2011. február 6., vasárnap

Gyapjúvirágzás

mégpeddig többféleképpen.
Először is, a Karácsonykor a fiók mélyéről előkerült gyapjúból kötök virágokat. Miután a tündérrózsás stólám egy barátnőm nyakát melegíti, kellett nekem másik - hát lesz:
A másikfajta virágzás pedig az, amiről olyan sokat beszélnek, beszélünk. Az, amivé lesz a fonal mosás után.
A mosással kikerül belőle valamennyi lanolin, meglazul a fonás által belekerült feszültség, ezáltal a szálak felszabadulnak és olyan habossá válik a fonal, megkötve vagy megkötetlenül:
Ez ugyanaz a fonal, baloldalt mosás után, jobboldalt még mosatlan formájában.
Hihetetlenül puha és finom lesz így.
S ha már gyapjú, itt a kardigánom egy darabja, azaz a hátának kb. 90%-a - ennyit kötöttem meg belőle, és azért nem többet, mert tegnap már fájt a kezem, kénytelen voltam csipkével folytatni, ami sokkal kisebb súly könnyebb tűn, kevésbé szorosan kötve.
A fotó viszont nagyon csal, nem is ilyen lesz (na jó, beismerem: én csaltam fotósként) - de még nem akarom úgy igazán megmutatni. Az a helyzet, hogy számomra is meglepetés lesz a végeredmény, saját tervezésű darabról lévén szó.

4 megjegyzés:

nöné írta...

No, ezt még 1x sem figyeltem meg, mindenesetre nagyon érdekes!
Nagyon szép lesz a kardid, már látom, hiába a sok csodaszép szín, azért a szívem csücske a natúr:o)

bucilla írta...

Ez a téma most engem is izgat, mert most nekem is lett kivirágzó fonalam, de azon gondolkodom, hogy kimossam-e kötés előtt, vagy se?...
A kardidra már nagyon kíváncsi vagyok, igen ígéretes a fotó:)

Annamari írta...

Nöné, én is nagyon szeretem a natúrt, azt hiszem nekem is ő a szívem csücske :o)
Bucika, szerintem ne mosd ki. Ahogy láttam az nem egyágú, nem fog csavarodni a kötés tőle - én sem mostam volna ki ha nem dőlt volna a kötés tőle.

bucilla írta...

Köszönöm Annamari, hallgatok rád, már csak egy klassz kis csavarásokkal spékelt mintát kell válasszak hozzá:)A bőség zavara ugyebár;)