fejemben lecsökkenteni mennyiségileg. :)
Szerintem sem a konyhai mennyiség ártalmas, hanem ha valaki napi több csomaggal elfogyaszt. Na azt akármilyen függő nehezen tudja kivitelezni :)
Az aranyhalvirág: tavalyelőtt elkövettem azt a hibát, hogy nyárra kivittem, és amikor behoztam, akkor kezdett kornyadozni. Hát nehezen sikerült életet lehelni bele, későre is kezdett bimbózni. Az elmúlt nyáron viszont bentmaradt, nem mozdítottam csak egy-egy takarítás erejéig, és teljesen jó állapotban maradt :)

Cimbilimbi írta...

Érteni nem értek hozzá ugyan, de szeretnék szemtől szemben találkozni egy fahéjjal riogatóval... megbeszélnénk a dolgokat :) Szerintem egyél akár két fahéjas csigát is :) A virágaid gyönyörűek, és most néztem meg jól a blogfejléc képet, a téli fáról a fotó olyan gyönyörű!

Mázsa Viki írta...

Fahéjat illóolajban, töményen nem szabad használni, fahéjasat nyugodtan lehet enni!!! Akkora mennyiség aztán igazán nem indítja be a szülést!

Adél írta...

Ó jaj, Mamám, vajon hogy szültek az asszonyok évezredeken keresztül internetes fórumok híján?!? Én azt mondom, élj veszélyesen, jó étvágyat a fahéjas csigához!
Ja, most jut eszembe, jómagam is kétszer túléltem!

Csilla írta...

De szép az amarilliszed, az enyém is bimbós az egyika háromból. Egy másiknak van két levele a harmadik meg stagnál :( a korallvirág is bimbós nálam is.
Én is imádom a fahéjat. Micsoda baromság már megint a fahéjas kaja beinditja szülést. Jó ok az illóoalajakból van ami ilyenkor tilos, de az nagyon tömény de egy adag fahéjas csigába, ami fél kiló lisztből készül kell tenni 2-3-4 teáskanál fahéjat, nehogy már az komoly mennyiségenk számitson.
Meg sem kell hallani ezeket a badarságokat.

Annamari írta...

Ó, nem is veszem én komolyan ezeket, inkább elszörnyülködök, hogy mennyi paramami szaladgál közöttünk :) szórakozom rajta - de amikor nekem mondják, hogy ezt ne azt ne, na akkor egyenesen dühös leszek :) (mindenki elborzasztására: tegnap megittam egy pohár sört!!!!)
És igenis készülőben a fahéjas csiga :)
"Veszélyesen" élek, és jól érzem magam, a pici is a jelek szerint :)
Csilla, a kétlevelűnek adtál tápszert? Én nem, és agyalok rajta, hogy megtegyem, csak félek, nehogy elkezdjen csak leveleket nyomni továbbra is.

böpörö írta...

Hát, muszáj volt a hatásodra tegnap fahéjas-almás csigát sütnöm.... a gyermeknek is ízlett:))
Éljünk veszélyesen, még vörösbort is kortyoltam hozzá! Megátalkodottak vagyunk:)

Annamari írta...

Még itt megrontalak :)))) én is sütöttem, ettem is jósokat belőle és jól is esett :) mondjuk, bort nem ittam, de ami késik nem múlik, holnap vendégeink lesznek :)