2010. december 30., csütörtök

2010 - ilyen volt

Eljöttek azok a napok, amikor az ember összegez. Eltelt még egy év. Mint mindig, volt benne jó és volt benne rossz. És minden mellett volt kötés. Sok? Kevés? Nem tudom eldönteni. Ha az elkötött fonalhosszt nézem, akkor sok, ha azt, hogy mennyi mindent nem tudtam megkötni idő híján, akkor azt mondom, kevés.
Az év legelején betervezett kötések egy részét szándékosan elhagytam, más része elmaradt, mert mindig akadt fontosabb, és volt ami meglett.
Legtöbb kötésem azonban olyan volt, hogy nem volt betervezve, hanem csak úgy (meg)lett. Hirtelen terv, hirtelen kivitelezés alapján. 
Stólát / kendőt / sálat kötöttem a legtöbbet - 24 ilyen jellegű darabot, volt közte gyors és lassú, és nagyrésze nagyon vékony fonalakból készült - hát ha tömegre nem is sok, de hosszra tutira 10 km fölött tartok. Kötöttem pár ezer nuppot is:
(hm, és látom, kifelejtettem a kollázsból a tegnap blokkolt puha stólácskát)
Kötöttem az idén egy Luminent (és így a fotók visszakeresése közben rájöttem, hogy azt nem is mutattam - hát igyekszem pótolni...
Kötöttem poncsót és húgomnak kardigánt, kötöttem kesztyűt és sok zoknit...
És volt sikertelen darab is, igaz, nem sok, de még ma is eszembe jut az a fogalmam-sincs-milyen-fonalból készült North Roe-m, ami a szemétben landolt. Most már csak mosolygok rajta...
Kötöttünk együtt, Bocskaikertben, és Adéllal párszor itthon is. 
Tervek? Vannak, de már nem névlegesítek. Mindenképp, szeretnék több ruhadarabot kötni, de nem a kiegészítők rovására, amennyiben lehet. Fonalam tonnányi, már csak időt kell kapnom a feldolgozásukra.
Tervezem, hogy az irodai fiókomban is tartok majd egy-egy darabot, mert sajnos a jelenlegi állás szerint nem túl sok jó vár ránk, hát legalább az időmet tudjam elütni valami hasznossal és kellemessel... Hát reméljük a legjobbakat, hogy mindez csak ijesztgetés részükről...
Kívánom, hogy kössünk legalább ennyit 2011-ben is mint az idén!

9 megjegyzés:

zazálea írta...

az az év, amikor én majd legalább ennyit kötök, még odébb van, Annamari, mindennesetre szájtátva néztem a képeket...
legyen nagyon szép évetek ez a 2011, legyen tele várakozással, reménységgel, örömmel, sok-sok fonallal, s ha lehet, egy tihanyi kötős táborral :o)

Amanda írta...

Szép kis nagy kollekció! Egytől-egyig mesések, egyszer talán majd én is...
Sok-sok kötéssel töltött örömteli percet kívánok neked az új évre. Örülök, hogy volt módunk személyesen is találkozni, bár nem sok időnk volt egymásra, és remélem a jövőben is összefutunk.

Irenka írta...

Mesés kollekció! Nagyon termékeny voltál, és gyönyörűségeket alkottál. Kívánom, hogy ennél kevesebbet sose köss! Kívánok még ezen felül minden jót neked az új esztendőre!

Ilona írta...

Kedves Annamari! Ez a szépséges kollekció bizonytíja (ha egyébként nem tudnán amúgy), hogy mennyire termékeny, kreatív kézimunkázó vagy. Hasonlóan szép, boldog éved legyen a 2011-es év is. A húgodnak is minden jót kívánok.

Jutka írta...

Szívet melengető és gyönyörköttetően szépséges kollekciót készítettél!
Hasonló szépeket és jókat kívánok a következő évben is saját magad, családod és az olvasóid örömére!
BUÉK!!!

Annamari írta...

Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat!

rosalia írta...

Wonderful works! i hope you have a great 2011!

Csilla írta...

Sajnos én messze nem bószkélkedhetek ekkora listával mint Te. Csodás dolgokat kötöttél és változatlanul csodálom a tűrelmed, a kitartásod és a tudásod.

Annamari írta...

I wish you the same Rosalía!
Csilla, köszönöm! Én is kívánok neked egy olyan 2011-et, amilyent szeretnél!