2014. július 20., vasárnap

Ha nyár akkor...

... kesztyű?!
Igen.
Volt egy kis "alkotói válságom", ami abban nyilvánult meg, hogy nagyon akartam kötni, de sehogyse akart sikerülni semmi. Vagy nem lett jó a szemszám, vagy nem talált a fonal meg a minta, vagy minden jó volt de egyenletlenül kötöttem, vagy túl nagy tűvel vagy túl kicsivel szóval olyan 7-8 nap kötése egyenlő volt a nullával. Akkor tartottam egy pár pihenőnapot, mialatt kötős blogokat olvastam pl. EZT, és nézegettem a Ravelryt és újra előbukkant az Endpaper mintája.
Régesrég, talán már kezdő ravos koromból ismerem és nem tetszett. Nekem nem jön be az a színkombó és ez elüti a mintát. Aztán eszembe jutott, hogy van nekem hosszan színtámenetes fonalam, és azzal... nos próbáljam ki.
És kipróbáltam.
Az első benyomás: irtó GYORS projekt. A teljes pár kesztyű nem egészen egy hét alatt készült el Klárika, munkahely és minden mellett. Az elosztás érdekesebb: az első félpárat kötöttem vagy 4 napig, a másodikat elkezdtem péntek este és vasárnap (azaz ma éjjel) 0:10 körül fejeztem be. Azt is úgy, hogy közben megvásároltam (gyalog cipeltem haza) és befőztem 10 kiló barackból lekvárt. (beleértve a hámozást is, ami egy teljes délelőtt volt)
(azért tegyem hozzá, hogy tegnap reggel Klárika 5:40 körül ébredt úgyhogy hosszúnappalos napunk volt)
A minta könnyen megjegyezhető, a kedvenc soraim a 7 egyenként váltós - 3 egyszínű mintaegységes sorok voltak, ebből 4 van a 10 soros mintában.
Ami külön jó, hogy csak pár olyan sor volt, ahol a tűváltásnál, vagyis a minta szimmetriatengelyein lettek hosszan vezetett szálak (talán 1 helyen 7 szem, és max 20 helyen 5 szem). 
Kicsit izgulós volt az, hogy a második kesztyűben is úgy haladjanak a színek mint ez első félpárban, de kb méregettem és kb jó is lett. Talán 10-12 centinyi eltérés volt a maradék fonalon a végén.
Vannak kevésbé jó oldalai is, például az, hogy nincs kétkézre formázva a hüvelykujj, ez viselésben nem zavaró, viszont el-elforgatja a kesztyűt, és a kétoldalt futó "seam-stitch"-oszlop csavarodik. Azt nem tudom, hogy be lehet-e iktatni máshova a hüvelykujjat anélkül, hogy meglőné a mintát, ebben nem vagyok biztos, pontosan a seam-stitchek miatt...
Na de a színei kárpótolnak...
Néhány száraz technikai adat: 2.5 mm-s tűn, magic loop-pal, zoknifonalakból. A mintán annyit változtattam, hogy nem úgy kezdtem és láncoltam le, ahogy írja, hanem ahogy szoktam.
Mindent összevetve: jólesett. Talán folytatása is lesz.

És aki szeretne színváltóst kötni, de fél nekikezdeni annak csak ajánlani tudom: elég kicsike ahhoz, hogy látszódjon a fény az alagút végén, és elég egyszerű ahhoz, hogy az embert ne riassza el.

6 megjegyzés:

Kati írta...

Annamari, én szakmailag nem tudok igazán hozzászólni, de laikusként, hát csodaszép:) A kedvenc színeim, nagyon tetszenek ebben a párosításban is.
A barackról, mi is főztünk kétszer is már az idén kajszibarackból, de mi nem hámozzuk, úgy elfő a haja, hogy észre sem veszed, s a színén se változtat, csodaszép narancssárga a színe.

Annamari írta...

Köszi, Kati :)
Én régebb nem hámoztam de pár éve igen. Azóta jobb lett, úgy tapasztalom - hámozatlanul a gáztűzhelyen oda is ég erősen, hiába teszek alá cserepet. Nincs elég leve rögtön az elején és leragad.
De az idén úgy néz ki, még lesz legalább egy adag, a lányom tegnap este nem bírta magát leállítani, úgy ette :)

Zsoofi írta...

A barackot most irigylem tőletek - nálunk most mind leverte a vihar a barackot, így a piacon is drága volt, mi most nem főztünk. Nagyon sajnálom, egyébként, mert amikor epekövem volt, a lekvár volt az a kaja, aminek legalább volt valami (de még milyen!) íze. Meg hát sütibe is..... na, de kár rajta sopánkodnom, ez nem az én évem....
A kesztyű nagyon szép! Annyira jó a BSS zoknikban is, ebben is, ahogy a fehér életre kelti a színeket! És ezek a geometrikus minták most nekem nagyon bejönnek. Ez meg itt megint mestermunka, ahogy szoktad. :)

Annamari írta...

Eddig még soha nem tettem el 10 kilóból, mindig max 7 volt. De az idén eper is 10, barack is 10 és a szilva még el sem kezdődött. Nálunk sem túl olcsó, de nem merek tovább várni, még lemaradok.
Igen, a színes fonalak nekem valami egyszínűvel összerakva jönnek be újabban.
Köszi, Zsoofi!

aarkus írta...

Hű, de szép lett, ez igen!

Annamari írta...

Köszönöm :)