2017. április 20., csütörtök

Tervezgetős

Évek óta tervezem, hogy megtanulok varrni. Pontosabban szabni.
Már túlvagyok az egyenes varráson, megy aránylag jól. Sőt, sikerült felhajtani a Klári teljes kör alakú szoknyáját is. 
Mostanában elég sok varrós blogot olvasok, és azt vettem észre, hogy elkezdtem más szemmel nézni a ruhadarabok összeállítását. 
Ezért most is megvettem a Burda Style-t. (a poszt fotói a Burda weboldaláról származnak)
Van benne pár olyan darab amit szerintem megpróbálok megvarrni.
Itt van ez a ruha:
Ez tetszik a legjobban, És elnézve a szabását nem is tűnik bonyolultnak:

Aztán ahogy forgattam a magazint elkezdett nagyon tetszeni néhány másik ruhadarab is. Néhány ruha:
Ennek van egy blúzverziója is, de valamiért az nem jön be, ez viszont igen.
Ez számomra felejtős, mert nem hordható melltartóval én meg nem járhatok melltartó nélkül.
Ez azért tetszik különösképpen, mert anya-lánya verzió. És nem is tűnik túl nehéznek.
(ami hibádzik, hogy magas és vékony nőknek való a minta én meg nem ebben a kategóriában játszom)(ettől függetlenül Klárinak még megvarrhatom a kislányruhát)
Ezen eleinte átlapoztam. Aztán egy idő után elkezdett tetszeni. Nagy melegekben szerintem hasznos lehet. Természetesen nem ilyen tiritarkában, hanem valamilyen szolidabb mintázattal.
Aztán volt ez a top. Nagy melegben ez is oké. (de a nadrág nem tetszik)
Hűvösebb nyári estékre viszont nekem nagyon bejövős ez a kapucnis pulcsi:
No, de ennyire nekem még nem megy a varrás. Ezért online megvettem a letölthető mintáját egy szerintem sokkal egyszerűbb ruhának. Három verziója van, egy ujjatlan, egy rövidujjú és egy hosszúujjú, illetve két hosszban érkezik:
Én ezt egy nagyon sokoldalú darabnak gondolom. Már maga az alapminta különféle anyagból megvarrva különféle hatást kelt, de például derékban könnyű levágni és rászerkeszteni egy más formájú szoknyát. No de még ez is a jövő zenéje...

Nincsenek megjegyzések: