2014. április 18., péntek

Jómunkásasszony

Szinte furcsa volt ilyen hosszú idő után visszamenni dolgozni. Szerencsére az újonnan kinevezett főnök rendes, és nem ölt meg a munkával eddig. Előreláthatólag senkit nem fog agyondolgoztatni, de úgy tűnik én elég sok titkárnői munkát fogok kapni, mert rájött, hogy gyorsan gépelek (legalábbis a kollegákhoz képest), ráadásul román karaktereket is használok.
Egyébként jól kezdődött a munka, szerdán terepre mentem és az első településen máris beragadtunk a sárba autóstól (a bezárt szeméttelep mellett), mire sikerült kikecmeregni addig olyanok voltunk mint valami dagonyázó vadmalacok. Testületileg: polgármesterrel, alpolgármesterrel, tűzoltótiszttel és vízügyessel együtt... szóval semmi nem változott. (Az sem, hogy az ünnep előtti péntek a nőknek szabadnap, úgyhogy ma itthon vagyok.)
A hétfő nagyon nehéz volt. Klárika akkor ébredt amikor épp készültem elmenni itthonról, sírt és hívott. Nem tudom jó volt bemenni hozzá vagy nem, de én bementem, felvettem, megöleltem és elmagyaráztam, hogy később jövök. Őt sírva hagytam itthon, én sírva mentem ki a lakásból. Kedden be sem mentem hozzá, aztán szerdán szerencsére fél 9-re kellett mennem és csak a főtérig, úgyhogy engem látott amikor felébredt, én adtam oda neki a tejet és nyugi volt ameddig hazajöttem. Most mamánál van, délben hozzuk haza és kedd reggelig hármasban leszünk együtt. Ez nagyon jó.
Sajnos a délutánok sem voltak túl könnyűek, szinte mindennap jártam a fogorvost - 3 nap alatt kikezelte az összes likat meg a fogínygyulladást is, viszont ma megyek vissza talán ötödszörre a húzott fog komplikációival. Most már talán jó irányba haladnak a dolgok, de nagyon lassú a gyógyulás és erősen tud fájni a begyulladt csont...
Csodával határos módon viszont elkezdtem nagyon jól haladni a takaróval.
Még azt hiszem 10 négyzet van hátra (vagy 9?), remélem a szabadnapok alatt sikerül a négyzetek végére járni és akkor jövő héten legalább összevarrhatom (vagy horgolhatom) a takarót. Jó volna ma megvenni még két natúrszínűt, hogy ha netán túl gyors lennék ne legyen akadály, hogy elfogy a fonalam, csak annyi a baj, hogy a fogorvos meg a fonalüzlet pont ellentétes irányban van, nem tudom hogy fogom tudni összekötni a két utamat emberi időben, mielőtt Klárikáért megyünk...
Egyébként pedig tegnap végre sikerült csatolmányok (férfi és kiskorú) nélkül elmenni a kedvenc fonalashelyemre, vettem is vagy 5 gombóc zoknifonalat, csak éppen világosszürke nem volt, amire pedig erősen fentem a fogam... na de legalább kiköböztem, hogy a fogorvosom kedvenc színeiből éppen van itthon, úgyhogy lesz neki BSS-e, ha nem tudnék horgolni fonalhiány miatt akkor célirányosan köthetek. Ez lesz a harmadik pár folyamatban levő zoknim.

2 megjegyzés:

MrsYarnart írta...

csak nekem tűnik úgy, hogy milyen hamar kész lettél a blokkokkal? :)

aarkus írta...

Nem lehet ez most könnyű időszak neked, nektek, sok erőt hozzá! :-)