2016. február 3., szerda

Különválva.

Már 6 napja kikerült belőlem az úrfi.
Hát... a második császár bizony sokkal nehezebb mint az első volt. Igaz, én is 4 évvel idősebb lettem közben, a gyerek is nagyobb volt és ez sokmindent vont maga után: erősebben kitágult méhet és sokkal hosszabb vágást.
Végülis múlt kedden telefonált az orvosom, hogy mit szólnék, ha csütörtökön egyenesen a műtétre mennék, nem vizsgálatra. Hogy mit szóltam? Örültem, nagyon. Már tényleg mindenfele nyomott és minden bajom volt.
Szerda este elbúcsúztam Kláritól és férfiasan megvallom, félni kezdtem. Nem a műtéttől, hanem attól, hogy mi lesz ha... az ilyen programozott császároknak van ez a pszichikai része is, lehet első gyereknél nincs, de nekem bizony megfordult a fejemben, hogy mi lesz Klárival ha nem élve jövök ki a műtőből. Az első szülésnél nem volt idő felkészülni a császárra, ott pillanatok döntése volt az egész, nem volt időm gondolkodni de most, közel 48 óra alatt de főleg utolsó éjjel sokminden megfordult a fejemben.
Aztán mivel nincs választási lehetőség, a gyereknek ki kellett jönni, csütörtökön elmentünk a kórházba, beutaltak, és bekerültem egy szülőszobába. Kezdtek összehúzódások lenni, elég erősek, de nem érdekelt, tudtam, hogy úgyis vágnak valamikor, és erre kora délután sor is került.
A műtőasztalon pedig próbáltam nagyon bátor lenni, de sírtam egy kicsit és életemben először pánikrohamom lett: nem kaptam levegőt. Csak Klárira gondoltam. Kérdezte az altatóorvos, hogy kérek-e oxigént, mondtam, nem. És itt filmszakadás.
A következő emlékem az, hogy sír Tamás. És hogy mindenki mondja, hogy hatalmas. Én meg valamelyik műtősnek mondtam, hogy azt hiszem elaludtam, mire ő mosolyogva, hogy tudja. (szerintem ők altattak el pár percre, hogy ne legyen komolyabb baj és ezt így ismeretlenül köszönöm nekik).
Aztán odahoztak egy csomagot, gratuláltak, hogy ott a fiam, el is vitték. És kicsit később jött egy nővérke, mondta, hogy "4660 gramm, érti? 4660". Én meg nem bírtam magamhoz térni. Akkor megértettem mi volt az ami mindenfele nyomott. Ez a nagy gombócka: 
Aztán összeraktak, összeférceltek és ki az intenzív osztályra. Akkor már közel 3 óra volt. 
Másnap reggel 6-kor lábraállni. Na, az nem volt könnyű menet a 22 cm-s vágással, majd 9 körül kipakoltak a rooming-inbe, és odahozták Tamást is, és kezdődött a menet. 
Azóta minden nap kicsit jobban vagyok, de még mindig fáj és még mindig nagy a hasam és még mindig vérzek, sokkal jobban mint Klárival. 
Ez a legény viszont gyakorlatilag eszik és alszik, és nem hiszem el, hogy van olyan gyerek, aki pár naposan egyszer ébred éjszaka - pedig van. Tej van bőven, nyugalom is.
Most már a boldogságé a fő szerep.

16 megjegyzés:

Kati írta...

Úgy örvendek Nektek. Gyönyörű kisfiú Tamás, Isten éltesse :) Neked meg gyógyulást, ha lehet így mondani :)

aarkus írta...

Isten hozta, Isten éltesse őt is, és az egész családot! Jobbulást, gyógyulást neked, jó egészséget mindkettőtöknek!

undercover írta...

Mielőbbi felépülést kívánok! Sok boldogságot ehhez a kis vasgyúróhoz és nővérkéjéhez. Nagyon szép kis (nagy) baba.

Ilona írta...

Gyönyörű kis Herkules, Isten éltesse egészségben. Gratulálok Annamari, teljes lett a család.

Mázsa Viki írta...

Isten hozta a kis (nagy) Tamást! Mintha csak rólam írtál volna! Ugyanezen keresztül mentem! Én is rettenetesen féltem, hogy mi lesz a gyerekekkel, ha ott maradok. De nem maradtam! :)
Vigyázzatok Magatokra, békés, boldog babás időszakot kívánok Nektek! <3

Annás írta...

Nagyon sok boldogságot kívánok nektek! Gyönyörű a kisfiad :)

Macus írta...

Itt is gratulálok!

Gyönyörű nagyfiú!

Legyen sok boldogság, nyugalom, jó egészség!

Sok puszit küldünk mindannyiótoknak!

Zsuzsi írta...

Nagyon sok boldogságot kívánok nektek! Neked pedig mielőbbi felépülést!

paribanu írta...

Gratulálok! :-) Nagyon sok boldogságot, erőt és egészséget kívánok.

paribanu írta...

Gratulálok! :-) Nagyon sok boldogságot, erőt és egészséget kívánok.

Zsoofi írta...

Furcsa dolgokat változtat meg bennünket a gyerek. Nekem epeműtétem volt már a második gyerek születése után egy évvel, és én is ugyanígy rettegtem. Pedig hát rutinműtét, persze, de kinek?!
Tamás, tényleg hatalmas, remélem, cserébe tud aludni szép nagyokat! És gyönyörű!!!
Isten éltessen bennetek egészségben, erőben, derűben!!!
(És azért most még pár napig-hétig nagyon vigyázz magadra, hogy minél gyorsabban felépülj!!!)

Rita írta...

Gyönyörű a legényke! Gratulálok nektek s mielőbbi teljes felépülést kívánok!

Annamari írta...

Köszönöm mindenkinek :)
Igen, én is azzal vigasztaltam magam, hogy rutinműtét (nekik). De ugye minden szervezet más, és másféle reakciókat tud produkálni. Féltem, nagyon. De túlvagyunk rajta :)
Valóban hatalmasakat alszik, már eddig többet aludt mint Klári az első hónapja alatt összesen.
Most már kicsit szépül is (ráfért).
Én meg tegnap óta mozgok könnyebben. Már úgy tudok megfordulni az ágyban, hogy nem fáj mindenem. Csak a hasam nem szándékozik visszatérni a normális méretéhez. Pedig már a kötnivalót is kikerestem magamnak...

Mázsa Viki írta...

Drága Annamarim! Nem akarlak elkeseríteni, de az én hasam 8 éve nem megy vissza az eredeti méretére. Majd privátban küldök képet mit művelt vele az én 4 kilós férfiúm, azon csak a szike segít, na én meg megint attól rettegek, pedig úgy tudom 3 gyerek után már ingyenes a plasztikai műtét. A lányok csak 3000, 3100 grammosak voltak.

Babi néni írta...

Megszenvedted, de megérte! Remélem, most már hamarosan minden fájdalom elmúlik, és csak az öröm marad! <3

Annamari írta...

Köszi :)
én még nem látom a végső állapotot, de egyet tudok: ha nem lesz orvosi javallat akkor én magamtól biztos nem megyek újra felvágatni a hasam.
Majd a torna valamennyire helyrehoz, és pont úgy lesz jó.