Történések

Mostanában objektív okok miatt sokminden kimaradt a mindennapjaimból. A rosszullétek ugyan nem olyan erősek mint két-három hete, de még mindig folyamatosak, a szédülés a legrosszabb talán minden tünet közül, mert annak a felerősödése hozza elő az émelygést. 
De mondhatni jól vagyok, másokhoz képest, akik a terhesség ezen korai szakaszában (8-9 hét) napi szinten kipakolják a reggelit. Ilyen velem nem történt (még).
Visszamentem dolgozni, ez határozottan jót tett, jó kimozdulni itthonról.
A szabadságom nagyrésze különféle orvosokhoz rohangálásokkal telt el, persze nem kalandmentesen - itt külön köszönöm a biztosítóháznak és általában az egészségügyi rendszernek azt, hogy a hónap közepetáján már nincsenek pénzalapok a kötelező és terheseknek ingyenesen járó analízisek elvégzésére.
Köszönöm a személynyilvántartási irodának azt, hogy operatív módon tudják kezelni a személyazonossági cseréjét - ugye a férjhezmenetelem névváltással járt. Csak a hét egyetlen napján van ügyfélfogadás délután, és amikor már kiálltuk az órás sort és épp sorrakerültünk volna (Zuram mint lakástulajdonos jelen kellett legyen, hogy előttük írja alá, hogy befogadja a feleségét a lakásába), a fehérnép kijelentette, hogy minket már nem vesz sorra, legyünk kedvesek valamelyik másik kígyózó órás-másfél órás sor végére átfáradni, mire én számonkértem őt, majd egy elég heves vita után "hajlandónak" mutatkozott mégis ezt a kegyet megadni nekünk, hogy nem kellett kínozzam magam még egy sorbaállással. Még mindig gondolkodom azon, hogy a főnökének beszóljak, pedig ez egy jó hete történt...
Köszönöm környezetvédelmi minisztériumunknak is azt, hogy ismét kitalálták a kötelező részvételünket az önkéntes szemétszedő akción, akárcsak tavaly, ugye a politikai osztály pofafényezése a legkönnyebb a megfélemlített alkalmazottak hátán, na de nem csak a szemétszedés ismétlődött meg, hanem az is, hogy megtagadtam a részvételt, kihangsúlyozva, hogy nem a terhességem miatt nem megyek, hanem azért mert úgy gondolom, hogy tisztelt vezetőink nem érdemlik azt meg, hogy akár 2 percet is feláldozzak az életemből és szabadidőmből értük. Nem tudom, milyen következményei lesznek, de nem is nagyon érdekel. Azt viszont visszahallottam, hogy tavaly a résztvevő kollegák felháborodtak azon, hogy mertem nem elmenni, de annyit mondtam, hogy azok, akiknek a gyávasága erősebb mint az elvei, azok csak ne panaszkodjanak. Lett is olyan csend...
Úgyhogy az élet zajlik ezerrel. Ma bejelentettük a családoknak a hírt. Én boldog vagyok minden kellemetlenség ellenére, és várom a tavaszt. Nagyon.
Some stuff about being pregnant and solving problems with authorities in this country...