Bűntudat

Nagyon rég vacillálok azon, hogy leírjam amit érzek vagy ne - de nem attól fog bekövetkezni vagy nem, hogy leírom, úgyhogy megteszem.
Amióta megszületett Klára engem erős bűntudat gyötör. Csak mert olyan világra született ahol hosszútávon nagyon sötét a jövő. Hogy az ő generációja mit fog végigélni nem tudom, de félek attól, hogy nekik sokkal rosszabb és nehezebb lesz mint nekünk volt. Bár nekünk most se nem rossz se nem nehéz, valljuk be. A gazdasági válságok jönnek-mennek, a világ nem ebbe fog beleroppanni. A szomorú az, hogy a pusztító életvitelünkkel környezeti válságot idézünk elő és ez lehet (lehet? lesz) az emberiség veszte. Nem hiszek a világvége-elméletekben, azt viszont tudom, hogy ember számára élhetetlenné tesszük lassan a bolygót. Az emberek száma növekszik az élhető terület pedig csökken.
A tavalyi és idéni aszály pedig nekem nagyon sok kérdőjelet nyitott a fejemben. Azt hiszem, hogy mi még megérjük azt az időt amikor majd a saját élelmünket meg fog kelleni termelnünk mert a nagyméretű gazdaságok veszteségessé válnak. Vissza fogunk kerülni a gyökerekhez, mert a jelenlegi társadalmi és gazdasági rend nem fenntartható. De ha mi nem is kerülünk ide a következő generáció szinte biztosan igen.
A Kárpát-medencére előreláthatóan elsivatagosodás vár. Mi jó helyen élünk, de gyermekeinknek nem biztos, hogy ugyanez a hely ugyanilyen jó lesz. 
Vegyük csak az idéni aszályt. Az északi féltekén a mezőgazdaságot elrendezte. Már vannak hangok melyek szerint élelmezési válság üthet be jövőre. Minden bizonnyal nem minket fog érinteni (egyelőre), hanem a szegényebb vidékeket. De mi lesz később? Én merem remélni, hogy a tavalyi és idéni év csak véletlenszerűen ilyen aszályos és jövőre jobb lesz. De ha a megváltozott tengeráramlások miatt van ez így akkor bizony nem fog javulni a helyzet.
Most beszéltem valakivel, ő mondta, hogy a Székelyföld egyes vidékein annyira nincs víz, hogy az állatokat mind levágták. Takarmány sem lett volna az etetésükre. A búza még csak-csak termett de a kukorica olyan mintha a tavalyi kórókat hagytá volna ott. (ezt én is láttam szombaton Kolozsvár fele menet).
A vízhiány egyik okát pedig pontosan mi adtuk. A sok folyószabályozás odavezetett hogy megszűntek a holtágak és a lefolyó víz útját meggyorsították azzal, hogy egyenesre irányították a vizet. A felgyorsult elfolyás pedig mélyítette a medret ez pedig vitte magával mélyebbre a talajvizet. És nem, nem tanulunk ebből. Erdélyben erős vízhiány van, és mégis minden évben újabb és újabb szakaszokat szabályoznak. Hihetetlen az emberi hülyeség.
És akkor még nem beszéltünk az energetikai válságról. A nem megújuló források előbb-utóbb kimerülnek. Hiába tiltakoznak az atomerőművek ellen sokan, más jövő bizonyos helyeken nincs. A vízierőművek lassan álom tárgyát képezik egy olyan területen ahol a felszíni vizek mennyisége és szintje csökken. Szélerőmű dombok között? Vicc. A napenergia lehet egy megoldás de az is területek feláldozásával jár.
Az fáj, hogy Klára nem fog úgy felnőni ahogy mi felnőttünk. Nagyon szép gyerekkorunk volt. A vakációk igazi vakációk voltak, naphosszat kint voltunk. Nem lesett ránk semmi veszély azonkívül, hogy elesünk vagy ilyesmi. De mostanában? Ijesztő dolgok történnek. Mi 6 évesen iskolába egyedül mentünk - én ma nem tudnám elengedni a gyermekemet egyedül. Annak idején volt természet a közelünkben, ma egyre kevésbé van. Itt a városban legalábbis nincs. (Mondjuk ezt a problémát megoldjuk úgy tűnik.) Itt minden a pénz körül forog, a politika egy qrva - és ezzel kell napi szinten szembenézni, városon ez elől elmenekülni nem lehet. (Vásárhelyen a Kövesdomb zöldövezeteit lassan mind tönkreteszi a városvezetés, miközben az utakon kráterek tátonganak a bennfentes cégekkel elvégeztetik a zöldövezetekben a munkákat: járókövezés, kerítésállítás, padok kirakása a kivágott fák helyén - csak azt nem értettem ki az a hülye aki a két szembemenő sáv között padra ül és meglepetésemre sok embert látok ott üldögélni, de hát szívják a gázt és szavazzák újra a jelenlegi polgárjenőt!)
Mostanában nagyon sokszor falura megyek a gyerekkel. Reggel megyünk és este jövünk. Legalább szívjon rendes levegőt. Menekülni kell ebből a mocsokból ami itt van. Ma épp városi programunk van, de holnap talán megint megyünk. S ha nem holnap akkor holnapután. És remélhetőleg eljön az idő, amikor már nem a városba jövünk haza...