2011. július 14., csütörtök

A dió, a gyapjú és úgy általában a mai nap.

El vagyok havazva ebben a 37 fokban.
Ez a szabadságidőszak megháromszorozza a munkánkat, jelen pillanatban négyen tartjuk a frontot terepen a megyében, mert valamelyik kollega (az ötödik aki még bent van, köztük én is, amikor rám kerül a sor) mindig titkárnősködik. (a főnököt nem számoltam)
Ilyen körülmények között a kötés elég nehéz mert este mire odakerülnék, hogy kötőtűt vegyek a kezembe már túl álmos vagyok ahhoz, hogy sokáig bírjam.
Tökéletes volt ezekre a napokra a Shalom.
Olyan oda-se-nézős, sima-fordított, legalábbis a végén, de a felső részen a textúrát adó csavart fordított sem nehezítette annyira a munkát, csak ott oda kellett néznem.
Tegnap este ott kellett abbahagynom, amikor volt még 6 sorom, hát ma a Tour de France első kemény etapja alatt befejeztem. Leláncoltam, elvarrtam a szálakat. És persze rádöbbentem, hogy gombom nincs hozzá.
Az időzítés "tökéletes": két szál gyapjúból, 6 mm-s tűvel igazi júliusi darab :o). Mentségemre legyen felhozva az, hogy amikor elkezdtem akkor még a nappali maximum úgy 14 fok körül volt...

S hogy mi köze a diónak az egészhez? Hogy azzal volt festve mindkét gyapjú, amiből a felső részét kötöttem, azt nem olyan régen festettem diólevéllel, fehér fonal volt eredetileg, az alsó sötétebb, zöldesebb rész pedig tavalyelőtti ugyancsak dióleveles festés végterméke, de az szürke gyapjú volt.
Kicsit módosítottam az eredeti mintán, először is azzal, hogy több szemre kezdtem, aztán meg nem egy gomblyukat tettem rá, hanem 4-et. És még annyi lesz, hogy hónaljban be fogom horgolni a szélét.
Minta: Shalom (Meghan McFarlane)
Fonal: udvarhelyi és kibédi gyapjú, saját festés
Kötőtű: 6 mm
Készült: június 26-július 14 között

Na és hogy mi van a mai nappal? Kezd elegem lenni a vadon élő állatok befogásából és fogságban tartásából. Az idén elszedtünk már két varjúfiat, két medvebocsot, énekesmadarakat (nem is számoltuk őket) és a mai felhozatalt.
Ma ugyanis megint koboztunk. Sokat. Ahol voltunk, tartottak egy kb 2 köbméteres légterű röpdében két héját, egy kb 40 cm magas "röpdében" egy kuvikfiat egy sünnel összezárva és két mocsári teknőst egy fél négyzetméter felületű függőleges falú teknőben.
A felsoroltak közül csak az egyik héja volt olyan egészségi állapotban, hogy helyben kiengedhettük (szerencsére nem emberhez szokott volt), a többi állatot beszállítottuk gyógyulni - a másik héja farktollainak kinövése után lesz eleresztve, addig nagy röpdében gyakorolhat. A sün hamarabb, amikor a lába meggyógyul - mind a négy talpa teljesen bőrhiányos a nyirkos köves placc miatt, amin tartották. A teknősöket holnap engedik el. S a kuvikot pedig amint akkora lesz, hogy önállóan tud táplálkozni.
Mindez úgy történt, hogy a "tulajdonos" teljesen meg volt győződve arról, hogy ő jól tartotta az állatokat, adott nekik enni meg inni. Mennyire kell butának lenni valakinek ahhoz, hogy azt higgye, egy állat jóléte ennyitől függ?! Szóval, ma felmérgelődtem, de aztán megnyugodtam, amikor jó kezekbe kerültek az állatok...
És jól elfáradtam.
Úgyhogy most jöhet a jól megérdemelt pihenés...

9 megjegyzés:

Irenka írta...

Nagyon jó lett a mellényed! Tetszik, hogy két színből van, szerintem is jobb lesz három gombbal és kell az a horgolás a karöltőre.
Nagyon jó a munkádban, hogy segíteni tudsz a bajbajutott állatokon, és hogy sokat tesztek a környezetért. Sajnos, szükség van rá.

Jutka írta...

Nekem nagyon tetszik a színe, nem tudom egyes vagy kettes képen az eredeti de mind két szín magával ragadott a természetességével. Igaz most kánikula van de őszre, télre nagy szükség lesz a vastagabb darabokra.
Ne mérgelődj ha kérhetlek inkább köss, szépségeket és mutasd is meg:)
( tudom az ártatlan állatok védelme) :(

bucilla írta...

Szomorúan olvastam az állatokról szóló dolgot, engem is elborzaszt, és nem is értem, hogy ebbe mi örömük van?
No de a Shalom! Hát az szuper lett, nagyon tetszik hogy két színből kötötted!

Annamari írta...

Az első kép a színhűbb. A két szín amiatt van, hogy a felső nem lett volna elég a teljes darabra, és erre későn jöttem rá, de szerintem jobban kihangsúlyozza a felső részt.
Az állatokat illetően: mindig felmérgelődök, ha ilyesmivel kell szembenéznem, és erről nem tehetek. Szerencsére, azt megtehetem, hogy egyszerűen elveszem tőlük, legális keretek közt. És azért találkozom gyakran ilyesmivel, mert a megyében hárman foglalkozunk a környezetvédelem ezen részével is.
Öröm? Nem tudom és megérteni sem bírom, hogy mi az öröm egy szerencsétlenné tett állat sorsában? Miért szép látvány egy madár, teljesen összetört tollazattal a rácsok/drótok miatt? (és szerencsés esetben csak a tollazat sérül...)

Otthon Művek írta...

Ennyire sötét hogy lehet valaki? Ha őt börtönbe zárnák, kapna enni, inni. Attól már az jó hely?
Szép a mellényed, micsoda jó melengető darab lesz a télen! Szerintem is direkt jó, hogy a vállrész más színű, mert kiemeli a mintát és az ívét.
Nálunk ma nagyon kellemes szél fúj és a hőmérséklet a tegnapihoz képest egész "light-os".

gitta írta...

Nagyon jelentőségteljes, hasznos munkád van! A mellény nagyon szép lesz, nekem a nevével ellentétben Egyiptom ugrott be a mintáról.

Annamari írta...

Adél, pontosan azt ajánlottam fel, hogy szívesen viszek nekik enni-inni a röpdébe, beülnek pár napra?
Szeretem a munkámat. Ezért a csepp hatalomért amivel tudok tenni azért, amiben hiszek.

Otthon Művek írta...

Nagyon jól csinálod:)

Csilla írta...

Én semmikép nem tudnám a munkádat csinálni, ehez jó idegek és gyomor kell, meg olyan bátorság ami neked van. Jó, hogy vannak ilyenek...
Jó lett e mellényed. Nézzél szét nálam a boltban a gomboknál (mercerie - obiecte de prins imbracaminte), kétféle is van nyírfaszínben, fából, hátha jó lenne valamelyik.