2010. november 3., szerda

Úgy tűnik...

... ez a sűrű program nem hagy alább sehogyse, csak a remény van, hogy talán a mindenkori jövő héttől, de most már a kilátások sem olyanok, hogy jobb lenne a jövő hét - hát lopok időt kötésre, bár a mai napom jól sült el minden ellenére.
Ma itthon vagyok, ugyanis az irodában már se fűtés, se áram (=> se telefon, se fax, se internet, se számítógép) - köszönöm, kihagyom (kihagyjuk, a kollegákkal egyetemben). (azt azért nem bírom felfogni, hogy lehet, hogy amikor egy egész cég dolgozik 6 irodán, 2 fürdőn és egy adminisztratív helyiségen, ne legyenek képesek 2 hónap alatt befejezni a munkát.) Amikor felköltözünk az új helyünkre, akkor majd lesz áram, fűtés továbbra sem, de legalább nem fogunk építőtelepen dolgozni. Hétfőn kerestem valamit egy fiókomban, erre leesik a fejem mellett egy darab plafon. Azonnal kimentem, és azt mondtam, majd ha lehet, előszedem. Szóval ezeket figyelembe véve úgy döntöttem, megérdemlek egy szabadnapot.
Kötésileg meg az van, hogy itthon is nagyon összegyűlt a munka, épp esténként egy-egy kicsit kötögetek, aztán belealszom. Ja meg Kolozsváron is voltunk hétvégén (ez 100%-ban kötésmentes időszakot jelent), és ez az óraátállítás is teljesen felborította a bioritmusomat, még szoknom kell.
Mostanában semmi csipke, sőt, attól csak nagyon távol álló dolgok vannak tervben.
Amit reálisan kötök is, az egy zokni, Zuramnak, 45-ös számozású, úgyhogy nem olyan gyors projekt, mintha magamnak kötnék.
Fonal: Kurtenbach Twister zoknifonal 617 színe, 75% gyapjú, 25% poliamid, 3 mm-s fém tűvel kötöm.
Nagyon szeretem a színeit. Már régesrég (tavaly???) vásároltam itthon, Marosvásárhelyen (helyismerettel rendelkezőknek: Luxorban).
Aztán továbbgondolt tervek: Karácsonyra ugyancsak neki ideje lenne kötnöm egy pulcsit, olyan régóta kéri, csak a méret miatt annak is nezehen ugrok neki, de az első lépést megtettem: megvettem a fonalat hozzá (a zöldeket tegnapelőtt, a fehéret már régebb).
Ebből a fonalból már kötöttem, de arról sajna kép nem készült, szerettem dolgozni vele. 6 mm-s tűvel nagyon haladós. Az összetétele 30% gyapjú, 70% akril, de a kész darab kellemes lesz belőle, meleg és puha. (magamnak is akarok egy bordó vagy barna poncsót ebből) Érdekes lesz kötni, mert meglepetésnek akarom, és rejtegetnem kell Karácsonyig. Úgy a pulcsit, mint a fonalat, meg a kötését.
Aztán: sógornőm kért egy mellénykét, ki is választottuk Mari Muinonen Green day vest-jét, és úgy volt, hogy elmegyünk fonalat venni, de a fonalvásárlás napján kiderítette, hogy mégis inkább Marát akar, igaz, ő rövid ujjal, de aztán elmaradt a fonaltúra, talán mára.
Viszont az én agyamba beleült az elsőre kiválasztott mellényke. Azok a csavarások a bordás részen, meg úgy az egész - meg akarom kötni.
Aztán meg bűnbe estem. Már régebb vettem akrilfonalat (akkoriban azt hittem, a húgomnak Luminent fogok kötni, de ugye ő nem szereti a gyapjút, hát vettem akrilt hozzá). Na a vajszínű akril nagyon tetszik. Ebből veszek még és kötök valamit magamnak...
 
További terv egy ujjatlan kesztyű magamnak, az általam festett zöldből. Vagy valami másból, de az a zöld is olyan mélyen belevéste már magát a fejembe, hogy nem nagyon tudok másra gondolni. 
Már csak a sorrendet kell felállítanom. Vagy egyszerre tűre szedni mindent.
Különben pedig itt a télelő, és kénytelen vagyok nyári hangulatot teremteni magamnak:

8 megjegyzés:

nöné írta...

Látom, Te sem unatkozol:o) Szépek a fonalaid mind! Azt a zöld mellényt én is kinyomtattam már, majd egyszer...

Irenka írta...

Áldatlan állapotok vannak a munkahelyeden, nem csoda, ha kiakadsz néha.
A fonalak szépek, a zoknifonal színezése különösen tetszik.
Jó sok terved van neked is, én úgy szoktam, hogy amit csak lehet elkezdem, aztán mikor melyikhez szottyan kedvem, azt kötöm.

bucilla írta...

Hű micsoda csodás tervek:) És ahogy téged ismerlek, mind meg is lesz;)
Ilyen veszélyes helyre jól tetted, hogy nem mentél be dolgozni! Még belegondolni is rossz, hogy mik történhetnek, ha a fejedre esik a plafon:( Na akkor nagy hajrá a sok szépséges kötnivalóhoz:)

BKata írta...

És azt a gyönyörű zoknifonalat hogy hívják? Odavagyok érte:-)

Annamari írta...

Nem biza, Nöné. Azt a zöldet azért ugye, mindketten megkötjük?
Irenka, az előbb hívott egy barátnőm, ugyanannam az épületnek egy másik szárnyában dolgozik, de ma átment hozzánk, és szörnyülködve mondta, mit látott. Na nem mintha nem tudnám.
Köszi, Bucilla, rajta vagyok, hogy meglegyen!
KAnya, beírtam a szövegbe a fonalismertetőt, én is nagyon szeretem a színeit! Kedvenc zoknifonalam egyébként ez a márka, tartós a zokni belőle, és meleg is. Itthon gyakorlatilag csak ilyesmiket hordok.

PETUNIA írta...

:o) Mennyi terv !!A Zurad zoknija is ámulatba ejt. Bezony :O)

Csilla írta...

Ebből a golden woolból már én is kötöttem és nagyon jó vele dolgozni. Tisból is sokat kötöttem és van is még itthol pár gombolyag. eza zöld emllény nagyon tetszik, egy ilyet én is szeretnék csak nem zöldben :)
Kiváncsi leszek, hogy oldod meg ez a titkos pulcsi kötést mint a királylány a mesében amit nem rég Irenka belinkelt :) Jó pár cuccot kötöttem és is Csabának az elmult 15 évben, de egyik sem volt oylan jó mint az első amit úgy kötöttem, hogy egyszer sem látta/próbálta.

Annamari írta...

Petunia, Zuram zoknijával egy baj van: a mérete. Mire félpárat megkötök, megunom... :o))))
Csilla, a Ravelry-n láttam ugyanezt narancssárgában. Abból is nagyon jól néz ki!
Hogy hogy oldom meg? Fogalmam nincs, majd olyankor kötöm, amikor nincs itthon, vagy alszik - nem tudom...