2014. április 10., csütörtök

Utolsó napok itthon

Hétfőtől megyek vissza dolgozni. Nem jószántamból, de ez van, nem kívánságműsor. Klárika felügyelete talán megoldódott.
Most nagyon mozgalmas minden. Valahogy annyi dolog összegyűlt így erre a hétre. A legrosszabb a fogorvos. Vagyis ma volt rossz, mert egyébként nem, és előreláthatólag nem is kell sokat járnom - talán jövő héten mindennel végez -, na de a mai... most is sajog meg lüktet a fogam helye, amit úgy erőszakolt ki, hogy közben azt hittem szétreped az állkapcsom. Nem az ő hibája, nem is az enyém - így alakult és jó, hogy túlvagyok rajta.
Közben erősen belelendültünk a kert rendbetételébe. Sőt, már ültetgettem is múlt héten, jött rá eső de jött fagy is, remélem nem fagytak ki a fűszernövényeim. Szombaton meglátom, és akkor folytatom a kertészkedést a cukkinival, sütőtökkel, mángolddal, paszullyal. (ez a munka nagyon jólesik)
Az életmódváltásom egészen jó úton van, a legjobb az egészben a biciklizés - ami holnap lehet kimarad ha így lüktetek.
No de azt akartam mondani, hogy mindezek mellett valahogy nagyon megy a horgolás. Nem tudom mikor jutottam el ide, de már (csak) 29 négyzetem van hátra. Hétvégén azzal foglalkoztam, hogy meghorgoltam a belsőket, szám szerint 39-et és azóta valahogy valamikor 10 négyzettel végeztem...
(a képen a 39-es állapot látható, illetve még azelőtti, amikor még nem volt meg a 39, 
azóta meglett és el is fogyott 10, a jelenlegiről nincs képem)

Napi 3 elfogy de van, hogy 4, tehát azért még mindig van vagy 10 napra munkám csak ezekkel, de kezd valami fény látszódni az alagút végén. Jó, tudom, utána még össze kell rakni őket meg körbehorgolni és biztos vagyok benne, hogy az sem egynapi munka, de most már látom, hogy meglesz.
Csak attól tartok, hogy amint ezzel végzek beindul még valami ilyen hosszútávú horgolás...
(és eldöntöttem, hogy lesz egy munkahelyi projektem is - zokni -, nem akarok csak úgy üresben ülni amikor épp nem lesz amit csinálni)

4 megjegyzés:

Kati írta...

Akkor újra munka. Nagyon szép lesz ez a takaró :) Nekem vakáció a jövő hét, s jön a Párom :)

Annamari írta...

Jó neked :)

aarkus írta...

Olyan szép, üde, tavaszi. :-)) (És micsoda meló..!)

Annamari írta...

De most már haladok elég rendesen vele :)