2012. január 3., kedd

Mégis

ha már picit helyretornásztam magam, úgy döntöttem, a tavalyi projektjeimet felelevenítem. Már csak motivációnak is, magamnak:
Kötöttem magamnak két kardigánt, persze, most hordani egyiket sem tudom :)
De a saját növényi festésű Shalomom mintha pocakosokra lenne gyártva.
Kötöttem stólát, kendőt, nem keveset. Elkötöttem pár km. laceweight fonalat:

Melinda zöldjéből nem találom a képet a Picasan, de az is idetartozik, és Bucika gyönyörűséges kézzelfestett font fonalcsodáit is kendővé alakítottam:
Kötöttem még Zsófinak ezt-azt:
 
És a Karácsonyi ajándékokat, de azokat nem is teszem újra be a blogba.
Hát igen, elfogyott pár km fonalam, de van még bőven.
Volt a kiesésem, amikor csak jobbra-balra szédelegtem, ez teljesen nem múlt el, kötni valamiért még mindig nehezen megy, főleg a vékony fonal szédít, remélem, elmúlik.
Mert van megkezdett pulcsi/kardigánprojektem is:
ezeket majd szülés után kéne befejezni, vagy azelőtt, ha biztosan tudnám, hogy visszafogyok. 
A megkezdett kalászosmintás csipkestólát bármikor befejezhetem, de ahhoz látni is kéne a vékonyat...
Csak minden bizonnyal lesznek sokkal sokkal fontosabb köteményeim is az idén.

4 megjegyzés:

MrsYarnart írta...

jaj, de jó így együtt látni őket! micsoda kiállítás :) és motivációs célból is tökéletesek. az meg külön öröm, amit az utolsó mondatodban említesz ;) csak így tovább!

Márta néni azéris írta...

Még végignézni is gyönyörűség, hát még megtapogatni.
Ami nekem nagyon bejött gyerekcucc kötésnél, hogy mindig nyakon kezdtem. Így ahogy nőttek, az ujjakon tovább kötve nagyon sokáig jó volt egy egy darab. Kezeslábasokat is így kötöttem, 40 éve még nem lehetett ilyen szép dolgokat kapni,mint most.
Kötni mindig legyen időd, mert az feltölt. Volt egy kedves történetem, 2-3 éves volt a két gyerek, mikor Imi a kis dömperben ülő húgát nekivezette a virágállványnak, ami felborult, az egész szoba romokban, a romok alatt a két gyerek, Imi kikászálódott, és azt mondta: anyuci te csak kössél nyugodtan.

Cimbilimbi írta...

Hú, nagyon jó volt végignézni! A stólák a kedvenceim, csodára tetszenek. Ilyenkor úgy, de úgy sajnálom, hogy a gyerekkori próbálkozások, amik elég szörnyű eredménnyel jártak, elbátortalanítottak és feladtam a kötés-horgolást...

Irenka írta...

Sok-sok gyönyörű darab került ki a kezeid alól az év során. Biztos vagyok benne, hogy a baba mellett is találsz időt kedvenc hobbinkra. :)
Nagyon boldog új esztendőt kívánok nektek!