2011. április 13., szerda

A fotózás,

főleg az önfotózás mindig nehéz. Az ember rohangál a gép és a hely között, és a képek feléből kilóg, negyede nem éles, aztán letölti a gépre és kiderül, hogy még sötét is és a kontrasztja kritikán aluli - ilyenkor pedig mérgelődik és akkor meg az amúgy is kevés fotogén énje eltűnik:
S akkor előjön a jól bevált vállfa és egy színben elütő ruhadarab, és lesz kontraszt és élesség és minden látszik, aminek látszani kell, viszont semmi fantázia nincs benne:
A makró pedig igazán nem okoz gondot, csak már nincs ideg hozzá, semmi díszlet elhelyezéséhez, csak legyünk már túl rajta.
(tanulság: kell egy próbababa!)
A határidőbe bőven belefértem, igazából a 15 nap helyett mindössze 10-re volt szükségem. A szokásos 3,25 mm-s bambusztűvel kötöttem a központi részt, 3.5 mm-ssel a szegélyt kereken rá. A kész darab 186*62 cm, a súlyát nem mértem, de olyan 70-80 grammra becsülöm.
A szegély azért megér pár szót: az első körön 848 szem volt, aztán az utolsón már 896, a leláncolás kb. 80 percet tartott és a végén már nagyon türelmetlen voltam.
A stóla kereken 1000 nuppot tartalmaz, de ezzel nem volt különösebb bajom.
Viszont most nagyon jólesik a vastagabb gyapjúkeverékből kardigánt kötni.

20 megjegyzés:

bemka írta...

Ez gyönyörű.

Annamari írta...

Köszönöm. S ha még rendes képeket tudtam volna készíteni, akkor meg is lennék elégedve. :o)

GumiPók írta...

Annamari! Ha nem titok, megírnád, hogy milyen alkalomra készítetted? Fantasztikusan szép!

Annamari írta...

Nem titok, valaki kérte, és neki. Ha minden igaz, holnap indul a tengerentúlra. :o)

GumiPók írta...

Jó híredet viszi :).

Annamari írta...

:o) mindjárt elpirulok.

Csilla írta...

A stóla nagyon szép a fotós soraidon jót derülte, jaj de mennyire igazad van...pluszban én még csak ezta beállitást sem tudom a mi gépünkön, kell már kérjek a páromtól továbbképzést :D

nöné írta...

Nagyon szépséges lett!
Tanácsként mondanám, hogy ne olyan anorexiás Nóribabát vegyél, mint én, inkább a szabóbabát. Ha annak idején nem smucigoltam volna, most olyanom lenne, és sokkal több hasznát venném:o)

zazálea írta...

1000nuppp??????

paribanu írta...

Gyönyörű...gyönyörű...gyönyörű...

Annamari írta...

Csilla: az az óra-gomb. A timer. Csak gyorsan kell mozogni, mert a beálláshoz van vagy 10 mp-d :D
Nöné, nekem egyelőre csak fotózáshoz kell valami, ami legyen emberformájú, mert a vállfa nem mindig megfelelő...
Igen, 1000, azaz ezer, Zazikám :o).
Köszi, Paribanu!

Zsófi írta...

A Canonunkhoz van egy távirányítónk...

Állvány, beállít és néha lő vele az ember...
(Persze jópofa vagyok, mert az én pici kütyümhöz, amivel minden hülye képes fényképezni (így én is) viszont nincs. :-P ;-D)

Amanda írta...

Most jó lenne fejből tudni, hogy kinél és mikor láttam házilag készíthető próbaba-tutót. Lehet kacagni, de purhabból, és működik és még jól is néz ki.
A stólád nagyon szép lett, mint mindig.

Amanda írta...

Megleltem: http://rongyok.blogspot.com/search/label/pr%C3%B3bab%C3%A1bu

Ilona írta...

Minden képed nagyon klassz, a stóla meg eszméletlenül szép. És mindezt 10 nap alatt??????????????????? MESTERMUNKA.

Mosolyrend Évi :) írta...

Tényleg csodákat művelsz!
Egyedi,kreatív vagy!
A gyorsaságod a kötésben számomra valami hihetetlen!
Egy bibi azért van Veled ...
Elmodhatom?
Abban látom a próblémát,hogy nem nem a közelemben élsz!Ha itt élnél akkor csendben egy pisszenés nélkül csodálnám azt amit alkotsz,ahogy kötsz.
Ha tanítgatnál engem ... de ez már csak egy megvalósíthatatlan álom marad csupán :(

bucilla írta...

Fenséges:) talán ez a legmegfelelőbb jelző rá, ami most eszembe jut, és a képek is szuperek,jól megdolgoztál velük. Elképzeltem ahogy rohangálsz a szék, és a masina közt:)
A gyorsaságod pedig még mindig a "régi", és utolérhetetlen. (számomra)

Annamari írta...

Amanda, köszi :o) Zuramnak már pedzegettem hogy szakmai segítségre lesz szükségem, azt mondta, hétvégén. Várom! :o)
A Nikonomhoz nincs távirányítóm, lehet hogy lehet kapni hozzá, de maradok a próbababánál.
Ilonamamzi, ha megy fejből, akkor a sebesség is megvan...
Évi, szívesen, ha közelebb jössz :o)
Bucika, rohangáltam rendesen. És mérgelődtem is. A kb 30 fotóból 1 lett használható :D

Otthon Művek írta...

Vagyunk ezzel így, hogy a kép nem tudja visszaadni a valóságot. De épp ezért szerintem pontosan látjuk, hogy mennyire király a stólád.

Irenka írta...

Gyönyörködni már többször voltam, most eljöttem dicsérgetni is. Annamari, ez fenséges lett! Gratulálok - a felkéréshez is, a stólához is!
A fotózásról írtakhoz csak ennyi: teljesen átérzem a problémád.