2011. január 24., hétfő

Igazi

észt fonalat hozott a posta, Jucuu jóvoltából, millió köszönet érte!
Rusztikus gyapjú, és nagyon nagy adag - már beindult az agyam, pörögnek benne a minták. Hogy Haapsalu motívumok lesznek, azt már tudom, hogy épp melyik - azt még nem.
A színe gyönyörű, a tapintása olyan, amit nagyon szeretek - kötni is, viselni is...
Egyelőre viszont csak nézegetem, itt van mellettem, meg-megtapintom - várom, hogy kötni kezdjek belőle, de abban nem vagyok biztos, hogy jó ötlet bármit is elkezdeni a Zuram pulcsijának a befejezése előtt. Mert ha igen, tartok attól, hogy végül tényleg karácsonyi ajándék lesz - de a következő Karácsonyon.
(Azzal különben egészen jól állok, a második ujja is majdnem egészen kész van, még 27 kört kell kössek hozzá, és akkor kezdem a testét. Ha nem fogja a figyelmemet elvonni semmi - pl. hirtelen felindulásból megkezdett csipke vagy ilyesmi -, akkor némi van esélyem arra, hogy hétvégére készen legyek vele.)
Közben jó hírek járnak: az idén a szűk családban is és kedves barátok-ismerősök körében is gyermekáldás várható. Én pedig bevásároltam múlt héten zoknifonal címen valami pihepuha finomságot, már akkor tudtam, hogy nem zokninak amikor megvettem, de hát már akkor, a polcon babakardigán akart lenni.
(csak a natúrszínűről van szó, a szürke zokni lesz. Valamikor. Azt nem értem, miért ilyen változó a fonalminőség nálunk, ennek a cégnek a fonalaiból többször kötöttem már, és mind olyan volt, mint a szürke, ehhez képest most lett ez a natúrszínű - ég és föld, komolyan...).
Úgyhogy munkára fel, most már elkezdem a délután programot - máris köthetek...

4 megjegyzés:

Mázsa Viki írta...

Lányok-lányok! Fájdítjátok itt a szívemet ezzel a rengeteg gyönyörű fonallal! Minap Ercsu, most meg Te! Már most látom, hogy valami csodaszépet alkottok belőle mindketten!

Csilla írta...

Ezek a román fonalak már csak ilyenek, én megjártam már azzal is, hogy ugyan az a szín és kétszerre kétféle vastagság, sőt színátmentes volt és a másodk sokkal fakóbb is volt. Nem lehet náluk ilyesmire alapozni bőven többet kell venned, hogy utti elég legyen mert abszolut nincs garancia rá, hogy ha pár hónap múlva vennél ugyan olyat kapsz. Biztos nagyon fincsi ez az észt :)

Mázsa Viki írta...

Kedves Annamari! Kérlek nézz be hozzám, vár Rád valami! :)

Annamari írta...

Köszönöm, Viki, hamarosan eleget teszek a díjas dolgoknak!
Csilla, igen, ezt tapasztalom, hogy nem sikerül itt egyformára kétszer ugyanaz...