Június

Észrevétlenül nyár lett, legalábbis ami a dátumot illeti, mert a ma reggel egészen csípős volt, olyan igazi tavaszi. (viszont párás és erről eszembe jutottak a tájfutóversenyek még Kolozsváron, amikoris rendszeresen esett az eső. Akkor is ha előtte és utána is gyönyörű idő volt, viszont ez a párás esős idő mégis kölcsönzött egy különleges hangulatot az erdei futásoknak, így utólag visszagondolva szép volt. Akkor azért nem élveztem túlságosan azt, hogy már az első párszáz méter után már a cipőmbe költözött a mocsár és a futóruha alatti pamutpóló kilós súly lett és hol volt még a verseny vége.)
Mostanában, mint a múltkoriban már írtam kicsit sűrű a program.
Elbeszélgettünk a kollegákkal a munkahelyi helyzetről és arra a következtetésre jutottunk, hogy talán túlontúl beleéljük magunk az egészbe, nem erről kéne szóljon az élet. Nem kéne felőrölje a szabadidőnket az a stressz, hogy fegyelmi bizottság elé mennek (én nem, de nem azért mert különb vagyok, hanem mert tavaly amikor ez az ellenőrzés volt még nem dolgoztam), mert teljesen megalapozatlan a rengeteg vád ellenük. Az első csoport már túlvan rajta és pozitívak az élmények, csak hát a helyzet nem az. Mert hiába derül ki az ártatlanság, egy-egy ilyen fővárosi kiruccanás elég kimerítő, főleg, hogy éjjel utaztak.

Élvezni kéne a hétvégéket, amikor együtt a család. Mióta hárman vagyunk (és főleg mióta visszamentem dolgozni) olyan más lett minden. Előtte is szerettem a hétvégék nyugalmát egy-egy munkahét után, de most ezek a mozgalmas hármasok sokkal jobbak.
A szombati program rendszeresen a "birtok" (bár most kihagytuk, az én egészségi állapotom miatt és jó volt pihenni). Olyan jó amikor átbukunk a Nyomáti tetőn és megjelenik a láthatáron a Bekecs (ami nem igazán hegy), annak közvetlenül a lábánál van Berekeresztúr.

Jó ott lenni. Szeretem a csendet és a más levegőt.

A vadvilágot ami beköltözik az udvarra - ez a szarvasbogár a kapufán volt egyik nap. Csak úgy

Már ismerjük az embereket, ők is minket. Aztán útban hazafele bemegyünk friss tejért és tojásért. És van, hogy elkerülünk a szomszédos településekre. Azok talán még elzártabbak mint Keresztúr és olyan tiszta ott minden.

A vasárnap általában azzal telik, hogy valahova megyünk hárman, Klárika miatt. Tegnap a Marosparton voltunk, nagyon jó köveket dobálni a vízbe, legalább annyira szórakoztató mint a homokvár-építés.

De a lényeg, hogy Klárika szereti. És olyan jó látni a boldogságát.

Kötésileg az van, hogy elkezdtem neki egy kis kardigánt (a zokni mellé, de ez sürgősnek tűnik). Pamut-akril fonal, valamikor régebb került hozzám, kicsit fakó pink és vékony, annyira, hogy négyszálra kötöm 4 mm-s tűvel. A rugalmatlansága miatt lassan halad, fáj tőle az ujjam is. Viszont tetszik a kötésképe, és tetszik az, hogy igazából nincs súlya. És mégis úgy tűnik, hogy szép lesz az esése.

És az is jó, hogy mellette tudok olvasni - időnként egy-egy jó kötősbolgot olvasok a kezdetektől máig, már megtettem pl. Lene blogjával, most Kate Davies a soros. Szeretem ezt a nőt. Szeretem az erejét és a kitartását és szeretem az ízlését. Nagyon tud inspirálni.

És vannak terveim is, de varrógépesek és félek róluk beszélni. Ha vállalható lesz az eredmény akkor majd mutatom...