Nyugalom

Hosszú idő óta először nem fájt ma a lábam, talán egyáltalán. Végre úgy tudtam járni, hogy nem szenvedtem minden lépésnél.
És jártunk is egy rövidet - azért nem viszem túlzásba, nem szeretném ha újrakezdeném a kínt.
Koronka határában elindultunk egy ösvényen. Ahogy fennebb haladtunk nyugat fele előbukkant egy feketefenyő és mondtuk, hogy na addig megyünk.

Az ösvényt árvalányhaj és nagyezerjófű szegélyezte (már virágok nélkül), sok írisz-levelet is láttunk (törpe nőszirom lehet sztyeppréten), de ez nem a megfelelő időpont a határozásra. Majd tavasz végén kéne oda eljutni.
Aztán a tető közelében rájöttünk, hogy a régi temetőben járunk. Egy 1833-as és egy 1886-os sírkövet tudtunk leolvasni, a többin az írást eltörölte a szél, eső, nap és hó. Úgy általában az idő.
"Béke lengjen porai fölött", írta az egyik olvashatón.

És béke volt, csend és magány ott fent.
Az idén az ősz még nem jött el egészen. Kelet fele nézve, ahova visszasütött a nap éppen kezd színesedni a világ.

Még mindig vannak virágok is,

sőt egy méh is gyűjtögetett még egy szurokfű megkésett virágzatán.

Nálunk most így tombol a vénasszonyok nyara...