2013. szeptember 1., vasárnap

Sokk

Kezdek szembesülni újabb dolgokkal. Ezúttal a játszótéren.
Múlt héten kétszer történt meg, hogy egy gyerek csak úgy megütötte Klárit. Először a csúszda folyósóján, egyenesen nekirohant, megütötte, megfordult és elfutott. Klári állt és nem értette. Én sem, és azt hittem, az anyja nem látta. Másodszor Klári "rajzolt", a gyermek odament, jól fejbedobta egy labdával és elrohant - volna, de én megszólítottam, hogy miért bántja a kisebbeket? Eközben az anyja meg felháborodott, hogy milyen jogon szólok rá a gyerekére? Mondtam, egyszerűen olyan jogon, hogy az ÉN gyermekemet bántja. Ó borzasztó, azt mondja, hát de semmi baja nem lett. Én kiakadtam. Ők tőlem nyugodtam öldökölhetik egymást családon belül, nálunk ez nem szokás, és ugyanúgy én is kikérhetem magamnak, hogy az én nevelési elveim ellen ő ne dolgozzon.

Aztán egy férfi kérdi, hogy vágtuk-e le a Klári haját. Mondom, nem. Miért nem? Mondom, mert mi így akarjuk. Hát de jobb ha levágom. Jobb? Kinek? Nem is válaszoltam neki. Szerintem nekünk kell jó legyen. Klárinak pont mindegy, mindenki másnak meg semmi köze.

Na de a csúcs tegnap volt. Egyedül voltam kint vele délután, itt a szomszédos homokozós játszótéren. Az elején jó volt, rajtunk kívül volt 3 iskolás leányka, jól elvoltak egymással, aztán kettő hazament s jött két fiú. Egy olyan kisiskolás meg egy ovisforma. Klári szeret a libikókákra felmászni és azon (is) szoktuk hintáztatni. Ahogy próbált felmászni az egyikre az iskolásforma gyorsan odarohant és felült rá. Aztán Klári csúszdázni akart, ez felült a csúszda tetejére és nem akart semerre mozdulni. Aztán Klári felkérezkedett egy hintára, feltettem, és álltam a háta mögött miközben lógattam - ezekt ketten meg lökdösték lefele (én erősebb vagyok azért), hogy le fog esni mert kicsi. Eközben az anyjuk ott ült egy padon és semmit nem csinált. Egyszer hangosabban szólhattam, mert elkezdett ő is ordítozni a gyermekkel, hogy hagyja abba - de nem szedte volna fel a seggét a padról, a gyermekek meg pont tojtak rá, hogy az anyjuk mit mond egyébként - mire kiszól egy pasas, hogy ne ordítson. Na azt kellett volna hallani, hogy mit lerendeztek, merre röpködtek a levegőben a nemiszervek, és ezt a gyermekek élvezettel hallgatták. Aztán valahogy elült a vita, beültünk a homokba, odajön az előző adagból ottmaradt leányka, és kiveszi a Klári kezéből a lapátkát, ő meg elpityeredik, de a leányka nem akarja visszaadni. Mondom, adja vissza, nem látja, hogy sír? Hát hogy de neki kell. Mondom, kelljen valami más, ő a nagyobb, ne a kisebbekkel szemben éreztesse az erejét, vegye azt a játékot amit már letett, nem pont azt, amivel játszana.
És mindeközben minden anyuka ült a padon, cigizett és viháncolt...
Nagyon örültem, amikor Klári megunta és elindult hazafele. Igaz, mikor szedtük volna össze a homokozósdolgainkat, akkor egy tata odaszólt, hogy maradjunk, hiszen az unokája olyan jól játszik a Klári játékaival. Erre már nem reagáltam semmilyen módon, köszöntem és hazajöttünk. Játékostól.

Szóval nem akarom azt mondani, hogy Klári tökéletes. Van bizony amikor ő is szemet vet mások dolgaira, és ha elkérjük és ideadják akkor játszik vele. De olyankor rászólok, amikor erőszakkal akar megszerezni valamit, és akkor mehet a hiszti ha úgy gondolja. Igaz, ő ezt csak olyanokkal teszi akiket ismerünk, a barátaival, és volt olyan, hogy morcogtak egymásnak, és igen, olyankor hagyom/hagyjuk lerendezni a meccseiket egymás között, de amikor nagyobbak bántják, azt nem tűröm szó nélkül.
És remélem, nem leszek olyan anya, akit meg sem hallgat a gyermekem (mint a két fiúcska az anyját), sem olyan, hogy miközben Klári a kisebb gyermekeket molesztálja én majd a padon röhigcséljek a hasonszűrőekkel... 

6 megjegyzés:

Kati írta...

Sajnos egyre több a gyerekek közti agresszió is, s ahogy mondják, kicsi kutya a nagytól tanukl, a szülőnek kellene példát mutatnia.

Pamacska írta...

Őrület. Az én kisfiam 15 hónapos, most tanul járni, elhatároztam, hogy leviszem a játszóra, mert kell neki a társaság, de előre félek az ilyen szituktól.

Mázsa Viki írta...

Döbbenten olvasom! Hálistennek nálunk a régi játszótéren ilyen elő sem fordult, nagyon jó fej anyukák voltak, nem eggyel barátságot is kötöttem. A gyerekek sem bántották egymást. A játékokat néha elkérték, vagy elvették, de ha rájuk szóltunk visszaadták. Szörnyű. És valóban, ezek a gyerekek ezt valakitől, valahonnan látták! Egyáltalán nem vagyok elfogult, de a mi gyermekeink még kapnak tőlünk értékeket, és nagyon féltem őket, hogy ilyen világba, ilyen emberek közé nőnek fel. :(

Annamari írta...

Kati, nagyon igazad van. Kicsi kutya a nagytól tanul. ha ezt látják otthon, akkor mire számítsunk? Akkor, ott nyilvánvaló volt, hogy a két kisfiúnak esélye sincs jobbá lenni olyan szülők mellett akinek a szájából kizárólag káromkodás jön elő. Ha gondoljátok, idézek, bár románul folyt a beszélgetés...
Klárika is 15 és fél hónapos, annyi, hogy ő már stabilan jár, de hát apró, és ezt kihasználják ezek a nagy lovak.
Amúgy a szomszédainkról én is írhatnék, ott is a sok gyerek rohangál az utcán, a tömbház előtt parkol családonként a 4-5 autójuk, és amikor megyünk parkolóhelyet keresni, akkor szúrnak a szemükkel, hogy miért is járunk ott ahol a gyerekeik az utcán játszanak. Seggfejek és pont.

Annamari írta...

És még annyi, hogy mi egy aránylag civilizált városrészben lakunk. Nem vagyok kváncsi a többire...

Zsoofi írta...

Szerintem a legrosszabb az, hogy sok hasonló gyerek lesz az óvodában a csoporttársa - ha tetszik, ha nem. Anyukám óvónő, szóval nem csak úgy a levegőbe általánosítok....