2013. március 31., vasárnap

Március vége

Mi el szoktuk kerülni a locsolkodást. Így van, hogy nincs lelkiismeretfurdalásom amiatt, hogy az idén nem fért bele a tojásfestés a készülődésbe (volt olyan?).
Nem volt mikor, bár lehet, hogy lett volna, tegnap éjjel este míg sült a kalács meg a süti, de akkor jöttem rá, hogy összvissz 6 tojás van a hűtőben amikor elkezdtem a sütiket előkészíteni. Ez van, bolondulás volt a teljes múlt hét - nem részletezem, csak annyit: állandóan úton voltunk a kórház, különböző potenciális rehabilitációs helyszínek és ügyintézés között.
De jövőre, amikor Klárika is nagyobb lesz és locsolók jönnek hozzá akkor ígérem, lesz pirostojás is. Hagymahéjas, mert én azt szeretem.
Holnap elmegyünk itthonról, falura. Pihenni. Ha baj van, akármikor hazaugorhatunk, hiszen csak 8 km-re leszünk.

Klárika tegnap elindult. Úgy értem, fogódzás nélkül ingázott Apa meg énközöttem. Nagyon élvezte. Mi is, olyan mint egy kis kacsa ahogy totyog. Igaz, eddig is voltak próbálkozások, már vagy két hete indul, de két-három lépésnél többet nem mert. Tegnap aztán 8-10-et is lépett kettőnk között. 100-szor.

Az idén megpróbálkozom az erkélykerttel. Annyi oldalról jött az inspiráció, hogy nem akarom kihagyni. Zuram szerint a város füstjében mit akarok én termeszteni - lehet igaza van, de mit veszünk meg máshonnan? Azt nem is tudjuk. Legalább salátát és retket akarok. Meg zöldhagymát. És fűszereket.
Talán 1-2 héten belül indítom a projektet, addig is tanulok, én eddig csak igazi kertben kertészkedtem. Ez nagyon új lesz. Már ha összejön, és nem hal ki minden rögtön az elején.

Most pedig kellemes Húsvétot kívánok minden kedves olvasómnak!

3 megjegyzés:

MrsYarnart írta...

kellemes húsvétot nektek is!

Erdokóstoló írta...

A locsolkodást mi is elkerültük helyette kirándultunk. Lányom (10 éves) Húsvét hétfői nagy beszólása: "Ez a nap az évszak legborzasztóbb napja" (Mármint a locsolás miatt). Szép Húsvét utáni napokat!

Annamari írta...

Megértem a lányod :) nektek is szép tavaszt! Mondhatom: tavaszt kvánok :)