2012. december 12., szerda

Evolúció

Most először történt meg velem, hogy igazán összehoztam valamit.
Az egész a Bucika-féle szösszel kezdődött tavaly.
Pihent nálam több mint egy évet objektív okok miatt.
Az idén viszont rendesebben elkezdtem fonni, ötletem is volt hozzá, mondhatni céltudatosan fontam.
5 nap alatt megvolt a két egyágú.
Következő nap cérnáztam,
majd gombócoltam.
És aztán 3 nap alatt meglett a sapka:
A minta Grumpus, 3.75 mm-s bambusztűvel kötöttem. És ennyi év kötés után végre rájöttem, hogyan lehet egyszerűen megoldani 3 szem körbecsatlakoztatását!
Szeretem a sapka fejresimuló alakját, a nagy fültakarókat:
és szeretem a fonalat megkötve:
Hogy csak 3 napba tellett a megkötése az annak is betudható, hogy tegnap Klárika, 7 hónapja alatt legelőször aludt egyhuzamban 2 óra 45 percet (ez kb. kétszerese a napi összes alvásadagjának), ezalatt az akkor még hátralevő fél sapkát szinte be is fejeztem.
Kint voltunk a nagyinál falun, és kitettük a ház elé. Jól becsomagolva.
Itt sincs nyár (értsd: van vagy 20 cm hó miután megint havazik tegnap este óta megállás nélkül és - 5 fok van), de ott kemény tél van, talán a hideg tette hogy ennyit aludt (de akkor nem értem miért nem alszik pl. séta közben a hidegben, mert nem.).
Tegnap pedig gyönyörű volt: sütött a nap is, és azért nagyon más a falu tiszta levegőjét szívni. 
Most is kipakoltam a kisasszonyt az erkélyre, ha aludna most is legalább egy órát annyira jó lenne nekem...
Arra gondoltam, hogy kéne kössek neki valami meleg csizmácskát, minden cipőben csupa hideg a lába a kintlétek után, bármennyi bunda is legyen bennük - szeret ő álldogálni, de a sétákat azért még nem kétlábon teszi meg. Ennek orvoslására egy (esetleg nemezelt) gyapjúpampó igazán jó szolgálatot tenne. Ötletem van, anyagom is megvan hozzá - csak agykapacitásom nincs.
Viszont a fonás az megy: tegnap este megint haladtam egy kicsikét ezzel a rovinggal:
Kezd nagyjából egyenletes lenni az egyágúm végre.
Ehhez még nincs ötletem mi legyen, de vékonyabbra fonom mint a sapka fonalát és vastagabbra mint a szivárványost. Természetesen cérnázni fogom és majd meglátjuk mi lesz a sorsa.

7 megjegyzés:

Kati írta...

Én is azt hiszem, hogy a tiszta levegő teszi a jó alvást:) Aranyos nagyon a kisasszony abban a sapiban:) És hogy azt te kötötted a saját kezeddel, még melegebbé, szebbé teszi:)
Jó is annak akinek az anyukája kötni tud:)

paribanu írta...

Csudálatos fonás, csudálatos kötés, csudálatos képek...:-)

Brigi írta...

le a kalappal, sapival! szepek a szinek, szep a fonas es a sapi is!

MrsYarnart írta...

ugye, milyen jó végignézni a képeket az egyes fázisokról? szép fonalat készítettél, a sapiban nagyon aranyos Klárika!

Annamari írta...

Köszönjük :)
Tényleg jó így a fázisokat egymás után látni. kicsit meglepődtem, hogy a fonással milyen hamar végeztem :) magamhoz képest persze, másnak nem gond a 10 deka szösz.

Zsoofi írta...

Hű, én is gratulálok! Az tényleg nagyon jó érzés lehet, hogy az elejétől a végéig te csináltad ezt a sapkát - hogy olyan lett, amilyet te szerettél volna, ami meg kicsit mégsem, az is jó benne. Kicsit tényleg olyan, mint az ember gyereke, nem? Hogy még a hibái is olyan szeretnivalóak tudnak lenni!
De nagyon szép a színe is, a fazonja is, tuti mindenki meg fogja nézni meg dicsérni az utcán!

Annamari írta...

Tényleg ez olyan kedves darab lett :)