2012. november 7., szerda

Zoknizok

Tegnap este elkezdtem újra a zoknit, ezúttal szürke helyett barnából. Előbb 68 szemre, megkötöttem így a paszét s akkor rájöttem, hogy a 68 sok, lebontottam és újra 64 szemmel. Nem sokáig sikerült fennmaradni, valamiért még 9 körül kidőltem (de legalább kipihentem magam kicsit jobban, Klárikával elaludtunk 11-ig, s akkor már nem jöttem elő kötni).
Szerencsére ma reggel Szovátára és Berekeresztúrra kellett mennünk, 7-kor elindultunk és én egész úton kötöttem. Menet. Sikerült így is eljutni a sarokfordításig.
Talán be tudom fejezni hétfőig, ha Klárika is tesz az ügy érdekében.
Amúgy Berekeresztúron a szomszédunk hozza a formáját, még mindig a mi udvarunkon akar dirigálni, de nekünk már nem mer szólni (elpanaszolta a faluban, hogy a "fehérnépnek" - aki én vagyok - olyan szája van mint egy viperának), csak a fiút piszkálgatja örökké valami hülyeséggel. Azt hiszem már nem sokáig, mert nem csak velünk áll így hanem minden szomszédjával, és nem tőlünk fogja megkapni a keserűlevest, hanem a másiktól, akinek nem jut víz az állatainak, mert ő elszívja előle. A közös kútbe beeresztett egy szivattyút, ők használják rendesen, eszükbe sem jut, hogy a másik tehenei nincs amit igyanak.
De igazából nem is kéne vele törődjünk, törődjek (csak bosszant azért), amikor nekem (nekünk) van mivel és főleg KIVEL foglalkozni, aki számít és aki mindent megér:

7 megjegyzés:

Maris írta...

Juuuuuj, de tudományos fejet vág Klárika! Nagyon tanulmányoz valamit :-D

Annamari írta...

Távirányítót. Még a nyála is elcseppent közben annyira belemerült. :)

Kati írta...

Na csak meglesz az a zokni:)
És a lányotok már kész nagyleány, jajj olyan aranyos:)

Ilona írta...

Annyira cuki ez a lánka, hogy jajdemegenném....

Annamari írta...

Remélem, Kati. A kicsilány meg tényleg nődögél :)
Ilonamamzi, köszönjük!

Maris írta...

Hogy áll a zokni? :-D
Klárika nem bontotta le?

Annamari írta...

Félpár készen :) Klárika viszont nem nagyon járul hozzá a haladáshoz :D