Nem sokat...

... kötöttem eddig a hétvégén, de hát még felénél se tartunk.
Elkezdtem az új zöld kendőmet, ami máris kedvenc darabnak néz ki, olyan széle lesz,

amilyen még sosem kötöttem. Vagyis kötöttem, de sosem egyben a központi résszel, hanem mindig külön, és rá merőlegesen. A mintája nehéz, illetve nem is nehéz, hanem sok figyelmet igényel, sok szegmense van, és színén-visszáján mintás sorai vannak. Nem tartom valószínűnek, hogy túl hamar befejezném.
Főként, hogy megint motoszkál az agyamban valami (tényleg, jó lenne a puha stólát is befejezni) nem is egy valami, hanem több.
De elárulom, hogy olyan borzasztó lusta vagyok most, talán a köd teszi és a reggeli eső, lehet ma kötni is csak ímmel-ámmal fogok.
Volt olyan tervem is, hogy kasmírozok, az tényleg nem agyilag megterhelő munka, akkor sem, ha nagyon oda kell figyelnem a feszülésre. Ha már kasmír: tegnap találtam egy világoszöld kasmírdarabot, annyira megörültem neki, mindig is zöld kasmírt akartam, már azt illetően is forogtak a kerekek, hogy mit és hogyan és mikor.
Most pedig kitöltöm a többedik kávémat, és csak leülök valamit kézbevenni, hogy alkotás vagy rontás lesz, nem tudom, de hogy fonal, az biztos.