2014. május 4., vasárnap

Takarózhatok

Befejeztem.
A takarót:
Szárazon: benne van kb 1.4 kiló anyag, ennek nagyrésze Red Heart Detroit, de van benne Lisa (azt hiszem) és Tris is, a középrózsaszín nehéz volt, a Detroitból csak a világos meg a sötét van, ráadásul ez eredetileg vásárolt gombós nem volt elég és amikor pótlásért mentem nem volt nekik belőle, úgyhogy másféle fonallal pótoltam (jól látszik a különbség, de hát olyannak kell lennie úgy döntöttem), szóval elég nehéz volt megtalálni a megoldást. 3.5 mm-s horgolótűvel készült, de lehet, hogy elbírta volta a 4 mm-st is.
7 hosszú hónap után tegnap késő este eljutottam oda, hogy már csak a mosás van hátra - nem hittem volna hogy képes vagyok erre.
Tavalyelőtt ilyenkor még horgolni sem tudtam (najó, úgy igaziból most sem tudok), tavaly ilyenkor már megvolt a macska meg talán a szőnyeg, de azért a horgolókarrieremnek nagyon az elején járok még.
Nem volt könnyű a folyamat. Nem technikailag, hanem mert meglehetősen unalmas volt.
Közben muszáj volt egyéb projekteket futtassak, mert kizárólag emellett szerintem elkerültem volna a sárga épületbe a Somostető alá (ott működik a diliház). Így lett, hogy készült azóta 2 pár ujjatlan kesztyű, 2 pár kesztyű, 1 pár kapucnis kesztyű, 1 pár apró kesztyű Klárikának, 2 kötött sapka, vagy 8 horgolt sapka, vagy 4 pár zokni, 1 mellény, Klárikának horgolt cicapárna és megfontam egy csodálatos rovingot is. Szóval ha mindezen munkaórákat takaróhorgolásra fordítottam volna régesrég el is felejtettem volna.
A négyzetek meghorgolása néha nagyon nyögvenyelősen ment, néha jobban. És most mégis azt mondom, nem a 88 négyzet volt a legrosszabb, hanem ezeket összehorgolni.
Végülis a hátsó hurkokat horgoltam össze, nekem így tetszett leginkább a színe,
na ezeket összeszedegetni bizony nem ment egyszerűen.
Untam és a végén már a "csakazértis megcsinálom" vitt előre. Aztán ehhez képest a körbehorgolás már szanatórium volt.
A szálak eldolgozása és levagdosása is több napba tellett, itt van a levágott végek kb 90%-a.
De a legjobb az egészben az, hogy a kitűzött határidőre végülis készen lettem, a tulajdonos megkaphatja második születésnapjára jövő hétvégén.
Most szépen megy a mosógépbe (amikor eláll az eső, egyébként a képek is ezért rosszak, nem akartam villanyfényt és a természetestől ma ennyire futja) aztán a szekrénybe vasárnapig.
És egy pár napig nem hiszem, hogy horgolótűt veszek kezembe.
De nem hiszem, hogy ez az utolsó takaróm, lesz ennek még folytatása amikor kipihenem magam...

8 megjegyzés:

Macus írta...

Nagyon szép lett, érdemes volt küzdeni vele. Óriási meló, de legalább akkora öröm is. Gratulálok!

(Én is hasonló módon horgolom össze a négyzeteket. )

Zsoofi írta...

Nagyon-nagyon-nagyon szép lett, Annamari! És azért gyorsan meglett az az összehorgolás meg száleldolgozás!!!! Nagyon ügyes vagy, hogy inkább túlestél rajta, amint lehetett, mert szerintem - vagy számomra - ez tipikusan az a munka, aminek ha nem esik neki az ember, hanem mindig csak kicsit csinál belőle, akkor teljesen megutálja az egészet!
De micsoda ajándék ez!!!!!!! Klárikának egész életére szól!
És gyönyörű lett az összehorgolása, szerintem! A színén semmi sem látszik.
Gratulálok!!!!!

Irenka írta...

Itt is gratulálok! A kitartáshoz főleg, de az ügyességhez is, mert nagyon-nagyon szép lett! Csodás ajándék Klárikának. Használja egészséggel!

Annamari írta...

Köszönöm!
Gyorsnak nem mondanám az összehorgolást, de igaz, hogy ha az ember nem végzi el ezeket a munkákat minél hamarabb akkor bizony undorhoz vezet...
Remélem majd szeretni fogja a leányzó, leginkább nem mostanra készült hanem nagyobb korára. Minél hamarabb készül a "hozomány", hogy legyen idő mindenre :)

böpörö írta...

Fantasztikus lett:)
Gratulálok hozzá, Klárikának kívánjuk, hogy használja egészséggel, nagyon sokáig! Anyukájának pedig, hogy sok-sok hozományt készíthessen neki. Aztán lassan egy tulipános ládikó is bekerülhet a sarokba...:)

Jutka írta...

Kitartó munkád meghozta gyümölcsét!
Gyönyörű, igazi csajos takarót horgoltál a színek harmóniája különleges és a takaró nagysága.....
használja jó sokáig az ünnepelt:9 Itt kívánok Klárikának nagyon sok boldog születésnapot!

aarkus írta...

Gyönyörű rózsakert, bámulatos!

Annamari írta...

Köszönjük :)