2010. december 7., kedd

Postai történések

Már rég szúrja a begyemet a következő dolog, de tegnap aztán robbantam.
Ugye, küldözget az ember ilyen-olyan dolgokat, határon innen és túl, és hát hogyan? Kénytelen a posta szolgáltatásait igénybe venni.
Tegnap is küldtem (volna) valamit - borítékban textilt, a kövesdombi (Marosvásárhely) postáról, csak nem jött össze.
Először ezelőtt egy-két hónappal találkoztam a dologgal, amikoris egy kisméretű borítékba zárt kasmírgombolyagot kellett magyarázzak nekik, azt akarták, hogy csomagként küldjem, amire kb. négyszeresét kellett volna fizetnem a végülis fizetett összegnek (akkor ugyanis megfenyegettem őket, és hatásos volt). A csomagocska elért a címzetthez, annak ellenére, hogy ők meg azzal próbáltak győzködni, hogy nem fog.
Tegnap délután a fehérnép a pultnál elvette a borítékot, és egyből vitte a főnöknőnek. Mentem én is, a hülye tyúk meg kezdte, mint a múltkor, hogy mi van benne, bontsam ki, küldjem csomagként, blablabla. Mondom, nem, miután megfelel az ajánlott postai küldemények előírásnak, azaz a méretei, a súlya és a csomagolás módja megfelelő. Hogy honnan tudom, mi a megfelelő? - kérdi. Mondom, a honlapjukon írja. Erre legyint és lenézően mosolyog... áhh, a honlap...
Miután valami egyéb megvetette az ágyát nálam a dühnek, mondom neki, tudja mit? Adja vissza, NEM AKAROM már elküldeni, viszont tudja meg, azonnal ahogy hazaérek küldöm a feljelentést ellene a központnak.
Erre hogy ugyan már, mi szükség erre? Nem lehet elrendezni békés úton?
Mondtam, nem. Köszönöm, elegem van a visszaéléseikből.
Vettem a borítékot, hazahoztam. Itton megírtam és elküldtem a feljelentést, ma reggel pedig egy másik postáról elküldtem mindenféle akadékoskodás nélkül a csomagocskát.
Időközben érkezett egy bocsánatkérő email a postától, amiben megígérték, hogy utánanéznek, és mindent megtesznek azért, hogy többet ez ne történjen meg... blablabla.
Na de postai nézelődéseim alatt szemembe akadt még valami: ha az ember Magyarországra akar küldeni csomagot, akkor a 0-500 grammért 34 lejt kell fizetnie. Ha ugyanezt a súlyt az Egyesült Államokba akarja küldeni, akkor az ár 19 lej. Értitek ti ezt?! Mert én igen, azt hiszem... sokkal több ember küld innen Magyarországra ezt-azt, már csak abból kifolyólag is, hogy több a rokoni, baráti kapcsolat, mint AEÁ-val. Akkor ezt kell kihasználni... Hát nem mocsok módon működik a román állami cég? (vagy a magyar is?)
Mindegy, jó, hogy a csomag úton van. A többi egyelőre nem is érdekel. A következő alkalomra viszont én is másként készülök... ki fogom nyomtatni és az orruk alá dugom a saját működési szabályzatukat és előírásaikat... és ha azok után is pofáznak, onnan és akkor fogom felhívni a fogyasztóvédelmet. Is.

2 megjegyzés:

bucilla írta...

Felháborító ez az elbánás! Itt nem kekeckednek, de a drágaságán én is kiakadtam, már pontosan nem emlékszem az összegre, amikor egyszer megkérdeztem, de az USA-ba kb ugyanannyi mint hozzátok, és még ez is dühítő, mert az ember azt gondolná, hogy a távolság a lényege az árszabásnak.

Alma írta...

Ha vigasztal- a kiszolgáltatottság érzése mindenhol ugyan olyan kétségbeejtő érzés a világon. Ez alól MKP szolgáltatásait igénybe vevők sem kivételek.