2013. február 5., kedd

Örökség

Virágzik a piros Hippeastrum.
Az, amit novemberben elhoztunk Kolozsvárról. Amit nem tudtam otthagyni elpusztulni.
Ezek a virágok végigkísérték a gyerekkoromat - Mamámnak minden évben virágoztak. Ott kicsit vaskosabbak voltak - nálunk minden bizonnyal kevesebb vagy szűrtebb a fény mert nagyon nyúlánk lett. De sikerült virágzásra bírnom és ennek nagyon örülök. Mamám is biztosan örülne...

A hét pedig elkezdődött újra, tegnap falun voltunk (ahol Klárika igencsak formában volt, ketten nem tudtunk vele bírni, pl. magára öntötte a mosogatóvizet is)(nem én hagytam ott ahol elérhette).
Ma itthon vagyunk, együtt porszívóztunk szokás szerint:
ez egy olyan dolog, hogy a porszívó vagy nem jön ha húzom, vagy nem arra amerre húzom, vagy Klárika feldől, és akkor sírás van.
Nemsokára kimegyünk egyet a jó hidegfrontos levegőre járni - amikor kinyitottam az ablakot ezt éreztem. De tavaszt is éreztem, és ez nagyon jó érzés.

A szőnyegemmel nagyon jól haladtam, mondhatni, meglepően jól. Még 5 csík és két sor van hátra. De már most csuda látvány az a néhány elvarrandó szál:
A napokban még azt mondtam örülök, ha egy csíknál többet tudok horgolni egy nap. Hát bizony vasárnap hármat sikerült. Tegnap is számítottam arra, hogy na majd kint lesz a jó levegőn a gyermek, alszik egy nagyot azalatt meghorgolok 2 csíkot, itthon még legalább egyet, de ez nem így alakult. 40 percet aludt, mialatt majdhogynem sikerült befejeznem az ebédet, úgyhogy ott lett csak egy fehér, itthon meg egy szürke. Hátha ma...

6 megjegyzés:

Dominika írta...

Gyönyörű a virág!!! Nekem az őszirózsákról szokott nagymamám eszembe jutni, rengeteg volt neki, nagyon szerette őket, és joggal lehetett büszke rájuk.
A szőnyeggel nagyon gyorsan haladsz, várom már a kész darabról a képet.

Ilonamamzi írta...

Az a dolgos kis keze. Megeszem...

Kati írta...

Szépek a virágaid, kár lett volna otthagyni.
Látom Klára is segít porszívózni:)

Annamari írta...

Őszirózsáink is voltak, azokat is nagyon szeretem. Majd falun nekem is lesz. A fuksziaszínű a kedvencem.
Klárika nélkül nem is menne már a munka. :)

MrsYarnart írta...

könnyű így annak, akinek ilyen házias segítsége van. Horgolni nem próbált? :D csak azért kérdezem, mert gyanúsan gyorsan haladsz a szőnyeggel! a virág gyönyörű :)

Annamari írta...

A horgolásomat kitartóan próbálta megkaparintani... nem akarok belegondolni mi lett volna ha sikerül is neki. Pl lebont pár csíkot... :)