2013. július 18., csütörtök

Napfényes

"Időkbe látó meztelen tetején
tisztást vetett a bujdosó verőfény
."
                                                       Áprily Lajos: Tetőn

Majdnem két éve nem kötöttem kendőt, és ez most kellett.
Már roving korában gyönyörű volt ez a szösz, és már amikor elkezdtem tudtam hogy Conifer lesz belőle. A fonal is tetszett, s bár a hossza nem felelt meg a terveimnek ez nem akadályozott meg abban, hogy nekikezdjek a kendőnek.
Gyors, haladós minta ez, nagyon könnyű megjegyezni a sima sorokat, a csavarós fordított sorokon kell csak nézni az irányt (szerintem). És ugyanezek a csavarós sorok adják a térhatását.
Ha most újból kötném akkor 4.5 mm-s tűvel kötném a 4 mm-s helyett, de az is lehet, hogy 5 mm-ssel. Akkor viszont bajban lennék a fonalmennyiség miatt, de azt hiszem elég lenne. (egy adott ponton már azt hittem így sem lesz elég, és eldöntöttem: a szegélymintát fogom megvariálni ha ez bekövetkezne, de végül maradt is egy kevéske a fonalból)
A kendő icipici, szerintem Klárika első kendője lesz amikor ennek az ideje eljön, nem is tudtam róla egészalakosat fotózni mert nem volt kin/min.
De így most olyan mint egy ékszer.
Mintha aranyból lenne.
Vagy napsugarakból.
Szeretem.
----------------------------------------------------
Közben pedig menne a Tour de Fleece, de a vállam kicsit megterhelődött, hogy a fonástól vagy a számítógéptől azt eldönteni nem tudom. De eddig is elég jól haladtam a rozsdás Bucisággal is meg fonom a stólára készülő fehéret.
És hogy minden legyen kerek, elkezdtem egy Shetland-csipkét (ez teljesen más világ, majd írok róla), ezzel nem akarok - és nem is tudok - sietni. És emellé kell egyéb is, ezért ma a nemezelős tervemhez próbakötöttem.
Már látom az előfonalból-kötés egyes gyenge pontjait, és keresem rájuk a megoldást.

4 megjegyzés:

Kati írta...

Nagyon szeretem Áprilyt, az egyik kedvencem tőle a Tetőn:)
Nagyon szép lett az a kendő:)
Olyan ügyes vagy, annyira érted magad a fonalas világban:)Sokszor irigyellek, nekem még a varrás is nehezemre esik:)

paribanu írta...

Gyönyörű kendő...csodás poszt...az egész egyben van, mint Nálad minden, mindig. Álomszép munka.

paribanu írta...

Gyönyörű kendő...csodás poszt...az egész egyben van, mint Nálad minden, mindig. Álomszép munka.

Annamari írta...

Áprily kedvencem :)
Varrni nekem is nehezemre esik :) sőt, nem is tudok. Tervben van megtanulni csak idő nincs rá.
Köszönöm, Katik!