2014. június 26., csütörtök

Csütörtök

Annyi minden történik mostanában és olyan nagyon gyorsan. Mióta visszamentem dolgozni a napok még annál is gyorsabban telnek mint tették előtte.
Mostanában megint nagyon alvásdeficites napokat élünk, pontosabban éjjeleket - és sokszor nagyon nehéz észnél maradni napközben.
Tegnap volt az egyik legdurvább éjjelem: 4-kor "anyu, kezed", kb egy órán keresztül ment a kézsimogatás és ujjbüngyürgetés, aztán éppen visszaaludtam volna amikor következett az "anyu hozz tejet" és én nem voltam képes lábraállni (de tényleg: egyszerűen nem tudtam felkelni) ő viszont igen és hajnali 5-kor üvöltözve rohangált a lakásban. Aztán megitta a tejet (amit apu hozott) és mire szólt az óra ő visszaaludt (kb másfél óra alatt, tegyem hozzá) - nekem viszont készülődni és menni kellett. A mai ébresztő 5-kor volt, a tegnapi 4-hez képest egyenesen felüdülés.
És ehhez tegyük hozzá, hogy a déli (el)alvás is katasztrófa, néha ki is marad.
És este 11 előtt NINCS alvás. Néha nagyon elkeseredek.
Aztán amikor így néz akkor elmúlik minden bajom...
(megkaptam az első igazi nyálas babapuszit, olyan elolvadós érzés volt)
Az ilyen sűrű program miatt a szobabicikli megint díszlet lett. Igaz, a napi legalább 40 perc gyaloglás megvan (néha 80 is), de az nem nagyon elég.
Ma megint elolvastam "az arra van időd ami fontos" mondatot. És megint azt mondom: akinek SEMMI felelőssége és kötelezettsége nincs azok esetében működik. Ha nincs család és munkahely akkor tényleg. Nekem viszont mindkettő van. Ráadásul van hobbim is. Igaz, azt leginkább késő este űzöm, amikor már úgysem tudok (és nem is akarok) fitnesszel foglalkozni. (ha elalvás előtt kezdek el mozogni akkor a jelenlegi 4-5 óra alvás helyett vagy 2-3 maradna, én nem tudok edzés után elaludni, és nekem most az alvás is nagyon fontos lenne, legalább az az 5 óra ami kijut)
Szóval szó ami szó: rég nem bicikliztem. Most nem a bizonyítványomat magyarázom, mert vissza nem híztam ami lement (már beleférek egy újabb nadrágba is), hanem inkább kesergek. Ami jó, hogy az Achilles-inam kb. 3 hónap után nagyjából helyrejött, de még mindig fáj mire beérek az irodába. Vagy haza. De már tudok rendesen járni, és nem kell megálljak félúton munkába menet mert teljesen kiakad a lábam.
Ilyen körülmények között tényleg kell a kikapcsolódás. És engem a kötés kapcsol ki, úgyhogy kötögetek - meglett a 45-ös zokni is.
És elkezdtem egy másikat is (magamnak) de azt le is bontottam, aztán elkezdtem egy újabbat és kötöttem belőle vagy 3 sort és azóta úgy van. Valami textúra- mintát képzeltem abba is, majd kötöm lassan.
Azért lassan mert újabban a varrás került előtérbe.
Varrtam magamnak egy blúzot.
Nem lett jó, távol áll tőle.  Aztán kicsit alakítottam rajta
- még mindig nem jó, de jó úton halad a hordhatóság irányába. A nyaka még javításra vár.
(én meg ugyanolyan béna modell vagyok mint régebb)
De az ember így tanul. Most már legalább tudom kezelni a varrógépet, és elkezdtem érteni a különféle öltések lényegét. Már gomblyukat is varrtam (azon fűztem át a nyak megkötőjét), nem is nehéz.
További terveim is vannak:
És az idén újabb meglepetés ért: elkezdett bimbózni a Sansevieria-m.
Sok-sok éve megvan (úgy örököltem 7 éve, egy akkor kb 15 éves növényt), soha eszébe nem jutott virágot hozni - most 2 kocsány jelent meg és minden nap megnézem a változást. (ILYEN lesz)
Szóval mozgalmas a nyarunk, újra. Valamikor talán jön egy lazább, könnyebb időszak.
P.S. minden mellé most úgy van, hogy jövő héten festjük a ház használatba veendő részét falun.)

2 megjegyzés:

fenci írta...

Nem irigyellek, tudom milyen az alváshiány - nekem is volt hasonló 3 éven - brrrr... utána kicsit rendeződött a dolog, most már néha sikerül 6-7 órát aludni éjjelente :-) neked az is neheziti, hogy nappal munkába kell menni, helyt kell állni... hátha az ovi majd hoz valamiféle változást.

Annamari írta...

így van, és nálunk a hibalehetőség nulla. És olyankor nagyon nehéz koncentrálni...