2016. január 10., vasárnap

Remélem kevesebb

még 15 nap és már a türelmem végén járok.
Remélem, nem lesz annyi. A doki állandóan vércukorszintet méret és már unom - nagy a gyerek. Egészen kiment már a grafikonból, 37 hét 2 napkor 3950 grammra becsülte a gép. Én meg alig élek tőle.
A harmadik harmad maga volt a rettenet. Betegséggel köszöntött be és még mindig ugyanúgy tart. Legalább a hangszalag-gyulladásom elmúlt és beszélni tudok (4 hétig nem tudtam), de most már antibiotikumot szedek homlok és arcüreggyulladásra. Mert ugye császár lesz ez is minden valószínűség szerint (a doki nem megy bele a rendes szülésbe császár után ekkora gyerekkel és én bízom benne), és a nőgyógyász elmondta, hogy nem a legjobb valamilyen gyulladással feküdni kés alá. Most már csak annyi kéne, hogy legalább 5 nap antibigyóig eljussak - 3 már megvolt, aztán jöhetne.
Nem csodálom egyébként, hogy nem tudok magamtól gyógyulni és minden apró vírus elkomplikálódik, ez a legény még az agyamat is elszívja. 4 hét alatt hízott 1.2 kilót úgy, hogy én közben próbáltam kivergődni a betegségből - sikertelenül.
Szívem szerint leginkább túllennék már mindenen. Nekem egy életre elég volt a terhességekből.
(az igazság az, hogy ahogy visszanézem a dolgokat úgy tűnik kb 5 nappal nagyobb mint a naptár szerinti kora, tehát 10 nap lenne még hátra. Csak nekem már 10 óra is sok így...)

7 megjegyzés:

Macus írta...

Kitartás, mindjárt vége!
Várjuk már a kislegényt. :)

fenci írta...

Kitartást! és ha vigasztal : tudom milyen - én az ikerterhességem 39ik hetében könyörögtem a dokinak, hogy szülhessek :-) kegyesen beleegyezett, hogy ne szedjek több gyógyszert - két nap múlva jöttek...

aarkus írta...

Sok erőt kívánok az utolsó és majd az első napokhoz, és ok örömet is mellé!

Babi néni írta...

Ó, Annamari!<3

Zsoofi írta...

Nagyon szorítok. Remélm, azóta már ki is kapták ezt a kis gazfickót! Vagy legalább a betegségből jobban lettél.... <3 <3 <3

Annamari írta...

Köszi, Lányok. Még mindig egyben, egyre nyűgösebben, és a legényre rájött a forgolódás, minden reggel más pózban van. Az éjjel azt álmodtam, hogy a doki 20-ára programált be császárra, na én remélem, hogy már azelőtt valami lesz. Hidegfront van.

MrsYarnart írta...

kitartást és jó egészséget :)