2012. október 28., vasárnap

Terápia

Még mindig szín és fonalterápia.
Nagyon akartam laceweightet érezni a kezemben, egy könnyű kis projektet - ami menjen kívülről, minta nélkül, különösebb odafigyelés és gondolkodás nélkül.
Eszembe jutott, hogy a csipkekötős pályafutásom kezdetén négy Triinut kötöttem. Szerettem a könnyen megjegyezhető mintáját.
És most itt van újra a tűimen. S hogy nehogy túl hosszúra nyújthassam maradék fonalból kötöm. Hogy nehogy elkomplikálódjon a végén a dolog (elfogyjon a fonal), a két szélcsipkével kezdtem, most addig megyek a sál testén a mintaegységekkel ameddig a szál engedi. Remélem, 30 egységnyire futja azért - most valahol a kilencediknél tartok.

5 megjegyzés:

Dominika írta...

Ez a szín nagyon tetszik! És a minta is. Én csak nagyon egyszerű mintákat tudok kötni, még gyerekkoromban tanított meg anyukám, tavaly újra elővettem a kötőtűt, de esélyem sincs ilyen csodaszép dolgokra... Horgolni jobban szeretek, és ha kettő lenne belőlem, egészen biztosan többet is horgolnék.
A szín csodaszép!

Tündérlátta írta...

Én is szeretem a piros árnyalatit. Engem is gyógyít.

Jutka írta...

Csodálatosan szép színe van!
Kellenek az egyszerű megunhatatlan minták.
Egy, egy könnyű kicsi sálat szívesen tekerek a nyakam köré:)

Zsoofi írta...

Ez az én színem! ;)

Annamari írta...

Néha kell a segítség ahhoz, hogy az ember magához térjen. Kint is minden szürke, bennem is az volt, ez a színesedés határozottan jót tett.
Dominika, ha több időd volna, menne ez :) nem nehéz, gyakorlat kérdése az egész. Persze azt is tudom, hogy gyerekek mellett pont gyakorolni nem tud az ember.