2014. szeptember 18., csütörtök

Negyedik

Negyedik napja ovis Klárika.
Ma reggel azonkívül, hogy alig lehetett kiszedni az ágyból nem volt nagy hiszti, na de tegnap... ütött-rúgott, menekült. Hogy menjünk haza, ő nem akar oviba menni. Alig tudtam cipőt húzni a lábára, már ott tartottam, hogy anélkül viszem, aztán valahogy mégis sikerült. A lépcsőházban is visszafordult, meg az utcán is többször, úgyhogy végül ölben cipeltem be. (szerencsére nagyon közel van, pár perc séta)
Alig tudtam otthagyni, de mint kiderült csak addig tartott a hiszti ameddig becsukódott köztünk az ajtó. Utána rácuppant Ovimamára (mint kiderült egész nap rajta van), és ment minden a rendes kerékvágásban. Evett, aludt, meghallgatta a mesét.
Ő a legkisebb a csoportban, és a 21-ből a 7 kislány egyike.
Viszont örülök, hogy helyt tud állni a nagyobbak között, mint kiderült ügyesebben eszik egyedül mint a nála nagyobbak közül páran. Sőt, van akinél jobban is beszél, úgyhogy úgy gondolom, nem lesz baj.
És sejtem ő az egyetlen aki ismeri a teljes ábécét...
A délutánok mostanában azzal telnek, hogy játszunk együtt, hárman, és nagyon igényli a kizárólagos figyelmet, és este emberi időben már alvás van. Hajnalig. Akkor felébred és kéri a tejet (vagy nem), és onnan kezdve fogja a kezem. Aztán átjön a takaróm alá és tapos a kis lábaival.
Nehéz az az óra amit ovi előtt együtt tölünk mert az én lelkiismeretem kicsit rosszul érzi magát, de aztán amikor ottmarad és én hazajövök akkor megnyugszom. Tudom, hogy hosszabb távon ez a jobb neki, nem az az elszigeteltség ami falun van, ahol nincsenek játszótársai.
---------------------------------------------------------------------------------------
Az elmúlt napok alatt végre rendesen sikerült kitakarítani, úgyhogy ma már előkerülnek a kötőtűk is.
Egy kis próbakötésem már van:
Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy fonalam van-e elég...

2 megjegyzés:

Kósa Márta írta...

Harminc évnyi óvónéniség és három cukker unoka nagymamájaként félve jegyzem meg:
Nem tudom ki terjeszti, hogy a gyereknek jobb az óvoda, mint a saját édes anyukája!
Ha lehetőség van rá maradjon a gyerkőc az anyukájával!

Annamari írta...

Nincs lehetőség rá. Itt a gyermek 23 hónapos korában vissza kell menni dolgozni.