2012. március 2., péntek

Nem titok,

a kötőtűkkel jobb barátságban vagyok, mint a varrógéppel. Pedig próbálkozom, de az nekem még elég nehézkesen megy.
Újabb pelenka-kísérlet ami ezúttal minta alapján készült, sokkal jobban is sikerült, mint az elődje, de még mindig nem tökéletes. Ebbe nem húztam még bele a gumit a lábrészhez - túlságosan erősnek tartom amit a múltkor vettem, keresnem kell valahol gyengébbet. Az az érzésem, hogy kiszorítja a kicsiből a lelket ha ezzel húzom be a combrészt.
Ezúttal a belső réteg polar anyag, a külső pedig flanell.
És hogy bizonyítsam, hogy nem megy nekem tökéletesen a varrás: egyik gumit így sikerült bevarrnom:
Viszont: befejeztem egy tavaly augusztusban elkezdett csipkestólát! Most blokkolódik. Hát nehezen ment a kötés. Még mindig. Kb 4 nap alatt kötöttem meg az utolsó másfél mintaismétlést és a szegélyt, a leláncolás is két adagban, két külön napon jött össze.
A blokkolásról inkább nem akarok beszélni, most fejeztem be 20 perce, és annak ellenére, hogy ezúttal nem a parketten blokkoltam (mint szoktam régebb) hanem a franciaágyon, nagyon nehezen tudtam odaférni a közbülső részekhez. Hiába, nem mozgok már úgy mint tavaly nyáron.
Hétfőn majd jövök rendesebb fotókkal ha az időjárás is úgy akarja (az éjjel újabb 4-5 centi hó hullott, most meg szürkeség van. Jó volna ha elolvadna az utakról vagy legalább nem hullna több, holnap megyünk Kolozsvárra).

6 megjegyzés:

Moncsi írta...

Azért ez a stóla jobban "ott van", mint a fecskefarok. :)) Látom Neked nem okozott gondot a sok bogyó.(mert azok azok, ugye? )Tegnap benéztem Hozzád, és Balázs itt ült mögöttem, kérdezte mi az az 58 nap, mondtam neki, hogy babád lesz, és ennyi nap van vissza. Mondja, hogy az még két hónap, hááát igen annyi, és még azt tettem hozzá, hogy ő meg éppen ennyi nappal előbb türelmetlenkedett ki a napvilágra, annak idején, lassan 16 évvel ezelőtt. (de a bátyja, Bálint is ugyanúgy, két hónappal előbb )De ez mára már nem látszik, a maguk 185 centijével, és 90 kiló közeli súlyukkal.Azért nem voltak kicsik annyira, mert 2 kiló 12 és 2 kiló 17 dekások voltak, 47 centihez. Sokkal kisebb koraszülötteket is láttam már tévében.

Annamari írta...

Igen, ezek bigyók. Szám szerint 936 van rajta.
A koraszülés nem minden esetben jár bajjal, Ti vagytok rá a bizonyíték :) Ludmilla még nem nagyon készülődik kifele, ami jó is, mert a kiságy még Kolozsváron van (meg minden egyéb) :) Utoljára egy hete 1.6 kilóra becsülték UH-n, és nagyon virgonc :) most is rugdalja az anyját :)

Otthon Művek írta...

A stóla gyönyörű, mit is mondhatnék még?
Lehet, hogy a varrásba meg majd a GYES alatt fogsz belejönni, én is varrtam elég sok babaruhát anno, mert pl. egy kising, ami tényleg csak néhány négyzetcentiméternyi anyagot igényel, el sem tudom képzelni, mennyi is lehet az manapság?
A szüléssel pedig csak szépen várd ki a végét!:)

paribanu írta...

Gyönyörű a stólád...Az utolsó hetek a legnehezebbek, legalábbis nekem is azok voltak, főleg a fiammal, ő 4 kiló 60 dkg-val született. A 8.-ik hónaptól már gondot jelentett a lépcsőzés is, mert a feje nekiütközött a combomnak.:-)

Annamari írta...

Szülni április második felében kellene és szeretnék, remélhetőleg akkor is fogok. Normál életvitel nem nehéz, de térdelni a blokkolás fölött igen, mert útban a hasam :) harmadik emeleten lakom, lift nincs, hát lépcsőznöm pedig fog kelleni. A liftesnénik jóvoltából a kórházban is szoktam, egyből a 9.re. De legközelebb nem fogok, már beszéltünk a főnökkel :)
A babaruhák ára szemtelenül magas, úgyhogy minden bizonnyal fogok varrogatni is.

Zsoofi írta...

Krókusz, lehet, hogy nem mondok újat, de Jucuu mosható pelenkáját próbáltad már?
http://jucuu.blogspot.com/p/moshato-pelenka-varrasa.html
A kötős mintái mind maradéktalanul bejöttek nekem, a varrást még nem mertem megpróbálni, pedig már egy ideje szemezek ezzel a pelussal...
Hátha segít....