2010. szeptember 26., vasárnap

A vasárnapok...

... úgy tűnik, nálam a kezdés és befejezés napjai.
A múlt vasárnap elkezdett stólát ma befejeztem.
A minta a Haapsalu Sall című könyvből lett kiválasztva, ott kalászminta néven szerepel, de számomra mást jelképez. Ezért a stólám neve: Zúzmara.
Nagyon jó volt kötni.
A mintát a második ismétléstől kezdve tudtam fejből, a szegélyminta pedig nagyon nyilvánvalóan mutatta magát. Igaz, nem a tradicionális rávarrott csipke, hanem felszedtem a szélszemeket és körbe kötöttem rá 11 sort. Amiben kicsit más, az a lustakötésű mivolta, hogy találjon a kristályszerkezetű "ágak" közötti résszel.
Na ez az ágak közötti rész egy kicsit bibis, ugyanis a kétoldalt határoló nem egyforma szemek a ráhajtásokat másként húzzák szét, a baloldali kicsit megnyúlik, de nekem így is tetszik.
A fonal, mint eddig is mondtam, Barka Szitakötő, Angyal árnyalat. Nagyon jó volt kötni, gyorsan haladtam vele. A blokkolásnál pedig kifogástalanul viselkedett, és nagyon jól tartja az alakját. Minden csücsök tűhegyes maradt, olyan, amilyenre kihúztam. A tapintása selymes, az esése gyönyörű.
A stóla pedig egy gyűrűn áthúzható.
Adatok
Méretei: 140*45 cm, 50 gramm
3.25 mm-s bambusz kötőtűvel kötöttem, 8 nap alatt.

14 megjegyzés:

Anice kötős blogja írta...

Egyszerűen szép!

Macus írta...

Meseszép lett. :))

Zazálea írta...

de most én minek is kötök?
:o))

Annamari írta...

Köszönöm, Lányok!
Barka-Angyal előfizető leszek :o)

Ilonamamzi írta...

Csodálatos lett ez is!

Irenka írta...

Csodaszép lett! És szupergyors vagy!

nöné írta...

Mindent elmondtak előttem!
Irigyellek, mert tudsz alkotni! Én sajna egy fránya nyakbavalót nem bírok elkövetni, egyszerűen minden van, csak a kötés nem, brühühü!!!

bucilla írta...

Nagyon szép lett az új stólád, és 8 nap alatt...hihetetlen a tempód.

Csilla írta...

Hihetetlenül gyors vagy, én még a felén sem tartoka stólának amit 12-én kezdtem meg. És nem csak gyors de ügyes is vagy, ez is nagyon szép.

Amanda írta...

Nagyon szép lett! Akkor jövő vasárnap látunk egy újabb szépséget!

Annamari írta...

Köszönöm, Lányok!

Gonoszka2 írta...

Meseszépet alkottál :-)

Kai:) írta...

Well,this is beautiful...and this edge is alike mine:))Our thoughts went the same way...:)

Annamari írta...

Köszi, Gonoszka!
Kai, this was also my thought today, when I saw yous new shawls... thank you!