Igazi tavasz

Végre úgy igazán itt van a tavasz. Az erdőzöldítő, vizet csobogtató, életet felpezsdítő tavasz.
Ez egy olyan pillanatan az évnek, amikor már lehet növényt határozni terepen, és ezt én igen nagyon szoktam várni.
Az első terepek egyike és a szezon megnyitója a kockás liliomos rétek meglátogatása (munkaügyben, szerencsére ilyen is van). Szép az út is fölfele, a Maros felsőbb teraszára kell eljutni. Ilyenkor a Kelemen csúcsait még vastag hósapka fedi.

Az idén igen jól érzik magukat, bizonyára a nagy vizek elősegítették fejlődésüket - a disznajói védett területen még soha ennyit nem láttam virágozni. Igaz, ennyire mocsaras sem volt sosem a terület.

A szárazabb buckákat ködvirág és perjeszittyó borítja.

 

Aztán sétáltunk egyet az erdőben is. Eléggé elmaradott a magasabb területeken levő erdőkben a növényzet. Hosszú volt a tél. A meténgek ilyenkor égszínű rétet alkotnak - ma nagyrészük még bimbóban volt, vagy épphogy megpattintotta szirmait.

A sások közül is kevés kezdett virágot bontani. Talán a hegyi sások vannak többé-kevésbé kifejlődve.

De lent a Maros közvetlen közelében az erdők alja egészen virágos. Van ott minden, ezerszínű a virágtakaró.

Szászrégen határában pedig a kökörcsinek már virágzásuk végén járnak:

Végre látni a rovarokat:

Én pedig hamarosan a kullancs-populációmat fogom kiirtani, kettőt már sikeresen kiszedtem magamból...