2010. november 18., csütörtök

Sajnos, ...

... máig tartott az úri élet. Holnaptól megyek dolgozni - nincs több lusti. Azt még nem tudom, hogy fognak a kollegák elviselni, minden pórusomon ömlik belőlem a gyógyszerbűz (nem tudtam, hogy ez így működik antibiotikumok esetén, hiszen vagy 15 éve nem szedtem) és hétfőig még kezelés alatt leszek...
Azt sajnálom, hogy mégsem volt annyira termékeny, amennyire szerettem volna, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy tanultam új technikát közben (magic loop), sőt, a "kettőt egyszerre" zoknitechnikát is meg akartam tanulni, sajnos, ez utóbbit nem túl nagy sikerrel. A két gombóc annyit csavarodott, hogy nem volt idegem hozzá a többedik kibogozásnál. Amúgy a Magic loopot is lebontottam, de ez nem is számít, az már megy nekem.
Ami kész darab, az a kesztyű, most már hordható, hiszen mindkét fél megvan, csak nincs még elég hideg hozzá (szerencsére...).
Szeretem a csavarást a hüvelykujján, nagyon ravasz kis dísze a kesztyűnek.
Szeretem az I-cordos befejezését. Szeretem, ahogy simul a csuklórésze.
Aztán tegnap este szándékomban állt elkezdeni még két valamicsodát, de mire a fonalakat gombócoltam, bizony megfájdult a kezem, és kénytelen voltam letenni a kötős szándékaimról.
Itt a tegnapi kézfájdító menet eredménye:
a zöldet Bucilla festette nekem (köszönöm, Betti!), 900 m/100 gramm és elárulom, kendő lesz belőle.
a fehér az én "művem", bontott skót gyapjú, ő az Eve alapanyaga (remélem).
És Csillának köszönhetően jöttek az újabb kötős mütyürkéim: segédtűk csavaráshoz, pár lakatocska (ez nálam fogyóanyag, sikeresen el szoktam veszíteni őket)
és amire régesrég vágytam, a sorszámlálók.
Olyan pici és hasznos szerkentyű, és sokszor szükségem is lett volna rá (zoknikötésnél sokszor elvesztődök a számok között. Meg máskor is a hosszú mintamentes részeken). Ez a mütyürke olyan "2-in-1" termék: egyrészt sorszámlálóként, másrészt szemjelzőként működik, és 9 mm-s karikán van, hogy a Luminenszerű óriási daraboknál is használhassam, úgyhogy nagyon várom, hogy végre kipróbáljam...

9 megjegyzés:

Gabella írta...

Nagyon menő a kesztyű, bár én inkább egyszínűből csináltam volna, jobban érvényesülne az extra minta! De így is nagyon szép lett!

Annamari írta...

Tudod, örülök, hogy nem látszik rajta minden, mert bizony van benne hiba jócskán :o)))) főleg az elsőnek kötött darabon.
De a következő egyszínű lesz és világos. És hibamentes :o)))

Amanda írta...

Szeretem, hogy olyan daraboknak ugrasz neki, ami nekem eszembe sem jutna, mert túl nagy falat. Amióta olvaslak rendre feltűnik valami túl bonyolult, és olyan pikk-pakk megoldod, minden elismerésem.
Nekem pedig pont a csíkos ujjvégek tetszenek.
És ne aggódj idén is lesz hideg és hó!

Jutka írta...

A kesztyű nagyon tetszik, te milyen ügyes és kitartó vagy.
A mütyürök érdekesek annál is inkább mert azt sem tudom mire lehet használni őket.(irul,pirul)

Csilla írta...

Na ez az a kötött cucc amihez tutti nem elnne türelmem, na de neked meg sem kottyan, ügyes vagy amin már mi meg sem lepődünk :)

Hena írta...

Nagyon szép lett a kesztyü! A mütyürök meg tök jók! Nahát neked még szép gyöngy is van a számlálóidon, irigy irigy :)
A kis lakatkákat én színes gémpacsokkal szoktam helyettesíteni, mindig elfelejtek jelölöket venni.
Jobbulást!!!

Annamari írta...

Köszi, Lányok!
Amanda, olyan, hogy túl nagy falat nincs :o) pont a hidegtől és a hótól félek...
Jutka, az a kis számos kütyü olyan, hogy felteszed a tűdre, és minden soron csavarsz egyet amikor elérsz hozzá, így számolod, hol is vagy. Az ilyen számokköztelveszőnek, mint én, nagyon jól jön.
Csilla, azért megkottyant :D
Hena, a gémkapcsok nálam időnként bele-beleakadtak a vékony fonalakba, meghúzták, ezért azt választottam, hogy lecserélem, de még most sem mindig a lakatokat használom. Volt/van, hogy öreg melltartók karikái vannak a tűkön :o)))

Melinda írta...

Jaj, hát nagyon elvetemült ez a kesztyű, de oly gyönyörű és te olyan ügyes vagy, minden elismerésem és gratulálok!:))) A kütyüket használd egészséggel!:x

Kriszta írta...

Csatlakozom az előttem szólókhoz, fantasztikus az a kesztyű, én is csak csodálni tudom a kitartásod és a türelmed!!! :)