Most ha kinézek az ablakon látom a lecsugró vízcseppeket és olyan jó érzés itt bent lenni, Klárika alszik én meg csendben próbálok lenni. Igaz, össze kéne szednem a lakást, de ha zajongok, akkor vége az alvásnak, úgyhogy valahogy kibírjuk a rendetlenséget délutánig-estig.
Tegnap idősotthonban jártam. Először életemben - de nem utoljára. Ez egy olyan hely mint a reklámokban, nyugis és tiszta, a nénik mosolygósak voltak, beszélgettünk és úgy tűnt jól érzik ott maguk. De minden pozitív érzés ellenére ott volt a reménytelenség. Hogy onnan egy út van már csak kifele...
Az ember szíve ilyenkor összeszorul, főként amikor nincs választási lehetőség, csak ez. Nem tudjuk megoldani másként a mama ellátását. A kora miatt nagyon komplikált eset, szakellátásra szorul és otthon nincsen aki ezt 24 órában vállalná. A rehabilitációs intézet (magánkórházban) pedig ugyancsak a kora miatt nem fogadta.
Viszont újra szembenéztünk a rendszer visszásságával. Például, nem lehet kórházból magánkórházba vinni, a két kórházi beutalás között el kell telnie 48 órának. De akkor mi a teendő az ilyen esetekkel, amikor 48 óra gondozásmentesség halálhoz vezet?
Aztán: a kórház mentőjével nem lehet más kórházba szállítani a beteget, csakis haza. Más (magán)kórházba magánmentő-szolgálatot kell fogadni. Szerencsére van. Több is.
De a rendszer hibái mellett én újra találkoztam az emberek segítőkészségével. A kezelőorvos (aki egy fiatal nő), a mentőszolgálat, a kórházi személyzet operatívan, a mi lehetőségeinket és időbeosztásunkat is figyelembe véve segít a helyzet megoldásában. A magánkórház hozzáállása más, de ők ki is maradnak a játékból. Ha már fizet az ember akkor olyan helyre fizessen, ahol rendesen beszélnek vele - ez a magánkórházban nem volt így. Oda viszont nem kötelező menni.
Ma ezt hallgattam:
De azért tavaszodik. Nő a fény. És igen, virágzik a som, láttam útközben a domboldalakon. És zöldül az erdők alja.
Az élet előre megy. Nekünk még sok dolgunk van.
2 megjegyzés:
Ne haragudj, hogy nem jöttem kellemes ünnepeket kívánni, de pár napot volt itthon csak a Párom most húsvétban, így nem voltam gép előtt,inkább együtt töltöttük azt a kis időt:)Szorítok, hogy rendben legyenek a dolgok:) Puszi, Kati
Köszönöm, Kati, hogy gondoltál ránk. Naná, hogy az ember a társával van ha ritkán találkoznak. :)
Megjegyzés küldése