2010. szeptember 24., péntek

Nagyon dühös vagyok

Annyira, hogy muszáj kiírnom magamból a dühöt...
Amint írtam régebb, a válságkezelés egyik módja a fizetésünk 25%-os csökkentése volt. Erre tevődik rá a tavaly már megvolt és idén minden bizonnyal következő fizetetlen kényszerszabadság.
Ezt még mind hajlandó vagyok lenyelni, mert alkalmazom a "fizetGETnek-dolgozGATunk" elvet, a szabinak meg határozottan örülök, de amire most vetemedtek, az túllép a jóérzés legtávolabbi határain is.
Ugyebár, munkaidőben elküldenek fizetetlen szabira, de a szombatunkat betáblázzák azon a címen, hogy mi, mint környezetvédelmi alkalmazottak, KÖTELESEK vagyunk résztvenni a takarítsuk ki romániát című szocialista alkotó (=szemétszedő) akcióban. Hab a tortán, hogy minket pont oda vezényeltek ki, ahol az egyik kollega pár hete büntetett az ottlevő szemét miatt, most a büntetés kirovása után meg ugyancsak mi összeszedjük.
És ez kéremszépen, kötelezővé tett önkéntes munka. A következmények vállalásának a terhe alatt, legalábbis ezzel fenyegettek a felettesek.
Hát én vállalom a következményeket, de semmiféle szemétszedő akcióban NEM FOGOK részt venni a munkaszüneti napomon olyan körülmények között, hogy még a munkámat sem fizetik meg, túlóra kifizetéséről nem is beszélve.
Én elhiszem, hogy ilyen kormányzás mellett a vezetőinknek imidzsépítésre/szépítésre van szükségük, hiszen hibát hibára halmoznak, de kikérem magamnak, ÉN nem fogom az ő köztudatban levő képüket szépíteni. Az én hátamon senki ne szépítse a róla alkotott képet, ha meg odajutott hogy erre van szüksége, akkor jobb lenne pofát befogni, és hagyni az arra alkalmasabbakat, hogy az ország élére álljanak.
Egyébként meg kifejtettem a narancsszínű vezetőnknek a mai nap folyamán, hogy az előttelevő főnök 5 hónapig maradt, majd a kormányváltás elvitte, és jelen esetben is imminens a kormányváltás... végülis jó fej, és megértően bólogatott a kormányváltásra is, és azt is elfogadta, hogy én nem vagyok hajlandó szemetet szedni, megértette az érveimet. Igaz, mondtam neki, hogy nem személyeskedésről van szó, az, hogy nem megyek, nem ellene irányul, hanem a felső vezetés ellen, és elmondtam neki azt is, hogy amennyiben kíváncsiak leszenk rá ott fent, akár le is írom nekik az érveimet. Persze a dolog itt megáll, soha nem volt negatív következménye az ilyen kirohanásaimnak, de számomra fontos - legalább képes vagyok tükörbe nézni, és tudom, hogy a gerincem még a helyén van, és hiába nyomják minden oldalról, még egyenes...

2 megjegyzés:

nöné írta...

Azt a kutyanemjóját!!!! Belevaló csajszi vagy, hatalmas igazságérzettel, Ágim imádja Benned, Ő is pont ilyen. Jól teszed, ha nem mész, naná! De most, hogy kiírtad Magadból, picit nyugisabb lettél, ugye?

Annamari írta...

Igen, most már sokkal jobb :o)
Jó, hogy Ági is ilyen, nekem is nagyon tetszett ez benne. És jó tudni, hogy az ember nincs egyedül!