2019. szeptember 17., kedd

5:20

Ma reggel B.-nek korai programja volt, így én is korán keltem. 5:30-ra állítottam az órát, de végül 5:20-kor ébredtem és gyorsan lábra is álltam.
A gyerekek aludtak, csend volt. Vettem a kávémat és leültem a kötésemmel olvasni. Ezzel a Harvest-tel lehet, most már csak hosszú sorokat kötök simán-fordítottan, oda-vissza, és nagyon jólesik.
Ilyen kellemes időt rég nem töltöttem el.
Aztán később láttam a napkelte előtti fényeket.
És mindenre maradt időm. Reggeliztem is.
Azt hiszem, ebbe az irányba tudom átrendezni a napi rutint.
Bármilyen más időszakban nem tudok egyedül lenni. A gyerekek 7 körül kelnek, néha maguktól is, aztán munka, aztán délután mindenki otthon van, és hát dolgom is akad, most meg bejön a tanulás is.
Este pedig a fektetés előtti program: fürdés, vacsora, meseolvasás, altatás - amibe rendszerint én is belealszom. És sehogy sem férek bele én egyedül ebbe a rohanásba.
Azt hiszem ez lesz a megoldás.
Korán kelek, iszom egy kávét a csendben, közben kötök, olvasok, zenét hallgatok - és máris jobban indul a nap.
Ma így történt.

3 megjegyzés:

Katalin írta...

fantasztikus az a hajnali ég-fotód

Annamari írta...

Köszönöm!
Szerencsém volt. Mert tényleg ilyen volt. Talán még sokkal szebb :)

Unknown írta...

If you're trying to lose fat then you have to jump on this brand new personalized keto diet.

To create this service, licenced nutritionists, personal trainers, and professional chefs united to produce keto meal plans that are productive, suitable, price-efficient, and delightful.

Since their grand opening in 2019, thousands of individuals have already remodeled their figure and well-being with the benefits a professional keto diet can give.

Speaking of benefits; in this link, you'll discover 8 scientifically-tested ones given by the keto diet.