2013. március 4., hétfő

Újra hétfő

Egyre kevésbé szeretem a hétfőket. Pedig most nem is dolgozom, tehát nem a munkahely-undor miatt van ez így, hanem mert olyan jó együtt lenni hármasban és a hétfővel van ennek vége újabb öt napra.
Most lassan tavaszodik nálunk is. Kezdődik az erdőjáró-szezon.
Szombaton kint voltunk a nagy szélben valahol Nyomát határában. Elindultunk egyet járni, a domb mögül ránkrontott hat kutya. Valahogy a juhász segítségével megszabadultunk tőlük - gyerek előtt nem féltem, most  pedig bevallom, remegett rajtam a gatya, még szerencse, hogy Klárikát Apa cipelte -, nos, miután leszálltak rólunk Klárika komolyan megállapította: "Va-vau".
Tegnap sokkal kellemesebb idő volt, nagyot jártunk itt a városszéli erdőben.
Hát nálunk a tavasz nagyon gyerekcipőben jár. Csak ott volt némi zöld ahol alig van fa:
Felnézni viszont nagyon jó volt:
Klárika eleinte élvezte, aztán már nem annyira, na de majd megszokja.
Meg különben is, amikor majd kicsit zöldebb lesz minden és ő is jobban fog járni, meg le is tesszük majd a földre, akkor lesz mit felfedezni.
Itthon pedig haladtam a Queen Silviával, már csak a második szegélyt kell leláncolnom és felvarrnom a központi részre.
Ez így nem túl bizalomgerjesztő.
Na de a leláncolás... 421 szem, elég hosszú idő. A felvarrás pedig - inkább hagyjuk. Azért remélem, este összejön, és akkor holnap blokkolom. Úgyhogy munkára fel, amg a leányzó alszik...

2 megjegyzés:

Dominika írta...

De jó, hogy ilyen közel laktok a természethez! Nekünk több mint száz km-t kellene utaznunk, hogy egy valamire való hegyet meg erdőt lássunk... Klárika úgyis megszokja majd, és élvezni is fogja tavasszal, nyáron a bogarászást! Mennyi mindent fog így tanulni!!!

Annamari írta...

Az igazi hegyek 60 km-re vannak. Ezek itt csak dombok, de (még) van erdőnk, 20 perc járásra.
Nagyon várom a nyarat. Addig rendesen fog járni Klárika is, majd kitesszük bogarászni. Csak a kullancsokkal nem tudom mit kezdjünk. Én szerintem immunis vagyok a magam több mint 100 kullancsával, de ő...