2011. november 27., vasárnap

Kuszaság

Hosszú idő óta befejeztem az első kötős projektet, nem ment gyorsan, de jó volt végre kötni. Ráadásul ezzel elkezdődött a kötött karácsonyi ajándékok című nagyobb projektem is. Ha már időm van - ami általában ünnepek előtt nem szokott lenni - akkor végre tudjak olyant ajándékozni, amit szeretnék.
Ez a húgomnak fog menni. A minta neve Entangled stitches, ITT megvásárolható.
A kesztyűkötésnek vannak különféle sajátságai, az egyik a rengeteg elvarrni való szál.
Ezt csak ma rendeztem el, hiába fejeztem be tegnap a kötés-részt, ehhez idegrendszer kell...
A kesztyűről: ha életem első kesztyűje lett volna nem biztos, hogy meg tudtam volna kötni, a magyarázat eléggé hiányos és jelmagyarázat sincs a csavarásokhoz, aztán meg az ujjakra való elosztás is csak úgy sacc per kábé van megadva, arra nem is utal, hogy nem ugyanannál az ujjnál kezdi az ember őket egyenként megkötni a két kesztyűn, és az ujjak két oldala ebből kifolyólag nem egyformán van kötve, hanem egymás tükörképeként, illetve, hogy a betétrészt mintásan kell kötni, pedig igen.
Viszont némi kesztyűkötési tapasztalattal a hátam mögött a fentiek nem okoztak problémát. A lassúságot a rengeteg csavarás okozta
- nem tudok rászokni a csavarásokra segédtű nélkül, pedig azzal tudnám úgy igazán felgyorsítani a folyamatot. Illetve, van egy irány, amit meg tudok csak kötőtűvel, de ha már ellenkező irányba kell akkor el vagyok veszve.
Továbbá nehéz kötni 2.5 mm-s tűn a zoknifonalat, és az ujjakat forgatni magic loop-pal egyenként, miközben segédtűk lógnak jobbra-balra.
De még mindig azt mondom, a végeredmény megéri.
Most egy sapka fog következni (azt hiszem), az is csavarva, de van még tervbe véve más is, ugyancsak ajándékba.

15 megjegyzés:

Zazálea írta...

én ezt nem is értem, Annamari, hoyg csinálod, de komolyan....
örülök, hoyg jól vagy,hogy kötögetsz!
nagyon is....

Irenka írta...

Ááá, ez valami pazar! Mestermunka! Gratulálok!

nöné írta...

Gyönyörűséges! Csodás ajándékot adsz a Húgodnak!

paribanu írta...

Pazar és mesés!
Olyan jó, hogy szereted a kihívásokat, mert nagyon szeretek gyönyörködni a mintaválasztásaidban.
Én most a Knotty-t kötöm, de az persze ehhez a mesterműhöz képest igazán laza ujjgyakorlatnak tűnik.

GumiPók írta...

Igen, a pazar a legjobb kifejezés! És én is örülök, hogy jól vagy!

Annamari írta...

Köszönöm :)
Én is örülök, hogy végre kötőtű van a kezemben :) És már bírok fentmaradni este is kicsit többet :) (igaz, reggel pótolom...)
Paribanu, a Knotty-n én is gondolkodtam az elején, aztán lett belőle Lady sunshine. Most már azt hiszem, nem fogom megkötni :) a következő kesztyűm szerintem a Glacier lesz, és majd valamikor a Rococo, ugyancsak Julia Mueller-től :)

bucilla írta...

Elképesztően szép ez a minta, gyönyörűen kivitelezted ezt a bonyolult darabot a hiányos leírás ellenére, de meg kell mondjam, hogy csodálkoztam volna, ha feladod;) Nagy örömet szerzel vele az biztos:)

Jutka írta...

Gyönyörűűű!!
Álmélkodom a hasonló csodákon,te nagyon jól elkészítetted.
Nem mertem még kesztyűkötésnek hozzáfogni:(

Szép első adventi vasárnapot.

Tündérlátta írta...

Gyönyörű minta!!

Hena írta...

Wow, fantasztikusan szép lett, elszédültem a sok csavarástól, huh, gyönyörü darab! Szivesen lennék a hugod :D

Annamari írta...

Bucikám, tudod, hogy nem szeretem feladni a dolgokat :)
Remélem is, hogy tetszeni fog neki!

Csilla írta...

Ez bámulatosan szép, csodállak ezekért a kesztyűkért de nagyon :) Ha a húgod nem fog örülni neki nem is érdemli meg, hogy ilyet kapjon.

Adél írta...

Már csak annyit tudok hozzátenni, hogy egyetértek az előttem felszólalókkal:)
Fantasztikus!

Annamari írta...

Köszönöm, Lányok:)

Cimbilimbi írta...

Csodaszép a kesztyű, ezek után nincs kedvem felvenni a randa (bár puha és meleg) kétujjasom... Az a sok szál ijesztőnek tűnik, nem is az elvarrás, de hogy azok mind lógtak neked kötés közben :) Nekem a tanár néni gyakorlati órán azt mondta annak idején, ötöst ad, csak tegyem le a tűket :)))