2013. július 6., szombat

Aranyméz

Nagy bajban voltam a címmel, mert nem tudom találóan elnevezni a fonalamat. Mert olyan mint az arany és olyan mint a mézek. És még olyan is mint a napsugarak.
Kedvenc fonal lett belőle, dédelgetem, nézegetem, simogatom - mert úgy akarom kötni, hogy az nagyon jó legyen és még nem az az idő van. Még van olyan tényező ami bezavar: a tudat, hogy befejeznivalóm van.
A roving gyönyörű volt. Köszönöm, Kati és köszönöm, Bucika!
Ahogy megláttam, szinte azonnal orsóra került, főleg, hogy akkor érkezett meg Case orsója is, egy másik mestermunka:
És hát ugye mivel a szabadidőmet igencsak szűken méri Klárika nagyon sokáig fontam. És volt, hogy sokáig nem is fontam, mert a kötés volt előtérben. De most jó alkalom lett a Tour de Fleece, ezzel kezdtem el a befejezéseket. (és ezzel folytatom, de erről képet máskor).
Most nem vettem ketté hosszában a rovingot, a színátmenetei nem kívánták ezt meg, hanem fontam előbb kb egyik felét, aztán a maradékot. Majdnem egyformára is sikeredett a két egyágú.
Én nagyon szeretek cérnázni. Akkor alakul ki a fonal és már cérnázás közben látja az ember micsoda gyönyörűségek csúsznak az ujjai között.
Ezúttal direkt orsóról cérnáztam - ezzel kapcsolatosan vegyes érzelmeim vannak, nekem nem nagyon akartak az orsók a helyükön maradni. Viszont sok időt megspóroltam azzal, hogy nem tekertem át a fonalat gurigákra.
A másik kedvenc mozzanatom a fonás során az, amikor a cérnázóorsóról áttekerem a tekerőlevélre. Akkor kiterül a fonal és megmutatja magát egészben. És a legjobb arról levenni a blokkolás után, mert akkor már egészen készen van.
A tenceltartalomnak köszönhetően ennek a fonalnak valami elmondhatatlan fénye van. Ragyog. Olyan hihetetlen színekben, hogy nem is próbálkozom a leírásukkal.
Volt a cérnázás során egy egészen hosszú darabom, amikor az egyik hideg zöldes színű szál a másik meleg szalmasárgával fonódott össze, ó az maga volt a gyönyör. És volt ahol a két meleg barnás találkozott egymással, az is simogatott.
Most itt van 320 méter napsugaram. Tudom mi lesz belőle. Szerintem még ebben a hónapban.

3 megjegyzés:

Kati írta...

Tényleg olyan a színe mint a méznek:)

böpörö írta...

ez valami gyönyörű te... kíváncsian várom, mi formálódik belőle:)

Annamari írta...

Nagyon szeretm én is :) Conifer lesz, remélem...