2011. április 13., szerda

Mostanában

mindig úgy alakul valahogy, hogy nem igazán tudom magam tartani a terveimhez, tegnapelőtt be akartam fejezni a Queen Silviát, de előbb vendégeink voltak (erről mondjuk tudtam, és benne volt a tervezés menetében), majd váratlanul úgy jött, hogy a vendégek távozása után kb 20 perccel mi is elléptünk egyet, és mire hazaértünk már késő este volt - így esett, hogy nem kötöttem jóformán semmit.
Na de tegnap befejeztem, blokkoltam, és ma reggel már le is vettem a drótokról, fotózni egyelőre nem lehet (remélem, délutánra picit jobb lesz, bár az ablakon kinézve ilyesmire nem lehet számítani, tiszta sötét van és vastag felhőkből esik az eső épp). 186*62 cm, elég nagy darab.
Viszont hihetetlenül puha és finom - más nem is lehet tiszta kasmírból.
És még tegnap este elkezdtem a Tapestry ujját kötni - annyira vártam már, hogy újra ezen dolgozhassak. Igaz, még csak vagy 3 cm van meg belőle, de ma - ha minden terv szerint alakul -, más dolgom nem lesz munka után és akkor belehúzok.
Addig is irány az iroda, majd Radnót (újra: ha semmi nem jön közbe, mert volt már olyan, hogy gyógyszergyárba indultam és tehénfarmon kötöttem ki...)
S egy kis időderítő kedvhozó muzsika:

15 megjegyzés:

nöné írta...

Nagyon szép lett! És milyen jól mutatnak benne a blokkolópálcák:o)

GumiPók írta...

Mestermunka!

Vera írta...

Nagyon szép lett!! Ráadásul egyik kedvenc mintám...Ráadásul blokkoló pálca..Ilyet lehet kapni, vagy nekünk kell készíteni?

Annamari írta...

Köszi!
Blokkolópálcát én az ebay-en vettem, de a lányok elmondják, hol lehet helyettesítőt kapni MO-n.

ercsu27 írta...

Gyönyörű lett!

Annamari írta...

Köszi :o) örülök, hogy befejeztem és köthetem a kardigánt :D

Tündérlátta írta...

Csodaszép minta!!

Ilona írta...

Csodaszép, egyenletes, mestermunka!

Irenka írta...

Nagyon-nagyon szép lett! Ráadásul - ha jól figyeltem - határidőre. Ügyes!
Már töröm a fejem, honnan szerezzek blokkolópálcát. :)

Hena írta...

Nagyon szép lett, gyönyörü ez a minta!

paribanu írta...

Professzionális! Mestermunka.

zazálea írta...

a munka gyönyörű, a türelmed végtelen, ez van, babám :o))

Csilla írta...

A szokásos színvonal tőled :)Minde munkád csodás, ez is :)

Jutka írta...

Gyönyörű!

Annamari írta...

Köszi Lányok!