2014. július 31., csütörtök

Megjártuk a hadak útját.

Az átmeneti jobbulás után csúnya visszaesés következett, és így történt, hogy megjártuk a kórházat. Kemény 4 napot töltöttünk bent, nekem 4 hétnek tűnt...
Én most is azzal szembesültem amivel eddig is - az idegsebészet kivételével -: az emberek rendesen viselkednek, a rendszer rossz.
Ott kezdődött, hogy nem volt külön ágyunk, de amiatt, hogy Klárika lefoglalta az egyetlen ágyat a szobában, üresen maradt két kiságy, na az nekem egyik sem volt jó, úgyhogy odatelepedtem a lábához és 3 éjszakát töltöttünk így. De a kérdés továbbra is marad: két kiságy mellé miért csak egy ágy dukál?
A következő sokk akkor ért amikor éreztem, hogy forró a gyermek és elmentem lázmérőért és akkor megkérdezték: hát nem hoztam magammal? Mondtam: nem, én KÓRHÁZBA jöttem vele. Aztán előkerült egy nővér sajátja, és azzal mértem ameddig másnap bekerült az itthoni.
Amikor aztán végre a 39-40-es lázak megszűntek akkor mondta az orvosnő, hogy intravénás paracetamol helyett át kéne térni gyerek-ibuprofenre, de sajnos nekik nincs, hozassak én. 
A röhej az volt, hogy az ultrahang-gélt meg kellett fizetni. 2 lejbe került, nevetséges összeg, de mint tény olyan mint egy rossz vicc.
Pozitív volt viszont, hogy amikor Klárikával akartak kommunikálni a román orvosok/nővérek próbáltak vele magyarul beszélni. Meglepődtem, hogy mindegyikük beszélt valamilyen szinten magyarul. Úgy a nyugdíjkort közelítő főorvosnő, mint a huszonéves rezidens és mindenki magyarázta neki, hogy mókuskák vannak a parkban (ami tulajdonképpen az erdő alja) (igen, az is pozitív, hogy szép környezetben van a gyerekkórház, csupa zöld a környék).
Az étel is megér egy misét: a kvázi ehetetlen kategória. Ehhez jön még. az, hogy az orvosnő közölte velem, hogy Klárika korában a tej méreg (whatever), ehhez képest több tejet adtak minden nap mint amennyit itthon iszik. Na és mondta, hogy tömjük bele a gyümölcsöt-zöldséget (mi becsületszavamra próbáljuk és eddig is tettük, de nem eszi meg), a 4 nap alatt viszont még egy szem ribizlit sem láttam. Semmit. (Mármint azon kívül amit mi vittünk magunkkal, mert nekünk volt többféle is, persze Klárikának ez mindegy volt)

És még van egy nagy baj a kórházzal: a lakótársak. Van az a fajta ember aki után hiába mossák le a wc-t szegény takarítónők, mert továbbra sem húzza le a vizet, úgyhogy az utánakövetkező látja a produktumot és azt is, hogy papír nélkül rendezi az ügyet. A szomszédos kórteremben két ilyen volt. Azok folyamatosan a telefonon lógtak vagy cigiszünetet tartottak a parkban, miközben az egyikük 6 hónapos tüdőgyulladásos gyermeke volt, hogy egy órát ordított egyesegyedül a kórteremben. És egyszer amikor az anyja véletlenül épp fent volt és nyöszörögni kezdett odaszólt neki, hogy hallgasson mert kitapossa a belét. Nehezen fogtam vissza magam, lehet nem is kellett volna --- tudom nem az én dolgom, de kár azért a csepp gyermekért. Egyszer pedig hallottam lent a beszélgetésüket, hogy most már az XY férjét is lecsukták nemtudom kicsoda után... Szegény gyermekek. 
Következtetésként: nem akarok még egyszer bekerülni...
(viszont elég sokat horgoltam minden bontás ellenére, de bár inkább ne haladtam volna azzal...)

7 megjegyzés:

Dominika írta...

Hűűű, remélem, már teljesen jól van Klárika!
Mi volt a baja?

Annamari írta...

Tüszős mandulagyulladás. De nem is a betegség volt súlyos, hanem az ő immunreakciója, ami produkálta a 40-es lázakat. Most már jól van, csak még szedni kell a gyógyszereket pár napig.

Zsoofi írta...

Te jó ég!!!!
Ez szörnyű történet volt, Annamari, nagyon sajnálom!
Én is nagyon remélem, hogy most már tényleg gyorsan felépül! És lehet valamit tenni azért, hogy máskor ne legyen ilyen immunreakciója? Vagy hogy legalább ne ennyire erős?

fenci írta...

A kórháztól én is kimondottan irtózom, pontosan az általad leirtak miatt és mert sajnos, volt részem benne kicsi gyerekkel. Gyógyulást Klárikának!

Annamari írta...

Szerencsére most már egészen jól van, annyira, hogy a gyógyszert már kizárólag erővel tudom beadni neki. Még gondolkodunk a történteken, a legegyszerűbb volna minden nyavalyát kikerülni... :D fogalmam nincs, tulajdonképpen örülni kéne ilyen immunrendszernek és most mégis csak rémiszt az egész.

CathlenKata írta...

Jobbulást a picurnak.
(Amit átéltél azért nem nem irigyellek)

Annamari írta...

Köszi. Jó, hogy lejárt, én meg remélem nem lesz ismétlése...