Pár napja, ...

... vagy akár egy-két hete kesztyűkötésen töröm a fejem, de úgy folyamatosan, annak ellenére, hogy igazi vénasszonyok nyara uralja itt az időjárást. Merthogy tudom, eljön a tél, és annál keményebb lesz - tegnapelőtt megtudtuk, lehet következő tavaszig nem fogják tudni a fűtést elindítani az irodában.
Amúgy pedig nem vagyok egy kesztyűhordó személy, még télen is ritkán szoktam kesztyűt viselni, de ha lenne pár egyedi pár a szekrényben, akkor a kesztyűviselést is megtanulnám, megszoknám és megszeretném, akárcsak a kendőkét. (most már nincs olyan nap, hogy ne kanyarítanék a nyakam köré egy kendőt, stólát, sálacskát)
Elkezdtem tehát kesztyűmintákat keresni, olvasni, nézegetni, válogatni, és egyszercsak megtaláltam ezt:

Fotó: INNEN

Azt hiszem, azt hívják szerelemnek első látásra, ami akkor megérintett. A maga egyszerűségében (de annál nehezebb kivitelezhetőségével és bonyolult konstrukciójával) nagyon elegáns.
A tervezője különben tátott szájjal hagyott, amikor ellátogattam a honlapjára, és megnéztem a kesztyűit. Ez, meg ez, meg ez is lenyűgözött. Hogy hogyan lehet azokra a pici felületekre, ami az ujjak egyik oldala ilyen részleteket rávinni?! És lehet!
Hát így esett, hogy amikor a puha stólám majdnem készen lett, pihentetem, mert életem első kesztyűjét kötöm. Mégpedig a képen mutatottat.
Nem fog gyorsan menni, ezt már tudom, mert 2.25 mm-s tűvel kötöm uruguayi csipkefonalból (Chocolate lace), és állandóan olvasnom kell a mintát, és annyi apró része van - minden darabkájának külön leírás, majdnem minden esetben mindkét kézre.
Most úgy vagyok, hogy megvan az egyik hüvelykujja:

Innen talán felgyorsulok valamelyest, hiszen egy időre kiszabadulok a nagyon pici és megfoghatatlan részből. Csak még figyelnem kell a szaporításokra.
Jó, hogy a mai napom nagyon jól alakult, és talán sokat fogok kötni is.
(Ha valami miatt nem fogok tudni kötni, az a tortasütés, de ez egy másik történet. Zuramat fogjuk megünnepelni holnap...)